DR. BENKŐ TIBOR honvédelmi miniszter: Nem hiszem, hogy ebben a törvényben önök olyat látnának, olyat tapasztalnának, hogy csak az egyik oldalt vagy csak a másik oldalt kell megvédeni. Ön különböztette meg, ön mondta, hogy az ön mögött állók, meg a kormánypártok mögött állók. Nincs ilyen! Az országról és az állampolgárokról beszélünk. Éppen ezért nem is értem, amikor önök megkülönböztetik, hogy a katona kit védjen meg és kit ne védjen meg. Szerintem most is mindenkiért szolgál az a katona. Ebben a veszélyhelyzetben, a pandémiás veszélyhelyzetben is mindenkit szolgál, függetlenül attól, hogy milyen érzelmű vagy beállítottságú személyekről van szó. Nem is egészen értem én ezt, és köszönöm szépen Nacsa képviselő úr felszólalását ebben a kérdésben. Én nem egészen értem. Akárhogy nézem a híradásokat, azt látom, más országokban is segédkeznek a katonák, mindenütt ott vannak, csak ebben az országban okoz az problémát, hogy mit keresnek ott a kórházakban, merthogy a hőmérőzés nem katonai jellegű feladat. Az nem, de az emberek segítése, támogatása viszont igen. Éppen ezért csak azt tudom mondani, hogy ebben a kérdésben biztos, hogy nem fogunk egyetérteni. Én is gratuláltam az ön megválasztásához, és kívánok önnek sok munkát, ugyanakkor az előterjesztésemben, amit itt elmondtam, világosan, egyértelműen kifejtettem azt, amit ön is mond. Mégpedig azt, hogy az autonóm fegyver- és védelmi rendszer honvédségi rendszeresítése, telepítése és alkalmazása során mind a rendszerek kialakítása, mind pedig azok üzemeltetése, jogalkotása meg kell hogy történjen. És ezeknél az eszközöknél - s ez volt az utolsó gondolatom ebben a felvetésben - az emberi beavatkozás lehetőségét biztosítani kell.
Balczó képviselő úrnak mondom - aki, úgy látom, hogy közben elment -, hogy a délszláv válság idején én is szolgáltam, mégpedig a határ mentén. Nem lehet ezeket a dolgokat így összevonni és összemosni. Telefon most is van, most is ki lehet értesíteni az embereket. Ugyanakkor Balczó úr figyelmét szeretném felhívni arra, hogy olyan fogalom is van, hogy ügyeletes tábornok, a légierő ügyeletes tábornoka, aki másodpercek töredéke alatt kell hogy döntést hozzon, és utána arról jelentést kell hogy tegyen a megfelelő szerveknél. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)