DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT

Teljes szövegű keresés

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, napirend után szűkebb hazám, Pécs és Baranya megye helyzetéről, problémáiról szoktam beszélni, és így teszek ma is. A mai felszólalásomban azt kívánom bemutatni, hogy a korrupció, az árulás és a tipikus fideszes politikai gondolkodás és cselekvés milyen károkat tud okozni egy városnak, milyen károkat tud okozni egy térségnek.
Tudjuk azt, hogy Pécs rendszerváltás utáni történetének egyik legsúlyosabb korrupciós botránya az a bizonyos Volvo-busz-beszerzés, ami 2014-2015-ben zajlott le. Ennek a lényege az volt, hogy a város akkori, többségében fideszes közgyűlésének döntése értelmében a város megvásárolt egy hollandiai buszflottát 3,5 milliárd forintért.
(17.00)
Majd később kiderült, hogy ezt a flottát lényegesen olcsóbban, több száz millió forinttal, egész pontosan 700 millió forinttal olcsóbban kínálhatták eladásra, és ennek ellenére döntött így a városi közgyűlés. Én, akkor még önkormányzati képviselőként rengeteg energiát fordítottam arra, hogy utánajárjak ennek az ügynek, minden információt megpróbáltam összegyűjteni, illetve az indítványomra több belső vizsgálat is indult, majd egy nagyon részletes leirattal feljelentést tettem az ügyben. Sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre megtörténjen a vádemelés. Ez meg is történt, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette miatt emeltek vádat. Nagyon sokáig kaptam a leveleket mint feljelentő, hogy egyik-másik rendőrkapitányság vagy rendőrség az elfogultság miatt nem tud az üggyel mit kezdeni, és ilyen szempontból is hálás vagyok a Fejér megyei kapitányságnak, hogy végre megkezdték a nyomozást és ugyan eltelt nagyon-nagyon sok év, de eljutottunk odáig, hogy most már bíróság előtt van az ügy.
P. István, a pécsi közlekedési cég akkori vezetője többször is elmondta az eljárás során, hogy nem ő döntött a túlárazott beszerzésről, hanem a várost irányító fideszes politikusok, akik személyesen is kiutaztak Hollandiába az üggyel összefüggésben. Tudjuk, jóval később a bíróság kérésére egy utaslistából kiderült, hogy valóban ebben a kritikus időszakban, amikor ez az európai uniós közbeszerzési eljárás zajlott, Csizi Péter egykori és Bánki Erik jelenlegi fideszes országgyűlési képviselők is Hollandiába utaztak. Azt persze nem tudjuk, hogy pontosan mi ügyben, de az teljesen világossá vált, hogy nem elkerülhető, nem megkerülhető a várost egykor vezető fideszes politikusok tanúként történő kihallgatása.
Ezt indítványozta is a bíróság és tegnap kellett volna sort keríteni arra, hogy Pécs korábbi fideszes polgármestere, Páva Zsolt, illetve helyettese, Csizi Péter egykori alpolgármester és akkori országgyűlési képviselő is tanúként megjelenjen a bíróság előtt, és erről a gyalázatos, korrupciótól rohadó ügyről elmondja azt, amit el tud mondani. Megdöbbentő volt, azt gondolom, a teljes pécsi közvélemény számára, hogy ez a két egykori politikus nem jelent meg a bíróságon, különböző indoklásokkal kimentették magukat. Azt gondolom, ezzel együtt is idő kérdése, hogy pontosan lássuk, ennek a gyalázatos korrupciós beszerzésnek a döntéshozói valójában kik voltak és az egykori vagy jelenlegi politikai szerepet betöltő személyek, fideszes politikusok közül kinek milyen szerepe volt. Nyilván az a célunk, hogy mindenki megkapja a megfelelő büntetését ezért a gyalázatos ügyért.
De szomorú kimondani azt és szomorú beszélni arról, hogy ezzel együtt is a fideszes városvezetés idején történt ez az ügy, óriási károk érték a várost. A város eladósodott, az akkori buszbeszerzés is többmilliárdos adósságot jelentett, és akkor, 2014-ben egy már 8,5 éves használt buszflottát vásárolt meg Pécs. Úgyhogy mindenki számára világossá vált és válik most is, hogy a városnak szüksége van egy új buszflottára, az eladósodott város azonban nyilván nem tudja önerőből megvalósítani a járműpark cseréjét. Ezért én több alkalommal nyújtottam be javaslatokat annak érde-kében, hogy a központi költségvetésből kaphasson Pécs városa annyi forrást, hogy le tudja cserélni a buszflottát, és egészen elképesztő, felháborító, hogy ezt annak ellenére sem támogatták a város jelenlegi fideszes képviselői, hogy úgymond a Fidesz-oldalnak vagy a várost akkor vezető oldalnak szerepe volt ebben a helyzetben, amely kialakult. Két alkalommal nyújtottam be olyan módosító javaslatot a központi költségvetéshez, amely által több milliárd forinthoz juthatott volna Pécs városa, hogy új buszflottát vásároljon, de ezt gyalázatos és álnok lépéssel a pécsi és baranyai fideszes képviselők sem támogatták úgy, ahogy a többi fideszes képviselő is leszavazta.
Azt tudom mondani, hogy a kormányváltás után egy olyan partneri kormánynak át kell tekinteni ezeket a kérdéseket, amely az önkormányzatokban nem ellenséget, nem ellenfelet lát, hanem partnerként tekint rájuk, és biztos vagyok benne, hogy ilyen módon a kormányváltás után a központi költségvetésből Pécs város is kaphat forrásokat a járműpark cseréjéhez. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem