BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalt törvény egyik fő erőssége, amit kormányzati sikerként próbálnak eladni, az a felsőoktatásban dolgozók kétszer 15 százalékos béremelése.
(20.20)
Ha megvalósul ez a kétszer 15 százalékos béremelés, akkor eljutunk oda, hogy majd Magyarországon egy pályakezdő oktató, kutató bére talán el fogja érni egy gyorsétteremben dolgozó átlag havi bérét. Ez igen! Gratulálok önöknek! Államtitkár úr, így néz ki a versenyképes fizetés önök szerint? Így néz ki a befektetés a tudásba, a jövőbe? Így néz ki a kiművelt emberfők sokaságának az állami képzése? - mert akkor valami nagyon rossz, nagyon elcsúszott.
Ez a mostani kétszer 15 százalékos emelés nem ahhoz lesz segítség, hogy megbecsüljük a felsőoktatásban dolgozókat, az oktatókat, a kutatókat, hanem ez ahhoz lesz szükséges, hogy ez a 20 százalékos emelés, amikor a szakdolgozók a garantált bérminimumot meg fogják kapni, ne haladja meg a felsőoktatásban és a közoktatásban dolgozókét; hogy ne állhasson elő az a szégyenteljes, gyalázatos helyzet, hogy ma Magyarországon, aki pedagógusként a közoktatásban vagy a felsőoktatásban dolgozik, és erre szánja az életét, az kevesebbet keressen, mint egy raktáros. Ezt sikerül talán elérni. Ez, azt gondolom, hogy teljesen abszurd. Teljesen abszurdum az, hogy ma Magyarországon nem az átlagkeresete a fizikai munkának, hanem a garantált bérminimuma lesz egyenlő a felsőoktatásban tanítással.
Nagyon szeretném rögzíteni, hogy ez nem azok ellen szól, és nem azoknak a munkáját becsmérli vagy értékeli alul, akik fizikai munkát végeznek. Hadd mondjam el önöknek, hogy én egy olyan családból származom, egy alapvetően paraszti gyökerekkel rendelkező békéscsabai család sarja vagyok, ahol szinte az összes felmenőm kemény fizikai munkát végzett, és ahol a kemény fizikai munkának megvan a becsülete és a tisztelete. Nem arról van szó, hogy ezeknek az embereknek a munkáját ne kellene megbecsülni, ne kellene anyagilag ellentételezni, hanem arról van szó, hogy Magyarországon előállt egy olyan helyzet, hogy a szüleink és a nagyszüleink generációja, akik korábban azért dolgoztak, azért taníttatták ki a gyerekeiket, az én szüleim azért taníttattak ki engem, azért lehettem első generációs diplomás a családban, hogy majd többre vigyem, hogy az életben majd előrébb tartsak, hogy jó fizetésem legyen - a magyar szülők milliói voltak így -, ez most nem perspektíva.
A társadalmi mobilitás elvesztette az értelmét. Ma Magyarországon nem rá kell beszélni a szülőknek a gyerekeit arra, hogy értelmiségi pályára álljanak, hovatovább tanárnak menjenek, hanem le kell beszélni róla. Ma Magyarországon egy tanárcsaládnak le kell beszélnie róla a gyerekét, ha pusztán azt nézi, hogyan tud érvényesülni az életben, hogy még véletlenül se válaszd a tanári pályát, fiam, mert hogy fogsz akkor megélni, menjél inkább kőművesnek, akkor kétszer-háromszor annyit megkereshetsz. És nem a kőművesek keresnek sokat, hanem akik a túloldalon vannak, azok keveset. Teljesen abszurd, teljesen megengedhetetlen ez a helyzet. Jelenleg ott tartunk, hogy ha valaki a kitörést keresi, akkor a tanári pálya helyett el kell menni a McDonald’sba vagy az Aldi pénztárosi állásába, és akkor talán jobban meg lehet élni.
Ez lenne, tisztelt… - önökhöz szólnék, ha benn lennének a teremben nagy számban fideszes és KDNP-s képviselőtársaim, az a polgári Magyarország, amit önök annak idején megálmodtak? Ez lenne a polgári társadalom?
És most sorolhatnék nemzetközi példákat. Önök nagyon nagy szeretettel hivatkoznak illiberális demokráciákra. Mondhatnám Szingapúr példáját, amely talán a sokat hivatkozott pozitív példája annak, hogy egy illiberális demokrácia is gazdaságilag mennyire sikeres tud lenni, vagy említhetném, mondjuk, Dél-Korea példáját, ahol alapvetően meritokratikus típusú kormányzás van, de nem szaladok ennyire messzire. És még Finnországot sem mondom, hanem említem, mondjuk, a balti államoknak vagy a V4-eknek a példáját. Itt van nálam például a European University Institute legújabb gyűjtése, ahol azt lehet nézni, hogy van itt két hosszú diagram, ezen a két hosszú diagramon Magyarország az egyiken az utolsó előtti a sorban, ez az egyetemi tanárok havi bruttó fizetése, a másikon pedig, ahol a pályakezdő oktatók fizetése található, az utolsó. Ez a két nyúlfarknyi piros kis vonal a hosszú-hosszú vonalak alatt, ez Magyarország. (Mutatja a papíron.) Önök szerint ez normális?
Ha meg is valósul ez a kétszer 15 százalékos béremelés, akkor elő fog állni az a nagyon szerencsés helyzet, hogy még így se, a kétszer 15 százalékos emeléssel se fogják a felsőoktatásban dolgozó pályakezdők utolérni Romániát. Ha 50 százalékos emelés lenne, akkor érnék utol nagyjából Lettországot vagy Horvátországot. Ahhoz, hogy Csehországot vagy Lengyelországot utolérjük, ahhoz 100 százalékos emelés kellene, nem jövőre meg két részletben, hanem holnap reggel.
Orbán Viktor miniszterelnök úr büszkén hivatkozik általában Lengyelországra, mint a V4-országok zászlóshajójára, amit Magyarországnak követni érdemes. Én most szeretném megjegyezni, ahhoz, hogy ezt a zászlóshajót követni tudjuk, 100 százalékos béremelés kellene a felsőoktatásban. Szeretném kérdezni önöktől, ha Lengyelország a zászlóshajó, akkor Magyarországon a pedagógusokat, különösen a felsőoktatásban dolgozókat mégis melyik mentőcsónakon eresztették le a vízbe, merthogy nagyjából most ott vannak.
Az a helyzet, ezt elmondtam már sokszor, de el fogom mondani mindannyiszor, amíg ez a téma szóba kerül, mindaddig, amíg ilyen törvényeket hoznak, mindaddig, amíg a magyar felsőoktatásban dolgozóknak kétszer 15 százalékkal, a közoktatásban dolgozóknak meg 10 százalékos emeléssel akarják kiszúrni a szemét, mindaddig el fogom mondani, hogy tűrhetetlen és tarthatatlan az, hogy Magyarországon a nemzet szolgálata egyet jelent a szegénység önkéntes vállalásával. És aki így bánik a saját értelmiségével, az maga alatt vágja a fát, és önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim maguk alatt és a nemzet alatt ezt motoros láncfűrésszel vágják.
Nagyon beszédes az is, hogy aznap, amikor ezt a 10 százalékos emelést belengették a közoktatásban dolgozóknak, ugyanaznap jelentették be a 20 százalékos garantált szakmunkás-bérminimumot; feleannyira becsülik. A mostani szakadékot, amely ott húzódik a fizikai munkát végzők és a szellemi munkát végzők, a tanáremberek, a jövő generációt oktatók között, ezt nemhogy megpróbálnák közelíteni egymáshoz, hanem még egy éket vernek bele, hogy még jobban szakadjon ketté. Szeretném megkérdezni önöket, hova vezet ez. Van-e valami megfontolt nemzetstratégiai cél emögött, államtitkár úr? Ha az a nemzetstratégiai cél, hogy neveljünk ki a nyugati multiknak olcsón, jól, fegyelmezetten, kevés hozzáadott értéket termelő munkavállalókat, szalag mellett robotolókat, akkor ez egy tökéletes irány, főleg, ha behozzuk még Ukrajnából, Vietnámból a még ennél is olcsóbban dolgozó kétkezi dolgozókat, akkor ez tökéletes irány.
Sokat hallom azt is egyébként, hogy minek ennyi diplomás ember ebben az országban, túl sok a diplomás, kétkezi munkásra lenne szükség, szakemberekre lenne szükség, nem diplomás munkanélküliekre. Csak szeretném feltenni azt a kérdést, ki fogja kiképezni ezeket a szakembereket, ki fog nekik matematika-, fizika-, kémiaórát tartani, amikor menekülnek a tanárok, rekordmagas a pályaelhagyók aránya; akkor, amikor Magyarországon jelenleg rekordmértékű betöltetlen az oktatói állások száma; amikor a testneveléstanárnak kell kémiaórákat tartani lassan, mert nincs, aki kémia-, fizika-, matematikaórákat tartson.
Ki fogja kinevelni ezeket a kétkezi szakembereket, szakmunkásokat? Vagy egyáltalán milyen szakmunkások lesznek belőlük, államtitkár úr? Mert ha botcsinálta segédmunkásokat akarunk, meg szalag mellett állókat, akkor az irány jó, de gondolom, hogy ön sem arra célzott, amikor versenyképes tudásról, versenyképes szakmunkásrétegről beszélt. Én nem azt hiányolom, mert ezzel is meg lettem a múltkor vádolva, hogy én azt kritizálom, miért nem a csúcsértelmiséget képzik ki ebben az országban, én nem azt mondom, hogy nekem azért vannak álmatlan éjszakáim, hogy honnan lesz ebben az országban ötszáz új vallásfilozófus, hanem azokat a szakmunkásokat, azokat a mesterembereket, akiket önök vizionálnak, ki fogja kitaníttatni.
Novák Katalin miniszter asszony azt mondta, hogy a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé azt, hogy érdemi, nagyarányú béremelés történjen.
(20.30)
Érdekes módon ezt a szempontot én nem hallottam, amikor arról volt szó, hogy a választások előtt két hónappal 13. havi nyugdíjat fizessenek vagy nyugdíjprémiumot fizessenek, vagy annál az irdatlan pénzszórásnál, amit műveltek a koronavírus-járvány alatt, és azoknál a százmilliárdoknál, amelyek egyszerűen hetente folytak ki az államkasszából, valahogy nem hallottam ezt a szempontot, hogy ezt a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé. És az a helyzet, hogy amikor önök erre hivatkoznak, az egy borzasztóan álságos indok, tudniillik az, hogy majd ha a gazdaság erős lesz, akkor utána jut pénz az oktatásra.
A helyzet pont hogy fordítva van: akkor lesz jó és erős gazdaság, hogyha jut pénz az oktatásra. Az általános jólétnek az alapja ugyanis, amikor az országban mindenki, a segédmunkástól kezdve az irodai dolgozón át a csúcsértelmiségiig meg a nyugdíjasig, amikor mindenki jól él, ennek az alapja az erős középosztály, az erős középosztálynak az alapja pedig az öntudatos és az önérdek-érvényesítő értelmiség. Az az értelmiségellenes hangulatkeltés, ami folyik ebben az országban, egészen elképesztő, mert pontosan ez az előfeltétele annak, hogy egyszer mindenki jobban élhessen.
Van-e olyan, vagy inkább fordítva teszem fel a kérdést, államtitkár úr: van-e olyan ország az egész világon, ahol ez fordítva volt, ahol mindenki jól élt, ahol már nagyon jó volt a gazdaság, ahol már mindenkinek nagyon jó volt, és a végén, a sor végén, miután mindenkinek jó lett, kaptak pénzt a pedagógusok is? Hát, én egy ilyen országot sem ismerek. Ez a modell, amit önök erőltetnek, a magyar modell egyik országban sem volt sikeres, se az önök által hivatkozott illiberális távol-keleti országokban, se a skandináv országokban, se a V4-ekben, sehol nem volt ilyen. Mindenhol, minden országban előbb az oktatásba, a kutatásba, a fejlesztésbe fektettek be, és ez húzta maga után az egész gazdaságot, utána nőtt a jóléte mindenkinek, ez volt a gazdaságnak a motorja.
Az a helyzet, az a gyalázatos helyzet, hogy ma Magyarországon az egyetemek nem a szegénységből való kitörésnek a lehetőségét adják meg, hanem konzerválják ezt a szegénységet. Ha valakinek nincsenek gazdag szülei, nincsen erős szülői háttér mögötte, akkor marad a nélkülözés, az önként vállalt szegénység; maradnak azok az ösztöndíjak, amelyek elveszítették a vásárlóértéküket; maradnak azok a szociális támogatások, amelyek gyakorlatilag értelmezhetetlenek a mostani inflációs viszonyok között; maradnak azok a kollégiumok, államtitkár úr, amelyeknek a 85 százaléka az önök saját 2017-es kormányrendelete szerint sem felel meg a minimumkövetelményeknek, és az önök által, saját maguk által meghatározott minimumfeltételeket sem teljesítik, alig alkalmasak a lakhatásra ezek az állami építésű kollégiumok. Vagy aki erről is lemarad, annak maradnak azok az albérletek, ahol az albérletárak az elmúlt években vidéken a másfélszeresére, itt, Budapesten pedig több mint a duplájára nőttek. És akinek sem kollégium nem jut, sem megfizetni nem tudja a méregdrága albérleteket, annak marad a mamahotel, maradhat koloncként a szülei nyakán, meg maradhat a hitelképtelensége, a képtelenség arra, hogy egyáltalán normális hitelhez jusson, hogy bármiféle lakást vásároljon magának. Ez az önök perspektívája.
A mi perspektívánk pedig, a Polgári Válasz Mozgalom perspektívája pedig ezzel szemben az a polgári Magyarország, amelyet önök megtagadtak, amelyet önök politikai termékké silányítottak, amely az erős középosztályra épül, amely az öntudatos, önérdek-érvényesítő középosztályra épül, amely az elmúlt harminc év gyakorlatával szemben, amely ezt az értelmiségi réteget mindig szolgaságban tartotta, vagy a saját aktuális politikai érdekei mentén próbálta politikai eszközzé silányítani, ezt a réteget megbecsüli, megbecsüli a tudásukat, megbecsüli a szorgalmukat, az elköteleződésüket, megbecsüli ezt anyagilag, megbecsüli ezt társadalmi szinten, és ami egy olyan országot teremt, ahol végre mindenki a saját tudásának, a saját szorgalmának megfelelően boldogulhat és forgathat vissza a közösbe, hogy a végén mindenkinek jó legyen. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)
