DR. BŐSZ ANETT

Teljes szövegű keresés

DR. BŐSZ ANETT
DR. BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, örülök, hogy abban egyetértünk, hogy jogosan vetjük fel, hogy miért ilyen magas az infláció. A forint folyamatos gyengülését ugyanis önök okozzák azzal, hogy a versenyképességünket nem a termelékenység javításával, a minőségi munka arányának növelésével, hanem a magyar munkaerő világpiaci árának lerontásával igyekeznek fenntartani. Ennek eszköze ez az árfolyam-politika, ami az infláció egyik gerjesztője.
A másik maga a jegybank, amiről már szót ejtettem imént. Surányi György leplezte le nemrég kiváló cikkében, hogy a kormány költségvetés- és a jegybank pénzpolitikája összhangban fűti az inflációt. A hazai kamatszint öt éve elmarad az inflációtól, és folyamatosan csökken.
(16.30)
Tehát a megtakarítás helyett a költekezést ösztönzik, és ha most emeltek is rajta valamennyit, a jegybank más csatornákon keresztül dönti a pénzt a gazdaságba. Rohanunk tehát a szakadékba, és önök a fék helyett még mindig a gázt tapossák. Áprilisban tehát kérek mindenkit, hogy csak az szavazzon a Fideszre, aki szeretne 400 forintos eurót. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem