VARGA ZOLTÁN,
VARGA ZOLTÁN,
VARGA ZOLTÁN, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az az igazság, hogy egy picikét megleptek most. Engedjék meg, hogy egy bekezdés erejéig én is beszéljek az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények átalakítására vonatkozó rendelkezésről.
Megleptek azzal, hogy valójában, ha jól értelmezem, akkor itt amellett, hogy az ellenzéki képviselőtársaim teljesen egyértelműen jelezték, hogy ez a rendelkezés átgondolatlan volt, a szakemberekkel nem egyeztetett volt, de az, hogy önök ezt be is ismerik, hát, bevallom őszintén, ez egy elég ritka műfaj az önök tekintetében. És nyilván a jelenlegi törvényjavaslattal, illetve salátatörvénnyel önök nem tesznek most mást, mint megpróbálják menteni a menthetőt.
De mégiscsak engedjék meg, hogy ezenkívül beszéljek egy olyan kérdésről, amiről eddig nem sok szót hallottam itt a tisztelt Házban a jelenlegi vita kapcsán, és ez nem más, mint a meddőségi klinikák államosításával kapcsolatos rendelkezés. Hogyha a kormány úgy dönt, hogy megveszi a felajánlott meddőségi centrumot, akkor azért a 2020. december 31-én érvényes (Kezével idézőjelet imitál.), független szakértő által megállapított piaci árat fizeti. Emlékezetes, önök is nagyon jól tudják, hogy ez megdöbbentette nem csak az intézményeket és a pártokat is, mert Magyarországon gyakorlatilag megtiltotta a kormány a magán meddőségi klinikák működését.
Az Országgyűlés kormánypárti többsége nyáron aztán rekordgyorsasággal - tehát önök - megszavazta a törvényjavaslatot, amely ugyan 2022. július 1-jétől lépne csak életbe, a hatását azonban már jóval korábban is érezteti. Ezt szerintem nagyjából mindenki tudja, hiszen az érintett klinikákon már idén szeptember 30-ától sem lehet új beavatkozást kezdeményezni.
(Az elnöki széket dr. Brenner Koloman,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
És hogy a lépésre tulajdonképpen miért is volt szükség, ezt valójában jó lenne tudni, mert ez azóta sem teljesen világos. Az biztos, hogy Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető és Novák Katalin családügyi miniszter azzal érvelt, hogy a döntéssel átláthatóbb lesz majd a klinikák finanszírozása, és egy huszárvágással Gulyás miniszter úr még azzal is megvádolta az intézményeket, hogy visszaélnek az állami forrásokkal, ami, valljuk be, elég barokkos túlzás volt, hiszen ezen működő magánklinikák egyike sem vett igénybe állami támogatást, illetve nem is kapott.
Aztán az ügyben az elmúlt hónapokban feltűnően nagy csend volt, így egyelőre nem is tudni, hogy az érintett intézetek számára lesz-e bármilyen kiskapu, hogy folytathatják-e majd a tevékenységüket, még ha csak az állami rendszerben is. A kormány 2019-es államosítása óta már így is mindösszesen három intézmény maradt az országban, amelyik lombikkezelést végző magánintézmény. Rajtuk kívül természetesen vannak még más intézmények is, azonban ők csak inszeminációt végeznek.
Azt azért a történelmi hűség kedvéért mégiscsak illik megemlítenem, hogy a szakértők szerint Magyarországon az állami fenntartású meddőségi intézetekben nemcsak a kezelés, hanem a szükséges gyógyszerek is ingyenesek, ami természetesen nemcsak nagy előnyt, hanem segítséget is jelent az ezt igénybe venni kívánó pároknak. Azonban mindezek ellenére is egy nagyon érdekes folyamatra hívnám fel a figyelmet, tudniillik a magánintézetekben jelentősebb összeget kell fizetni az ellátásért, ezt tudjuk, és mégis évente több százan döntenek úgy, hogy nem akarnak belépni az állami rendszerbe. Ennek nyilván több oka is lehet, többek között akár az is, hogy az állami intézetek hosszú várólistával rendelkeznek. Lehet az is, hogy az állami intézetekben az ellátás nem olyan, ami megüti azt a szintet, ami ezeknek a pároknak fontos lenne; de akár az is, hogy a magánklinikákon többféle kezelés is elérhető egymással párhuzamosan. És tudjuk nagyon jól, hogy a magánellátást választják azok is, akik már kimerítették az öt ingyenes próbálkozást, amit a magyar állami egészségügy finanszírozna.
Egy dolog azonban a szakértők szerint is biztos, mégpedig az, hogy aki Magyarországon is a magánellátást választja, azt semmivel nem lehet utána rávenni arra, hogy visszatérjen az állami ellátásba. Nem véletlen tehát, hogy ma már a magánklinikák potenciális ügyfelei közül is egyre többen döntenek úgy, hogy nem kérnek a bizonytalan magyarországi viszonyokból - ismerjük ezt nagyon jól, majd beszélni is fogok még róla - , hanem inkább külföldön keresnek maguknak olyan helyet, ahol nemcsak kiszámíthatóbbak a törvényi keretek, nemcsak jobb a minősége ezeknek a szolgáltatásoknak, hanem ezek a törvényi keretek megengedőbbek is számukra.
