SOLTÉSZ MIKLÓS,

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS,
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Képviselő asszony, teljesen egyetértek a szavaival. Jakab Péter politikája, amit mond, és amit cselekszik, az teljesen bemutatja azt, hogy hova juttatta el egyébként a pártját. Mondhatjuk, hogy politikájuk politikailag is tévedésbe esettnek minősíthető, ami annyit jelent, hogy a legerősebb ellenzéki pártból - sokáig így volt, ezt vallották - most már Gyurcsány Ferenc megette őket, és a DK-nak az egyik fiókszervezete lett. Játssza a szegény legényt, naphosszat parizert eszik, közben jómódban és gazdagságban él, támadja a CSOK-ot, majd fölveszi - valószínű, egy miskolci lakására, de ezt sem tudjuk -, lakást béreltet, de ki tudja, mire használja, állítólag szerényen él, de minimum három irodája van, hiszen a pártházban, a Képviselői Irodaházban, illetve különböző lakásokban, ha a hírek igazak.
És hozzáteszem, hogy mennyire primitív az a válasz, hogy erre mit mond, mit tesz: kikéri egy olyan volt képviselőtársunk lakásbérleti szerződését, aki hosszas betegség után három évvel ezelőtt elhunyt, Hirt Ferenc lakásbérleti szerződését. (Dr. Budai Gyula: Szégyen! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Itt tart Jakab Péter, itt tart a Jobbik nagy része. Az emberek eldöntik majd. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem