UNGÁR PÉTER

Teljes szövegű keresés

UNGÁR PÉTER
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Körülbelül abban az évben, amikor én születtem, volt egy párt, amelyik az alakulása után azt mondta, hogy olyan országban akarunk élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi.
Nemrég kiderült az, hogy a Coca-Cola most már negyedjére nyeri meg a legnagyobb műanyag szennyezésért járó elismerést, ami valójában nem egy elismerés, és ez hozzájárul részben a környezetszennyezéshez és a klímaváltozáshoz is. A COP26 kapcsán sok szó esik arról, hogy ki fizesse a klímaváltozás elleni küzdelem költségeit, és erre a kormányzatnak mindig az a szlogen a válasza, hogy a szennyezőknek kell fizetni. Ezt most is hallottuk az Országgyűlésben pár perccel ezelőtt. A Coca-Colával a kormánynak stratégiai partnerségi megállapodása van, tehát a magyar adófizetők támogatják azt, hogy a Coca-Coca profitot termeljen Magyarországon.
Két kérdésem van Varga Mihály miniszterelnök-helyettes úrhoz. Az első az, hogy 2010 óta pontosan hány darab multinacionális vállalattal fizettették be a szennyezésük költségeit. Ezt, ha lehet, vesse össze azzal az összeggel, amivel ezeket a multinacionális vállalatokat, többek között az ExxonMobilt, a Samsungot, a Waberer’s-t, az Audit meg a Suzukit adófizetői pénzből megtámogatták.
A másik pedig az, hogy most, hogy a Coca-Coláról ismételten kiderült, hogy az egyik legnagyobb klímabűnöző, amely a műanyag szennyezéssel nagyon is hozzájárul mind a klímaváltozáshoz, mind ahhoz, hogy a környezet egyre élhetetlenebb legyen, esetleg Áder János podcastjain, Orbán Balázs Scrutonról való különböző, közepesen érdekes műértelmezésein kívül konkrétan mennyit fognak fizettetni a Coca-Colával? A „szennyező fizet” elv mint elv hogy érvényesül a materiális valóságban forintösszegeken keresztül?
Ez lenne a kérdésem, és arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a kérdés megválaszolásában remélhetőleg összegek szerepelnek, és az ezt megelőző kormányok minősítéséről, én azt gondolom, hogy a magyar Országgyűlésnek van tudása Varga Mihállyal kapcsolatban, tehát ha nem ismétli meg, akkor spórolunk időt. Köszönöm szépen. (Taps a DK padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem