KARA ÁKOS

Teljes szövegű keresés

KARA ÁKOS
KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, rövid leszek. Fideszes képviselőként türelmesen végighallgattam az egész vitát, figyeltem, figyelmesen végighallgattam mindenkinek a mondatait, érveit. Ugye, azt azért szögezzük le, hogy azok jó része, akik véleményt mondtak és elmondták a véleményüket a törvénnyel kapcsolatban, ők nem beszélni akartak erről a törvényjavaslatról, nem megvitatni akartak valamit, hanem kinyilatkoztatást tettek, és ahogy elmondták a hozzászólásukat - tisztelet a kivételnek -, el is mentek az ülésteremből.
Azt szeretném mindannyiuknak mondani, aki figyelte, figyeli ennek a beszélgetésnek, vitának a menetét, hogy ez a törvényjavaslat arról szól, hogy meg kívánja hosszabbítani a veszélyhelyzetet egészen 2022. június 1-jéig, és számos olyan fontos részletszabályt szabályoz a törvényjavaslat, ami az emberek mindennapjait, a mindennapi életét segíti. És éppen azért nyújtotta be a kormány ezt a törvényjavaslatot, mert a koronavírusnak az új variánsai, ahogy azt elmondtam, eddig nem tapasztalt gyorsasággal és következményekkel terjednek szét Európa- és világszerte. Tehát van egy helyzet a negyedik hullámban, ahol még kiszámíthatatlanabb a helyzet, és erre még inkább olyan választ kell adni, ami hatékony, és a fokozott megfelelő védekezési képességét biztosítja az országnak. Ez ennek a törvényjavaslatnak a célja.
És ehhez képest itt nagyon sok mindenről szó esett, csak itt a legutóbbi részre hadd reagáljak. Ez nagyon fontos dolog, az önkormányzatokkal kapcsolatban több baloldali ellenzéki képviselő elmondta. Semmifajta hadjáratot nem folytat a kormány az önkormányzatok ellen. Hát, szó nincs itt ilyenről!
(15.30)
Ha megnézik az elmúlt hónapoknak, az elmúlt éveknek a történéseit, akkor azt látják, hogy országszerte, az ország minden pontján töretlenül fejlődnek a falvak, városok. Talán egy kivétel van, Budapest.
Úgyhogy inkább azt javaslom, hogy söpörgessenek a baloldali pártok, a baloldali ellenzéki pártok Budapest háza táján, és arra adjanak magyarázatot, hogy mondjuk, a budapesti Városháza tervezett eladása vajon milyen mértékben szolgálja az emberek vagy milyen mértékben szolgálja - nyilván iróniával fogalmazom - a járvány elleni védekezés dolgát.
Szóval, azt gondolom, hogy a baloldali pártok ahelyett, hogy inkább azért kérnének az emberektől meg a helyi közösségektől elnézést, hogy 2002-2010 között hihetetlen mértékben megnyomorították és eladósították a családokat és az önkormányzatokat - a helyi önkormányzatokat, tekintet nélkül arra, hogy azok akkor kormánypártiak vagy ellenzékiek voltak, és most válaszokat adnának megmagyarázhatatlannak tűnő fővárosi, budapesti problémákra -, ahelyett arról beszélnek, olyanokat mondanak, aminek semmi köze a valósághoz.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem