NUNKOVICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

NUNKOVICS TIBOR
NUNKOVICS TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen nem tudom elfogadni a választ, mert államtitkár úr nem mond igazat. Idén tavasszal, amikor személyesen találkoztunk önnel a minisztériumban, ön is nagyon jól tudja, akkor azt mondtam, hogy nem kell eltolni az M100-ast, hanem egész egyszerűen egyszerre kell megépíteni az M10-essel és az M0-s északi szektorával, pontosan azért, hogy a jelenlegi 10-es utat ne érje még nagyobb terhelés. Én azt nem értem, hogy ön miért próbálja meg elterelni, miért próbál meg itt mást mondani, mint amit akkor beszéltünk, vagy amit bármilyen felszólalásban elmondtam, államtitkár úr. Ez azért elég csúnya dolog!
Amúgy meg nem tudom, hogy Jakab Péternek mi köze van a 10-es úthoz, vagy hogy jött ide a felszólalásának az első negyede, de sajnos az a baj, hogy semmi konkrétumot nem hallottunk azzal kapcsolatban, amit én kérdeztem öntől. De akkor mondok egy konkrétumot: az M100-as pedig mennyiért is fog megvalósulni kilométerenként, egy gyorsforgalmi út? Több mint 10 milliárd forint per kilométer? Ezen gondolkodjunk el akkor! Nem fogadom el a választ. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem