HARRACH PÉTER,

Teljes szövegű keresés

HARRACH PÉTER,
HARRACH PÉTER, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy mi a célja egy ilyen úgynevezett salátatörvénynek, az világos, hiszen a törvényi rendelkezések végrehajtása alkalmával felmerülnek olyan változtatási igények, amik jogosak, és ez a legkülönbözőbb törvényeknél megvan. Nem nagyon nagy jelentőségű törvénymódosításokról van szó, hanem inkább technikai, illetve az alkalmazást megkönnyítő módosításokról.
Gyakorlatilag minden elhangzott, ezért ha megengedik, én csak címszavakban térnék rá egy-egy területre, de egy picit elidőznék annál, ami minden felszólalónál szóba került, és ami személy szerint bizonyos munkám kapcsán mégiscsak közel áll hozzám, a kulturális örökség védelméről szóló törvénynek a nemzeti emlékhelyekről, a történelmi emlékhelyekről és emlékpontokról szóló módosításnál. De ha megengedik, előtte néhány szót szólnék a többi intézményről, aminek a feladatait módosítja a törvény.
A közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásába kerültek előadó-művészeti szervezetek. Ezeknek a foglalkoztatási szabályait védi a törvény, hogy ugyanazok maradjanak ebben a fenntartóváltásban is.
A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjainak sorába egyszerűsített eljárással kerülhetnek új tagok a Nemzet Művésze címét viselő személyek köréből. A Magyar Kultúráért Alapítványról is szó volt. Az ellátott közfeladatok körét pontosítja a módosítás.
Az egyetemi területről kettőt emelnék ki. A felsőoktatási intézmények fenntartóváltásával kialakult egy helyzet, és ez a modellváltás számviteli kérdésekhez kapcsolódó feladatokról is szól. Elnök úr az előbb már erről tett részletes említést.
S most elértünk ahhoz a területhez, amit én fontosnak tartok, és meggyőződésem, hogy minden itt ülő képviselő, és azok is, akik most éppen nincsenek itt, fontosnak tartja a nemzeti múlt ismeretét és tiszteletét. Hát, ezt szolgálják a nemzeti és történelmi emlékhelyek, illetve a most módosításra kerülő emlékpontok is. Ez egy három lépcsőből álló rendszer, ami biztosítja azt, hogy az emlékhelyek számának gyors emelkedését meg tudjuk akadályozni, hiszen ez a cím inflálódásához járulhat. Ugyanakkor megadja a lehetőséget a helyi kezdeményezéseknek, hogy valamilyen szinten az ország lakosságának az egésze - s itt különösen a fiatalokra, a diákokra gondolok - találkozzon azokkal a látogatóközpontokkal, amelyek tájékoztatást adnak arról a helyszínről, személyekről, eseményekről, amikről kell, hogy tudjanak azok a fiatalok, akiknek fontos - és kinek ne lenne fontos? - a nemzeti múlt.
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság hatáskörébe utalja az emlékpontok kijelölését a törvény. Az eggyel magasabb szintű emlékhelynek, a történelmi emlékhelynek a kormányrendeletben van a helye, és a parlament törvényben dönt a nemzeti emlékhelyek cím adományozásáról. Konkrét esetekről is szól a törvénymódosítás, ez is már több felszólalásban megjelent. A Nemzeti Gyászpark - amit mindnyájan ismerünk, hiszen éppen a kommunizmus áldozatainak ott nyugszanak a sírjai - kibővül a váci, márianosztrai és sopronkőhidai rabtemetővel. Ezzel a számát nem növeljük, csak a Nemzeti Gyászpark és Kisfogház bővül három helyszínnel. Nyilvánvaló az is, ezt itt azért meg kell említenem, hogy ezeknek a börtönöknek az ott elhunyt politikai foglyai nyugszanak ezekben a temetőkben és róluk van szó.
A nemzeti emlékhelyek támogatása eddig is biztosított volt, hiszen olyan állagmegóvás, a történelmi ismeretterjesztés programjai kötődnek egy-egy ilyen támogatáshoz, amik nélkülözhetetlenek. Itt hadd hívjam fel még egyszer nyomatékosan a figyelmüket az emlékezetpedagógia fontosságára. De most a törvény biztosítja, hogy a történelmi emlékhelyek is központi költségvetési forrásból részesüljenek, természetesen pályázati lehetőséggel. Bízom benne, hogy az a szerény összeg, ami most rendelkezésre áll, majd bővülni fog, hiszen az állagmegőrzés, a fejlesztés, a különböző projektek finanszírozása természetesen forrásigénnyel bír.
(16.50)
Hadd tegyek egy mondatban megjegyzést arról, hogy a helyi pedagógusok, önkormányzati képviselők, civil szervezetek képviselői milyen sokat tesznek ezeknek az emlékhelyeknek a bekapcsolásáért a pedagógiai és ismeretterjesztő munkába.
Tehát arról van szó - és én ezzel fejezném be a felszólalásomat -, hogy az a háromlépcsős, emlékhelyekről szóló, részben a törvénymódosítással, részben az eddig hatályos törvényben megjelenő rendszer jelentős mértékben szolgálja a nemzeti emlékezetet, az emlékezetpolitikát, ami a nemzeti identitástudatnak feltétlen tartozéka.
Én úgy gondolom, hogy a kulturális örökség védelméről szóló törvénynek ez a módosítása és a többi kulturálistörvény-módosítás - kapcsolódva természetesen az egészségügyi törvényhez is - szolgálja azt a célt, amit egy ilyen, gyakorlatban megmutatkozó és a gyakorlat igényeit kielégítő módosítás szolgálhat, és természetes, hogy ezt támogatni fogjuk. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem