DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Valótlanságok sora, amit ön mondott, tisztelt képviselő asszony, és mivel ezt ön is tudja, ezért a saját felszólalása is beismerése annak, hogy amiről beszélt, abból bizony egy szó sem igaz. Ezt úgy ismerte be ön, hogy egyetlenegy számot sem mondott akkor, amikor különböző arányokról meg különböző folyamatokról beszélt. Ön azt mondta, hogy az Európai Unió adatai szerint elszegényedés van és hasonlók, ehhez képest pedig egyetlenegy számot sem mondott, ami ezt alátámasztotta volna. Engedje meg, hogy nagyon egyszerűen cáfoljam azt, amit ön mondott, mégpedig számokkal, mégpedig az Eurostatnak, az Uniónak a számaival!
Hogyan alakult a teljes lakosságot tekintve a súlyos anyagi nélkülözésben élőknek az aránya az Európai Unióban és Magyarországon, tisztelt képviselő asszony? Egy évtizedet nézzünk, 2010 és 2020 között! Ön azt mondta, hogy itt, Magyarországon, azt hiszem, az idősek körében a négyszeresére nőtt - vagy hasonló számot mondott - a szegénység. Nos, az Unióban 2010-ben a súlyos anyagi nélkülözésben élőknek az aránya 8,9 százalék volt, és egy évtized alatt ez 5,5 százalékra csökkent, körülbelül az egyharmadával, míg Magyarországon az önök kormányzásának a végén nem 8,9 százalék volt, mint ahogy az uniós átlag, hanem 23,4 százalék.
Önök idevezették Magyarországot azzal, hogy elvették az idősektől egyhavi nyugdíjukat, azzal, hogy elvették a tanároktól, az orvosoktól, az ápolóktól, a rendőröktől, minden közszférában dolgozótól az egyhavi fizetésüket, azzal, hogy 15-ször megemelték a rezsinek az árát, és még folytathatnám a sort, ezzel önök Magyarországon a súlyos anyagi nélkülözésben élőknek az arányát az Unió statisztikái szerint 23,4 százalékos magasságokba vitték, tisztelt képviselő asszony. Ebben része volt annak, hogy rekordmagas volt a munkanélküliség, és nagyon alacsony volt a foglalkoztatottság.
Ez a 23,4 százalék kétharmadával csökkent a mi kormányzásunk alatt, ahogy ezt az Eurostat is kimutatta, 8,3 százalékra, az Unióban pedig 8,9-ről 5,5-re. Tehát ott egy egyharmados, nálunk egy kétharmados csökkenés volt az elmúlt években. Akkor miről beszél ön, tisztelt képviselő asszony? Az önök idejében ezek rettenetesen magas számok voltak, nyomasztóan magas számok, most pedig jóval kisebbek.
(9.40)
De nézzük csak az időseket, ön például az idősekről külön beszélt: az ő esetükben ez 16,6 százalékról 6,6 százalékra csökkent az Eurostat kimutatásai szerint. Ön azért nem mondott egyetlenegy számot sem, képviselő asszony, mert ha bármilyen számot idéznie kellett volna, akkor kiderült volna, hogy amit mond, amit állít, az nem igaz. Ugyanúgy nem igaz, amit a szegénységről mondott; és ugyanúgy nem igaz, amit előtte Kövér Lászlóról mondott, mert olyan mondatokat mondott, amelyeket a házelnök nem mondott el, tisztelt képviselő asszony. Ebből látszik, hogy az önök politikája az emberek számára a szegénységet, a nélkülözést jelenti.
Azt mondták, hogy időskorban a nőknek is minél kedvezőbb nyugdíjlehetőségeket kell biztosítani. Akkor a „Nők 40”-et miért nem szavazták meg itt a parlamentben? Itt volt a lehetőség, hogy szavazzanak a „Nők 40”-ről. Megszavazták? Nem szavazták meg, képviselő asszony, mert amikor dönteni kell erről, akkor önök bizony nem állnak ki az idősek mellett. Vagy a gyermekek otthongondozási díját megszavazták, amivel a nagyon nehéz helyzetben lévő, otthon a beteg gyermeküket gondozóknak a minimálbér szintjére felemeltük a nekik juttatandó szociális juttatást? Azt sem szavazták meg, tisztelt képviselő asszony!
Az önök politikája vitte Magyarországon rekordmagas szintre a nők foglalkoztatását, vagy a mi politikánk? Azért nem mondott számokat, mert az önök idejében alacsony volt a nők foglalkoztatottsága, most pedig, 2021-ben meg ’20-ban, az előző években rekordmagas szintre tudtuk vinni a nők foglalkoztatottságát. Ez azt jelenti, hogy amikor majd időskorban nyugdíjat kapnak, akkor jóval magasabb összegű nyugdíjat kapnak, a „Nők 40”-nél jóval kedvezőbben mehetnek nyugdíjba. Azzal, hogy családi kedvezmények vannak, vannak, akiknek már személyi jövedelemadót sem kell fizetniük itt Magyarországon életük végéig, és vannak azok, akiknek pedig addig nem kell fizetniük, vagy kevesebbet kell fizetniük, amíg a gyermeket nevelik, hogy a nők számára is, a gyermeket nevelő édesanyák számára is kevesebb szociális kockázat legyen Magyarországon.
Amikor cselekedni kell, önök sosem a szegények érdekében cselekedtek. Mióta kormányon vannak, az önök szegénységgel kapcsolatos politikája egész egyszerűen a szavazatszerzésről szól; azoknak az embereknek érdemi segítséget, munkahelyet nem teremtenek, hanem a munkát agyonadóztatják. Ezért az embereket egy szürke- vagy feketefoglalkoztatásra ösztönzik, és mellette a segélyek világába küldik ezeket az embereket, hogy politikai függőségben tartsák őket, és így próbálnak utána önök szavazatokat találni vagy szerezni tőlük, tisztelt képviselő asszony. Ez az, amivel önök a kormányzásuk idején valójában foglalkoznak.
Akik nehéz helyzetben vannak és minimálbért keresnek, azok sem számíthatnak önökre, hiszen önök csigatempóban emelték a minimálbért, mi pedig úgy megemeltük a minimálbért, a legkevesebbet keresőknek a minimális jövedelmét, hogy az most már magasabb lesz január 1-jétől, mint az önök idején az átlagbér. Ez a különbség, amit a keveset keresők vagy a nélkülözők láthatnak egy baloldali és egy jobboldali kormányzás között. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem