BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnos tisztán látszik, hogy a fideszes kormányt két dolog érdekli igazán, az egyik saját maga, a másik pedig a bosszú. Saját maga, amikor az ország összes erőforrását igyekszik úgy megcsapolni, hogy abból minél több pénz jusson a Fidesz környéki oligarcháknak. S a bosszú érdekli akkor, amikor megbünteti azokat a választópolgárokat, azoknak a választópolgároknak a településeit, városait, ahol többségükben nem a kormánypártokra szavaztak.
A Fideszről azt is tudjuk, hogy mindig készen áll adni, ha azt nem a sajátjából adja. S nemcsak olyan értelemben nem a sajátjából adja, hogy minden költségvetési pénz közpénz, hanem olyan értelemben sem a sajátjából adja, hogy nem az állami költségvetés terhére jótékonykodik, hanem például az önkormányzatok terhére jótékonykodik.
Amikor például úgy döntött a kormány, hogy enyhíti a vállalkozások terheit, hogy azoknak több pénze legyen béremelésre, akkor ezeket a könnyítéseket nem kis mértékben az önkormányzatok zsebéből pótolta ki. Így megfelezte a helyi iparűzési adót, amely nagyon komoly bevételkiesést jelentett, elsősorban a nagyvárosoknak. Százmilliárdos tételről beszélünk, tisztelt képviselőtársaim.
Ugyanakkor a Fidesz arról is gondoskodott - hiszen magára is gondol mindig -, hogy az övéi mindeközben ne járjanak rosszul. Hiszen az önkormányzati rendszert is úgy képzeli el a Fidesz, mint egyfajta hűbérúri rendszert, ahol azok a vazallusok, akik jól viselkednek, mindig kapnak a központi forrásokból; azokat a független politikusokat, városokat pedig, akik ebből nem kérnek, rövid pórázra veszi. Hiszen miközben a nagyvárosok zsebéből százmilliárdos tételt vett ki a kormány, gondoskodott arról, hogy ebből mindössze négy ellenzéki vezetésű önkormányzat kapjon kárpótlást, az összes többi kárpótlás jellegű pénz a már említett vazallusoknak jutott. Így a határozat szerint - hiszen egy határozatban elrendezték, hogy hol kompenzál a kormány, hol nem - kapott a pénzből Szolnok milliárdos összeget, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Zalaegerszeg, Győr, Kaposvár, Veszprém, Sopron, Debrecen, Kecskemét, Szekszárd, Nagykanizsa, illetve Békéscsaba (Kontrát Károly: Budapest!), de mindössze négy olyan várost találunk ebben a listában, ahol ellenzéki vezetés van a választók akaratából.
Világos tehát a képlet: azt akarja a kormány, hogy az önkormányzatok igazodjanak. De az önkormányzati rendszert, tisztelt Ház, nem ezért hoztuk létre. Azért hoztuk létre, hogy a helyi polgárok helyben megválasztott vezetői dönthessenek azokról a forrásokról, amelyek a helyi fejlesztéseket szolgálják. Önök egy ezzel ellentétes rendszert valósítanak meg ezekben a napokban, ezekben a hetekben; bár meghagyják a polgároknak a lehetőséget, hogy döntsenek saját városvezetésükről, de a saját városvezetés lehetőségeit megkurtítják, nem hagyják meg ezeknek a városoknak a vezetését dönteni arról, hogy milyen erőforrásokból milyen fejlesztésekbe kezdhetnek, hiszen ezeket az erőforrásokat jórészt elvonják tőlük, hogy aztán a haveroknak adhassák. Azoknak az önkormányzati vezetőknek, akik jól viselkednek a kormány szemében, és mindazon önkormányzati vezetők, akik nem támogatják feltétel nélkül Orbán Viktor kormányát, azok pedig büntiben vannak.
Tisztelt Ház! Ezzel a rendszerrel szakítanunk kell. Olyan önkormányzatokra van szükségünk, ahol nemcsak a polgárok döntenek helyben, hanem a választott önkormányzatok is érdemi döntési lehetőséget kapnak, nincsenek büntetésben, nem fogják őket szűk pórázra, hosszú távon tervezhetik a bevételeket és kiadásokat, ezeket úri kénye-kedve szerint havonta, évente nem változtathatja meg a mindenkori kormány. Ezért kell jövő tavasszal nem egyszerűen csak egy kormányt, hanem rendszert is váltani, olyan új rendszert kell létrehozni, visszaállítani egészen pontosan azt a régi rendszert (Németh Szilárd István: Ez az! A régi rendszert vissza kell állítani! Jönnek a tanácselnökök majd! - Dr. Rétvári Bence: Lamperth Mónika!), amiben az önkormányzatiság még valóban azt jelentette, amit ez a szó jelentett. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem