DR. FÓNAGY JÁNOS,
DR. FÓNAGY JÁNOS,
DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az emberi emlékezet, és meg kell hogy mondjam, a társadalmi emlékezet is ma már olyan, hogy szereti a rosszat elfelejteni, és ahogy mondjuk is, a távolság, az idő sok mindent megszépít. Ezért külön is köszönöm, hogy idehozta ezt a témát.
A magam részéről a Fővárosi Közgyűlés hatásköri és illetékességi kérdéseit tiszteletben szeretném tartani, ezért részleteiben, engedelmével, azzal én nem foglalkozom. Meggyőződésem, hogy ebben a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció kellő mélységgel, élességgel és határozottsággal fog állást foglalni és ezzel foglalkozni.
Amire azonban a válaszomban mindenképpen reagálni szeretnék, az az az alapállás, amit egy liberális-baloldali vagyongazdálkodással, vagyonszemlélettel kapcsolatban mondott. Az elmúlt évtizedekben több hullámban voltunk tanúi annak, hogy akár a rendszerváltozásból fakadó társadalmi változtatásokra hivatkozással, akár nagyon napi anyagi igényekre hivatkozással a baloldali kormányok gátlástalanul eladtak mindent - mindent! -, ami a magyar gazdaság és ezen keresztül a magyar társadalom működéséhez szükséges. Elkótyavetyélték, eladták azokat a monopolhelyzetben lévő gazdasági elemeket, amelyekből egy volt, tehát amelyek nem voltak kiválthatók mással, eladták azokat a stratégiai elemeket, amelyeknek egy nagy részét ön is felsorolta. Értem ez alatt az energiatermelő erőműveket, megszüntették a bányákat, eladták az áram- és gázszolgáltatókat, eladták a gáztározókat, értékesítették a gazdaság működéséhez szükséges bankrendszer jelentős elemeit. Eladtak mindent, amire vevőt találtak.
A Fidesz és a KDNP először 1998-ban, majd 2010-ben határozottan deklarálta, hogy a társadalompolitikai célokra hivatkozó privatizációnak vége van, és az állami vagyongazdálkodás kizárólag gazdasági érvek alapján, az állami vagyon gyarapítása céljából lehetséges.
No, de nézzük, hogy mi volt, csak példaképpen azért, hogy az emlékezetet, a bevezetőben említett kopó emlékezetet felfrissítsem. Ön is felsorolt jó párat, engedje meg, hogy én is a nagy halmazok, tehát az energia-, a bankszektor, a gyógyszeripar, a távközlés, a gépipar mellett néhány olyat megemlítsek, amelyről talán ritkábban beszélünk: az alföldi gabonaipar, a húsipari vállalatok, az Aranypók, tehát a kiskereskedelem - beleértem például a Balaton Füszértet és a többi, a lakosság ellátása szempontjából meghatározó kereskedelmi hálózatot -, a nagy vegyi gyárak, a TVK, a BVK, a Domus, a gyógyszergyárak, a Graboplast, a Globus, a konzervipar, az élelmiszeripar. Kérem, gondoljanak arra, hogy emlékezetem szerint 12 cukorgyárból 11-et privatizáltak és zártak be, és nemcsak vagyontárgyakat, hanem piacot adtak el elsősorban ezen jövőbeni tulajdonosok számára.
Ennek a privatizációnak egy nagyon jelentős része külföldi kézre játszotta a magyar stratégiai gazdasági vagyonelemek jelentős részét, kisebb része pedig olyan hazai körökbe került, amelyek ma talán a leghangosabban tiltakoznak és beszélnek a tudatos állami vagyongazdálkodás ellen.
Hogy ne csak a régmúltat idézzük fel, hanem a közelmúltat is, ezekben a klasszikus felsorolásokban nincs benne a 2002 után privatizált MÁV Cargo, tehát a MÁV teherszállítási ágazata, és nincs benne Magyarország egyetlen nemzetközi repülőtere, a Ferihegy, amelyeknek a privatizálása ugyancsak sorra került. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)
Ezzel ellentétben mit tettünk mi? Ezeknek a lehető legszélesebb körét visszavásároltuk, és visszaállítottuk a magyar társadalom és a magyar gazdaság szolgálatába. Köszönöm a kérdéseit. (Taps a kormánypártok soraiban.)
