BŐSZ ANETT
BŐSZ ANETT
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat vitájában az első gondolatot mindenképp annak szeretném szentelni, amit akkor mondtunk el az ellenzéki képviselőtársakkal, amikor a most lezárandó költségvetés tervezése zajlott, és arról vitáztunk, nevezetesen, hogy nem jó, hogy újra és újra úgy fogad el az Országgyűlés most már évek óta költségvetési törvényeket a következő évre, hogy az előző évi zárszámadást nem látjuk. Ez hatványozottan igaz azóta, amióta a koronavírus-járvány elképesztő mélységekben és dimenziókban érintette az életünket, olyan módon alakította a világgazdaságot, a számunkra érzékelhető nemzetgazdasági környezetet, illetve a mi nemzetgazdaságunkat is, amit korábban nem tudtunk volna elképzelni. Ezzel jó lett volna számolni, és azt hiszem, hogy a zárszámadás vitájában erről is beszélnünk kell.
Beszélnünk kell továbbá arról, hogy a központi alrendszer pénzforgalmi szemléletben 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárta a tavalyi évet, ez pedig jócskán meghaladja azt, amivel a szaktárca korábban számolt. Csak decemberben, 2020 decemberében 2250 milliárdos hiány lett a büdzsében, ami történelmi rekordot jelez, és azt is mutatja, hogy az év végi példátlan költekezések nem múltak el nyomtalanul.
Miniszter úr egy tegnapi konferencián éppen arról beszélt, és most Varga Mihályt idézem: „a magas infláció pedig még sokáig fájni fog”, valamint arról is beszélt a miniszter úr ezen a konferencián, hogy a vártnál lassabb mértékben csökken majd az államadósság. Ez azért fordulópont, államtitkár úr, mert mi a koronavírus-járvány kezdetekor elmondtuk az ellenzéki képviselőtársakkal, hogy rendkívül fontos szembenézni a gazdaság, úgy a magyar gazdaság, mint az Európai Gazdasági Közösség tényleges helyzetével, és innen kiindulni a válság kezelésekor. Én üdvözlöm miniszter úr ezen mondatait, mert ebbe az irányba tett lépésekként érzékelem őket.
A Költségvetési bizottság tagjai bizonyára emlékeznek arra, hogy elnök úr ezekben a hónapokban - amiket most leírtam itt a több mint 2000 milliárd forintos extrahiánnyal -, például decemberben olyan szakembereket hívott meg a Költségvetési bizottság elé, aki volt ipari és kereskedelmi miniszter, volt jegybankelnök, jelenlegi vezető gazdasági elemző. Az eszmerendszerek széles választékát lehetett felvonultatni, vagy lehetett volna, tisztelt képviselőtársaim a kormánypárti padsorokban, ha Szűcs Lajos, a bizottság alelnöke nem tájékoztatta volna a bizottság elnökét, illetve a tagjait arról, hogy a kormánypárti képviselők bizony nem kíváncsiak azokra a szakemberekre, akik szeretnének részt venni a járványkezelésben és a gazdasági csomag kialakításában. Innen is szeretném mondani - bár legnagyobb sajnálatomra Szűcs Lajos alelnök úr már nincs itt a teremben, ő azt állította, hogy az ellenzéki képviselőtársak nem vették ki a részüket a járványkezelésből -, itt lett volna az alkalom, hogy közösen, a Költségvetési bizottság tagjai, a szaktárca, illetve a jelenlegi szakmai grémium tényleg közösen keressék a megoldást.
És felhívom arra is az önök figyelmét, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy most már majdnem minden harmadik honfitársunk él olyan településen, amelyet ellenzéki polgármester vezet. Ezek a polgármesterek egészen elképesztő módon vették ki a járványkezelésből a részüket, nem függetlenül attól egyébként, hogy a központi költségvetés bizony sok esetben nemhogy nem segített, hanem még forráselvonásokkal is sújtotta a településeket, és így rendkívüli terhek nehezedtek rájuk.
Itt kanyarodnék rá a második gondolatkörre. Itt is a miniszter úr expozéjában elhangzottakról szeretnék beszélni, merthogy miniszter úr azt mondta, hogy a helyi önkormányzatok finanszírozása feladatalapú finanszírozási rendszerben valósul meg, a gépjárműadó átcsoportosítása és egyéb forráselvonások a finanszírozási keret mindössze 1 százalékát, mindössze 40 milliárd forintot tesz ki. Azonban nem mindegy, hogy a szépen hangzó makrokép mögött milyen mikroképeket találunk, és bizony találunk egy olyan mikroképet, hogy a fideszes vezetésű megyei jogú városok mintegy karácsonyi ajándékként 1,4 milliárd forintot kaptak járványkompenzáció gyanánt, illetve azt, hogy nagyon sok esetben a független vagy ellenzéki vezetésű városok hiába vártak a kormányzat segítségére.
Azt kell mondjam, túl azon, hogy olyan diszkrecionális döntéseken vagyunk túl a 2020-as költségvetés zárszámadásáig megérkezve, amelyek nem pusztán a szubszidiaritás elvét és a helyi demokratikus alapelveket, de bizony a helyi választók döntését is rendkívüli módon rombolják és roncsolták. Én azt hiszem, hogy itt persze elsősorban nem államtitkár úrhoz szólnak ezek a szavaim, hiszen államtitkár úrral leginkább a számokról szoktunk vitázni, hanem sokkal inkább a Fidesz és a KDNP padsoraiban ülő képviselőtársaimhoz, hogy bizony itt nem csak a költségvetés és a gazdálkodás szabályait hágták át, a jogállami keretrendszert, a demokratikus intézményrendszert, és nagyon sok olyat, aminek egy köztársasági keretbe nem lenne szabad beleférnie.
Az önkormányzatok költségvetésének - miniszter úr állítása szerint - mindössze 1 százalékát elvonni voltaképp olyan, mintha nem történt volna semmi. Azt kell mondjam, ha mondjuk, a szüleinkre figyelünk, akik azt tanácsolják nekünk, hogy ha a mindenkori fizetésünk minden tizedik forintját félretesszük, ha nagyon nagy problémánk adódik az életben, akkor önmagunkat tudjuk kimenteni a krízisből. Ez minden bizonnyal igaz, és rendkívül rossz anyagi helyzetben kell ahhoz lenni, hogy nagyon hiányozzon az a tizedik forint, amit a szüleink megspórolásra ajánlanak. Miniszter úr állítása szerint az önkormányzatoknak mindössze minden századik forintról kellett volna lemondani, és joggal tehetnék fel a költői kérdést, hogy miféle városvezető az, aki 1 százalékos költségvetési csökkenést nem tud túlélni, akkor miért vállalkozott arra a feladatra, hogy akár 500 ezer vagy 10 ezer ember vezetőjévé szeretne válni öt évre. Csakhogy ez így, ebben a formában nem igaz.
Az önkormányzatoknak nem mindössze minden századik forintját vették el, hanem az eredetileg meghatározott feladatalapú finanszírozási rendszerbe jelentősen belenyúlva, időnként egyik önkormányzatnak - jellemzően a kormánypárti vezetésű önkormányzatoknak - kedveztek, mialatt hiába vártak nagyon sokan segítségre, akik a demokrata padsorokból kerültek ki városvezetőként.
(12.10)
Ez tehát a gyakorlat, tisztelt képviselőtársaim, ez az, amiről, azt hiszem, hogy miniszter úr nem tett említést az expozéjában.
És azt is el kell hogy mondjam, hogy túl azon, hogy ez megtörtént, valóban arról is kevés szó esett itt a Parlament falain belül, hogy annak ellenére, hogy jelentős költségvetési hátrányokból indultak ezek a városvezetők, olyan szolidaritási hullám indult el a koronavírus-járvány legsúlyosabb hónapjaiban, amin egyébként, megjegyzem, hogy kisvállalkozók vagy akár nagyobb vállalatok felajánlásain keresztül túl tudtunk lendülni, és meg tudtuk mutatni azt egyébként az ellenzéki településeken, hogy összefogással lehet jól járványt kezelni, és lehet figyelni azokra is, akik a legnehezebb helyzetbe kerültek.
De szeretném megfordítani az önkormányzati forráselvonás témájának kérdését, mert ha az elvonások mindössze 40 milliárd forintra rúgnak, akkor nem értem, hogy miért van ekkora vitája kormánynak és ellenzéknek abban, hogy ezt a kompenzációt vajon megérdemlik-e az önkormányzatok. Miniszter úr is konkrét számot hozott ezzel az 1 százalékkal; én is szeretnék egy konkrét számot idehozni, hiszen a költségvetés egészéhez mérten ez a 40 milliárd forint mindössze 1,6 ezrelék. (Sic!) Vagyis hogyha a településvezetőknek minden századik forintról kellett lemondani, akkor a központi költségvetésnek mindössze minden 625. forintot kellene visszaadni ezeknek a településeknek, és máris helyben lennénk.
Azt hiszem, hogy mondhatná ebben a helyzetben is a kormány, hogy jobb a békesség, legalábbis én biztos ezt mondanám. Figyelve az október 23-ai terveket, úgy látom, hogy békemenetet is terveznek, úgyhogy ha a békemenetnek ennyire fontos a béke, akkor azt hiszem, hogy a költségvetésnek is jó lenne, ha fontos lenne a béke, nem beszélve arról, hogy itt a helyi demokratikus elvek, illetve a szubszidiaritás alapelve például nem sérülne. Ha már a jogállami kereteknél tartunk, akkor ez is egy típusa a békének, legalábbis európai értelemben.
Azt is tisztelettel kérdezem, és ezzel a kérdéssel már nem államtitkár urat szeretném kérdőre vonni: hogy ha ennyire rendben volt itt minden ebben az országban, hogy ha a kisebb települések ekkora forrásokat élvezhettek, hogy ha azok a vállalkozók, akik itt a több száz milliárd forintos mentőcsomagból részesedni tudtak, és egyébként mi azzal érveltünk rendre például tavaly nyáron, hogy ezek az egyébként nagy bevétellel és nagy forgalommal rendelkező nagyvállalatok akár egy egész idénnyi bevételkiesést is tudnának kezelni, akkor miért nem figyeltünk jobban a kis- és középvállalatokra? Miért nem figyeltünk azokra a vállalkozásokra, amelyek mondjuk, öt fő alatti foglalkoztatók, és amelyek egyébként sajnos a Központi Statisztikai Hivatal jelenlegi nyilvántartása szerint ki is potyognak? Így egyébként nagyon jó számokat találunk a foglalkoztatási adatokban, de ugyanakkor egyáltalán nem ez a valós kép.
Én visszatérnék arra, hogy üdvözöltem azt a valós képet, amit Varga Mihály miniszter úr tegnap egy konferencián tett, és üdvözölném azt is, hogyha a válság további kezelésében ugyanígy a valós számokból indulnánk ki, és végre nem vitáznánk arról, hogy ha valaki elveszítette a munkáját, akkor vajon kell-e őt segíteni vagy nem. Én mindenképpen azt mondom, hogy időlegesen mindenféleképpen, egészen addig, ameddig ő meg nem tud küzdeni azért, hogy visszaszerezze a munkahelyét.
Ugyanígy a másik oldalon a munkáltatót segíteni kell. Itt ellenzéki kollégáim beszéltek már erről korábbi felszólalásokban, hogy elég 250 kilométerrel nyugatabbra utaznunk, ott volt olyan, vendéglátóiparban foglalkoztatott ember, aki akár a korábbi bérének a 90 százalékát is megkaphatta úgy, hogy egyébként az őt foglalkoztató étterem ajtaján éppen ugyanúgy lakat volt, mint itt akár a belvárosban vagy Magyarország akármelyik éttermén abban az időpillanatban, amikor ez történt.
Én azt mondom tehát, hogy itt a zárszámadás vitáján beszélni kell arról, hogy a járványügyi intézkedések közül, ami a gazdasági-társadalmi válságot illeti és a válságkezelést illeti, sok esetben elkésett, megkésett és elégtelen szolgáltatásokat találunk, ami az állami szolgáltatásokat és közjavakat illeti a bajbajutottak felé. Beszélnünk kell arról, hogy az önkormányzatokat elég felemás módon keverték jobb vagy rosszabb helyzetbe, és beszélni kell arról is, hogy amikor a nagy képet összerakjuk, akkor figyelnünk kell arra, hogy ennek az építőkockái bizony az emberek, az általuk választott önkormányzatok, azok a helyi közösségek, amelyek egyébként sokszor rázták a vészcsengőt vagy kértek volna segítséget a magyar kormánytól, de valahogyan mégsem érkezett meg rendkívül sokak esetében.
Én abban bízom, hogy jövőre egy új, demokrata vezetésű kormánnyal ezt máshogyan tudjuk már csinálni, szerintem itt az elmúlt négy órában a felszólalások is erről szóltak. Nagyon köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki sorokból.)
