GULYÁS GERGELY, a

Teljes szövegű keresés

GULYÁS GERGELY, a
GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egy új műfajt kíván a képviselőtársam most bevezetni az Országgyűlésben, ez pedig az, hogy a parlamenti vita valamiért önöknek nem volt megfelelő, hiszen ennek a törvényjavaslatnak egy hónapon keresztül rendes eljárásban itt volt a parlamenti vitája. Önök nemhogy nem kifogásolták ezt a rendelkezést, hanem nem is szavaztak ellene. Ön, képviselő úr, tartózkodott akkor, amikor erről a törvényjavaslatról szavazni kellett. (Dr. Rétvári Bence: Így van, így van!) Kétségkívül ennél volt helyesebb álláspont, mert az egész LMP-frakció például megszavazta a javaslatot, és az ellenzék nevében felszólaló egyetlen képviselő, aki a vitában felszólalt, a Magyar Szocialista Párt képviselője, ő pedig támogatásáról biztosította a javaslatot. (Szilágyi György: A salátatörvényre!) Ne haragudjon, képviselő úr, én ennyire nem vagyok rossz véleménnyel önökről, mint ön a saját csapatáról. Lehet, hogy ez az új igazolásoknak köszönhető.
A helyzet az, hogy egy parlamenti vitában ki lehet fejteni az álláspontot, a bizottsági üléseken is. Egyetlen szót sem szóltak. Azért nem szóltak egyetlenegy szót sem, mert önök is tudják, hogy ennek a javaslatnak semmi köze nincs a választásokhoz. Semmilyen köze nincs a választásokhoz! A Btk. a választás rendje elleni bűncselekmény körében minden olyan cselekményt szigorúan büntet, amely ezzel kapcsolatban felmerül. Önök új szövetségeseik hatására, azt követően, hogy Soros György egyik szervezete írt egy cikket, beálltak a sorba, és elkezdtek tiltakozni az ellen, amit nem elleneztek, egyszóval nem kifogásoltak vagy akár meg is szavaztak.
Nem javaslom ezt a magatartást, ahogy azt sem, hogy úgy gondoljuk, 700 ezer ember, aki szerintem nem 700 ezer, csak a hivatalos KSH-statisztikában ez található, hanem mintegy másfél millió, jogellenesen jár el, mert amikor elmegy Londonba, itt megtartja a lakcímét. Ez nem helyes. Ez a szabályozás jó volt, ezért nem kifogásolták. Kár, hogy azóta új utasítást kaptak és aszerint járnak el. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem