BODÓ SÁNDOR
BODÓ SÁNDOR
BODÓ SÁNDOR innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a véleményeiket, én azt gondolom, hogy számtalan olyan dolog volt bennük, amelyen mindenképpen érdemes elgondolkodni. Nyilván van bennük néhány olyan politikai állásfoglalás, amely őszintén szólva nem okozott túlzott meglepetést számomra. De talán egy picit menjünk bele a részletekbe!
Azt, hogy a versenyképes tudás elengedhetetlen, szerintem ebben a teremben senki nem vitatja, és hogy ennek érdekében valamiféle intézkedéseket, intézkedésrendszert kell hoznunk, az szerintem megint nem képezheti vita tárgyát. Persze, ilyenkor mindig elgondolkodhatunk azon, hogy ha nem csinálunk semmit, hagyunk így mindent, akkor magától fog-e valami változni, de hát egészen biztos, hogy nem, ezért aztán egy olyan útra kell lépnünk, amely szakít a korábbi hagyományokkal, szakít az eddig alkalmazott módszertannal, szakít valamelyest a kényelemmel, és mint minden új dologtól, az emberben természetesen felmerül egy bizonytalanság, vajon sikerül-e, vajon jó lesz-e, vajon ez hoz-e eredményt.
Azt, hogy a minőség és a teljesítmény kéz a kézben kell járjon, azt, higgyék el, képviselőtársaim, a napi gyakorlati példából számtalan meg egy jelzéssel tudom igazolni. Amikor a munkaadók képviselőivel beszélgetünk, ők mondjuk, egészen más húrokat ütnek meg, a magyar gazdaság szereplői, amikor akár a bértárgyalások kapcsán is egy asztalhoz ülnek, egészen más húrokat ütnek meg. Látható, hogy annak érdekében, hogy a magyar GDP olyan mértékű legyen, amilyet most várunk, látunk, annak érdekében nagyon kemény és határozott intézkedéseket kell tenni, és ezek az intézkedések két modell között - ha szabad így fogalmaznom, két modell között - hezitálhatnak, ha esetleg valaki nem mélyül el ebben jobban. Az egyik nyilván arról szól, amit itt egyébként felvetettek önök is, hogy adjunk minél több támogatást, ha nem sikerül elhelyezkedni, legyen hosszasan lehetőség azon gondolkodni, hogy majd vajon mi fog történni velem; a másik pedig az az út, hogy ne ez történjen veled, mert ez senkinek sem jó, hanem kapjon a személyében akár a munkavállaló - merthogy volt rá példa a válsághelyzetben - vagy akár a cég, amire most, a napokban is van példa, jelenleg is futó program, tehát kapjon kormányzati figyelmet, és nemcsak figyelmet, hanem anyagi támogatást is annak érdekében, hogy dolgozni tudjon.
Amikor képviselőtársaim itt egyébként korrekt módon elismerték, hogy a magyar foglalkoztatási adatok ott vannak Európa egyik legjobb mutatószámával az élmezőnyben, negyedik-ötödik-hatodik hely - tényleg minimális különbségek vannak -, míg mondjuk, az olasz vagy a spanyol munkanélküliségi ráta a kétszerese-háromszorosa a miénknek, akkor mégiscsak eldől, hogy az a helyes út, hogyha a munkahelyek megőrzéséért, a munkahelyek megtartásáért meg új munkahelyek létesítéséért, létrehozásáért fáradozunk, és ebben a munkában nagyon sok szempontot figyelembe kell vennünk. Az egyik nyilván a tudás, a tudás hatékonysága. Órákat lehetne róla beszélni, hogyan alkalmazható az a tudás, amit most egy ilyen örök és megbonthatatlan egységnek tekintünk a napi gyakorlati példával. Azt is hosszasan megvitathatjuk, hogy például azok a béremelések, amelyeket itt a teremben egyébként mindannyian elismertünk, hogy akár a minimálbér, akár a garantált bérminimum kapcsán szükségesnek vélünk, azok vajon milyen terhet jelentenek a munkaadókra nézve. Az is egy fontos szempont, hogy ezt az összeget - jó, most, ugye, kormányzati segítséggel - a piac szabályai szerint a hatékonyság növelésével kellene a cégeknek kitermelniük; most még ezt nem tudják, tehát kormányzati segítségre van szükség, és ez a kormányzati segítség nyilván jelen is van.
És amikor azt mondjuk, hogy mik a gazdaságnak a legfőbb mozgatórugói, nyilván a szakképzés jövőjét, a szakmunkásokat, a magasan képzett szakmunkásokat, mert itt most én nem… - bizonyára nem egyformán olvassuk a sorokat, de itt ne arra tessék gondolni, mint mondjuk, ezelőtt húsz-harminc-negyven évvel, amikor egy szakmunkásképzés folyt, hanem egy egészen más metodikára, egy egészen más módszertanra. Egészen más anyagismeretre, egészen más eszközismeretre van szükség, egy szakmunkásnak ma már, akár alkalmazott, de ha vállalkozó lesz, pláne olyan ismeretre van szüksége, amelyre mondjuk, az ő elődei korábban nem is gondolhattak, mert nem volt rá szükség. Tehát sokkal, de sokkal összetettebb ez a terület, mint hogy első olvasatra annyit mondjunk, hogy a régi bizony jobb volt, meg minek az újítások. Ezek tehát teljesen egyértelműen jelen vannak.
Amit nagyon frappánsan Ander Balázs képviselőtársam is támogatni tudott, hogy a szakképzés és a felsőoktatás szorosabb kapcsolatba kerül egymással, pontosan ez lenne a cél.
(20.40)
Pontosan az lenne a cél, hogy ne egy külön kaszt, külön folyosó, külön ebédlő, külön munkahely legyen, hanem ezek az ismeretek, ezek a tudások nagyon szorosan találkozzanak. Ma már számtalan meg egy olyan cég van, amely a magasan képzett mérnökeit egy hónap bizonyos napjain kéri, hogy álljanak oda a munkapad mellé, és végezzék el azt a feladatot, amit a gyárban dolgozó szakmunkásnak teljesítenie kell. S van olyan nap, amikor a szakmunkástól pedig azt kérik, hogy ma nem kell beindítanod azt az eszközt, hanem próbálj egy kis összegzést készíteni, egy kis elméleti tudást rakj össze, hogy mi az, amit a te gyakorlati tapasztalataid alapján a mérnökeinknek ki kellene fejleszteni. Tehát ez kéz a kézben jár. Tényleg köszönöm Vinnai képviselőtársamnak a hozzászólását, amely nyilván ebbe az irányba mozdított el bennünket, valamint önöknek is, akik ebbe az irányba vitték el a vitát.
Azt, hogy konkrét példáknál lehetnek gondok, én nem vitatom. Amit a képviselő úr mondott Nagyatád esetében, én magam is átéltem egyéni körzetes képviselőként. Például a püspökladányi gimnáziumban volt egy időszak, amikor az iskolahasználók azt mondták, hogy ők ebbe a gimnáziumi osztályba most nem szeretnének beíratni diákot. A szülők azt mondták, hogy nem. Információim szerint Nagyatádon is ez történt, mert azt mondták, hogy a hatosztályosba viszont nagyon szívesen, és ott megvan a létszám. Ebben a helyzetben, igaza van a képviselő úrnak, nem az a helyes út, hogy akkor mondjuk azt, hogy innentől vége, és nem lesz négy évfolyamos gimnáziumi osztály Nagyatádon, hanem az ottani tantestületnek, a helyi döntéshozóknak, az alapítványnak, a gimnázium korábbi tanulóinak egy olyan felvilágosító, tájékoztató kampányt kell elindítani, hogy igenis érdemes odajárni abba a gimnáziumba. Az iskolahasználók igénye nagyon nagy szó. S higgyék el, kedves képviselőtársaim, de nyilvánvalóan önök is tudják azt, hogy az iskola önmagáért hiábavaló. Mi lesz abból? Az iskolának nyilván az iskolahasználók igényeit kell kielégíteni, akik nyilván onnan indulnak, hogy gyerekek, szülők, mikroközösség, nagyobb közösség, egész település, város, a nemzet; ezeket mind-mind egyben kell látni.
A munkahelyekkel kapcsolatosan is elhangzott vélemény. Az előbb említettem azt a két modellt, hogy segélyt adjunk vagy a munkahelyek megőrzését, a munkahelyek teremtését tűzzük zászlóra. Mi az utóbbit választottuk. Engedjék meg képviselőtársaim, hogy elmondjam, ez nem magyar számadat. Mielőtt még azt mondanák, hogy itt valamiféle államtitkári huncutkodás okán ezek a foglalkoztatási vagy munkanélküliségi adatok manipuláltak, erről szó sincs. Pontosan arról van szó, hogy az európai statisztikai eljárási rend szerint történik minden adat megállapítása. Tehát amikor azt tudjuk mondani, hogy 4 millió 700 ezer munkaképes ember dolgozik Magyarországon, az az európai sztenderdek szerint van megállapítva. Nem is mi csináljuk. Ezeket az adatokat mi is készen kapjuk.
Amikor a munkanélküliségi-rátában a statisztikai adat azt mondja, hogy 195 ezer, én kézzel-lábbal tiltakozom minden egyes alkalommal, mert mi tudjuk, a ma esti adatok alapján is tudjuk - a szakértő kollégák itt ülnek -, hogy ez 245 ezer. Tehát a Statisztikai Hivatal adata alacsonyabb, a valóság ennél valóban magasabb, körülbelül 40-50 ezer fővel. De ez a 245 ezer fő is alacsonyabb, mint a válságot megelőző időszakban volt. Vagyis amit önök reklamáltak, hogy tölthessenek otthon több időt, gondolkodjanak azon, hogy szeretnének-e munkahelyet, ezzel a munkaadók abszolút nem tudnak egyetérteni, mert mai adat az is, hogy közel 70-73 ezer üres álláshely van Magyarországon.
Arról szívesen és hasznosan érdemes gondolkodni, hogy ezek a munkahelyek most vajon jó helyen vannak-e, már úgy értem, hogy a munkaadók és a munkavállalók szempontjából. Valószínűleg nem. Hiszen valóban van az országnak jó néhány olyan része, ahol magasabb a munkanélküliségi átlag, és ott ezekre a fejlesztésekre fokozott igény van. S jó néhány munkahelyteremtő programnál pluszpontot ér az, ha ilyen térségből adnak be pályázatokat. De ugyanígy említhetném a korábban időszakosan meglévő utazási támogatásokat, lakhatási támogatásokat, munkásszálló-építési programokat is. Vagyis ezek a programok mind-mind komplexen és együttesen értelmezhetők.
Azt kategorikusan vissza kell utasítsam, hogy a magyar kormány tudás- és értelmiségellenes, mert ez abszolút nem így van, és nem így volt a járvány időszakában sem. Nem így volt, hiszen amikor a járvány első hullámában a csökkentettmunkabér-támogatási programunk, az úgynevezett Kurzarbeit elindult, külön fejezetet indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium a kutatás-fejlesztés területén dolgozó, magasan kvalifikált munkahelyek megvédésére. Itt 320-330 ezer forintot biztosítottunk hat hónapon keresztül - minden hónapban ennyit - annak érdekében, hogy ez a tudás ne vesszen el sehol, hogy ne maradjon sehol asztalfiókban egy feltalálni vélt dolog, ne maradjon egy eljárás sem darabban. Tehát pontosan azért, hogy ezek a magasan kvalifikált magyar munkavállalók itthon maradjanak. Utólag már el lehet mondani, hogy abban az időszakban is nyilvánvalóan volt olyan külföldi szándék, hogy a mi szakembereinket külföldre csábítsák. Ezért aztán a kutatás-fejlesztés I. és a kutatás-fejlesztés II. programunk pont azt szolgálta, hogy ez az értelmiségi réteg itthon maradjon, sőt a programnak volt olyan eleme, hogy ha a munkaadók ebben a szituációban magasan képzett munkavállalókat vettek fel, ők ezt az összeget külön is megkaphatták. Tehát az, hogy tudás- és értelmiségellenesek vagyunk, a járvány időszakában sem volt igaz, és nyilvánvalóan most sem igaz.
A források biztosításáról, a versenyképesség növeléséről már volt szó. Azt láttam, hogy a modellváltók irányába ment el a vita. Egyébként a följegyzéseimből látom, hogy például a bajai Eötvös József Főiskola állami, és nem a modellváltók között van, tehát van erre példa. De én is úgy érzem, hogy nem is ez volt ennek a gondolatfolyamatnak a lényege. A kuratóriumok csak olyan jogköröket kaptak, amelyek az állami fenntartónál voltak korábban, és nem valami olyasmit szereztek meg, amit valaki mástól vettek el. Tehát az alaptörvényi egyetemi autonómiára vonatkozó rendelkezések védik ezeket az intézményeket.
Természetesen mindenki azt a területet, amit jobban ismer vagy jobban szeret, jobban is a lelkén viseli. Nyilván a felsőoktatási törvényben is vannak az oktatásra és a kutatás függetlenségére vonatkozó garanciák, és ezek most sem csorbulhattak. A modellváltók megkapták a szükséges forrásokat, és a legtöbb helyen szeptembertől visszamenőleg is kifizették a megemelt összegeket. Nem vitatom, hogy elképzelhető, hogy van olyan hely, ahol ez még nem történt meg, de az illetékes államtitkári kollégát mindenképpen arra fogom kérni - ennek nyilván valami leterheltség, vagy nem tudom, mi lehet az oka -, hogy ezt vizsgálják meg. Köszönöm is képviselő úrnak, hogy ezt szóba hozta a mai este során.
Azt azért még látnunk kell, hogy a modellváltók nincsenek bértáblához kötve. Nyilván most még, amikor az első lépéseket teszik a versenyképes bér fizetése irányában, azt gondolom, hogy méltánytalan lenne velük szemben már egyből azt mondani, hogy milyen tehetségtelenek, mennyire nem boldogulnak, mennyire nem élnek meg a piaci viszonyok között. De arra is van példa már most az első napokban, az első hetekben vagy hónapokban, hogy külföldön dolgozó magyar oktatók tértek vissza. Ez nyilvánvalóan egy örvendetes dolog.
Amikor a magyar szakmákat - ha jól vettem ki a szavaiból - egy picit háttérbe sorolta, illetve azt mondta, hogy hát igen, persze, persze, de azért mégis, nos, ha a múlt hetekben nézte az európai szakmák versenyét, láthatta, hogy ott voltak a felsőoktatásban tanuló olyan magyarok is - azt hiszem, hogy Svájcban vagy Luxemburgban volt ez a verseny -, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, talán az 5. vagy 6. helyen végeztek. Azt gondolom, hogy nagyon sok területen egy európai 5-6. helynél megemelnénk a kalapunkat.
Az, hogy a technikumok jelen vannak, azt gondolom, megint csak azt hivatott biztosítani - de ebben talán egyet is értettünk -, hogy a szakképzés és a felsőoktatás közelít egymáshoz. Higgyék el, képviselőtársaim, ez a munkaerőpiac igénye, és ezt el is fogja várni a szereplőktől. Itt a parlamentben mi mondhatunk bármit, esetleg annak az ellenkezőjét is, őket ez nem fogja meggyőzni. Őket az a valós teljesítmény győzi meg, hogy a cégeknek olyan intenzíven, hatékonyan és minden tudással felvértezve, de gyakorlati tapasztalattal is rendelkezniük kell, hogy a nemzetközi versenyben állják meg a helyüket. Azt gondolom, ez nyilván mindannyiunk célja közvetett formában.
(20.50)
Azt kell mondjam tehát, hogy a szakképzéstől kezdve a foglalkoztatáson át mindazok az intézkedések, amelyek az elmúlt időszakban megszülettek - és nyilvánvalóan van néhány olyan jogszabályi elvárás, amivel most is találkoztunk, ami indokolt -, ezek elősegítik azt, hogy a magyar gazdaság így teljesítsen, a foglalkoztatási mutatók így alakuljanak. Hogy ezt mindig lehet még alakítani, valószínűleg ebben sem lesz vita köztünk, hiszen talán egy klasszikus mondás volt az, hogy a focihoz, a pedagógiához, a szakképzéshez, a munkaerőpiachoz, egyre inkább úgy látom, hogy mindenki ért. De ez nem baj, ez alapvetően egyáltalán nem probléma, mert nyilván ez a közös ügyünk, és ennek érdekében tényleg mindenkinek a véleménye számít.
Én azért arra kérem önöket, hogy az elmondottakat meghallgatva, esetleg a törvényt még egyszer átolvasva gondolkodjanak el ezen, akik nem tudták támogatni, azoknak pedig, akik támogatni tudják, köszönöm a megnyilatkozásukat külön is. Köszönöm szépen.