És önök is tudhatják - mi tudjuk, nagyon sok ilyen jelzés érkezett be hozzánk -, hogy megsokszorozódtak a jelentkezések Magyarországról a csehországi és szlovákiai meddőségi klinikákon, mióta a kormány a nyáron elfogadott törvénnyel betiltotta a hazai magánintézetek működését. A külföldi centrumok különben, jó gazda módjára, jó vállalkozó módjára, készülnek is erre a rohamra, tudniillik egyre több helyen bővítik nemcsak a magyarul beszélő személyzetet, hanem átszabják már a marketing-költségvetésüket is, sőt a marketingkampányuknak a vektorát is sok esetben már a magyar felhasználók felé irányítják.
És az orvosok szerint a magyar párok már nem csak az itthon elérhetetlen eljárások miatt lépik át a határt. Nagyon sokan azt sem akarják, hogy nekik vagy embrióiknak, megszületendő gyermekeiknek bármi köze legyen a magyar állami ellátórendszerhez.
És ahogy az előbb is mondtam, mindenféleképpen szükségesnek tartom azt, hogy a vitában a törvényjavaslatot érintő, a fentiekben, az előbb kifejtett konkrét észrevételek mellett beszéljünk azért az egészségügy helyzetének általános értékeléséről is, mert el kell mondani, hogy szinte csak az egészségügyi dolgozók helytállásának köszönhető - és immár sokadjára is csak hála és köszönet jár nekik azért, amit végeztek az elmúlt időszakban -, hogy Magyarországon ez idáig nem omlott össze teljesen és látványosan az amúgy is végletekig túlterhelt és kizsigerelt egészségügyi ellátórendszer a koronavírus-járvány következtében.
(14.00)
Tudjuk nagyon jól, hiszen ezt önök is nagyon jól tudják, rengeteg dolgot fel lehetne sorolni, hogy mi itt a probléma: orvoshiány, szakemberhiány, elvándorlás, a bezárt osztályok, a kórházak alulfinanszírozottsága, az attól rettegő betegek, hogy a kórházban még betegebbek lesznek. Tudjuk nagyon jól, hogy terjed az a hiedelem, ezt aztán nem igazán sikerült megcáfolni, hogy aki bemegy a kórházba, az nem is biztos, hogy ki fog onnan jönni. Ez ma a magyar egészségügy, amely, hozzá kell tennem, hogy a legközpontosítottabb az egész Európai Unióban.
Arra is mindenképpen ki szeretnék térni, hogy míg a válságkezelés alatt kiugróan nőttek a kormányzat saját magára fordított kiadásai, addig ma már ismerjük a számokat, hogy az egészségügyre még a válságban sem jutott az uniós átlagnak megfelelő összeg.
Itt a zárszámadásról volt szó az előző előterjesztésnél, engedjék meg, hogy egypár számot mégiscsak elmondjak: a 2020-as zárszámadásból kiderül, tavaly az állam a működtetésére - bürokrácia, igazságszolgáltatás, rendőrség, honvédelem, lehet ezt még sorolni - összesen 5215 milliárd forintot költött, ami ezermilliárdos növekedés egyetlen év alatt.
Uniós összehasonlításban már a válság előtt is Magyarországnak volt az egyik legdrágábban működő kormánya és államigazgatása, hiszen miközben 2019-ben az Unióban átlagosan a GDP 5,8 százalékát költötték el erre a célra, addig Magyarországon, idehaza az önök kormánya már akkor is 9 százalékot költött ugyanezekre a célokra, az állam működtetésére. Tavaly még ez a szám is számottevően növekedett, és immár a bruttó hazai jövedelem 10,9 százalékát költi magára az állam, vagyis tavaly minden megtermelt 100 forintból 11 forint az állam fenntartására, erre a hatalmas nagy, pazarló vízfejre megy el.
Ezzel szemben 2020-ban - és itt jön a lényeg különben, ami most, ennél a törvényjavaslatnál nagyon-nagyon fontos szerintem - a magyar állam az egészségügyre 2833 milliárd forintot fordított, ami történelmi rekord. Az előző évben az államháztartás teljes egészségügyi kiadása még csak 1925 milliárd forintot ért el, vagyis egy év alatt a gyógyítás forrásai 900 milliárd forinttal nőttek. Ha ebből levonjuk a feleslegesen megvásárolt lélegeztetőgépek és vakcinák árát, akkor a növekmény 500 milliárd forint.
Azonban rekord ide, rekord oda, a magyar egészségügy GDP-arányos kiadásai még így sem érik el az uniós átlagot. Tavaly a GDP 5,9 százaléka ment el erre a célra idehaza a 2019-es 4 százalék után, ám még így is nagyon messze vagyunk az utolsó békeév uniós átlagától, amely 2009-ben 7,1 százalék volt.
2020 és a pandémia nagy nyertesei teljesen természetesen nem az egészségügy és az oktatás voltak, hanem - kapaszkodjanak meg, bár önök ezzel nagyon tisztában vannak - az egyházak és a sport. És most a portfólióból idéznék még egypár nagyon rövid adatot, és ez napokra lebontva nagyon érdekes. Sportcélokra naponta 793 millió forintot költöttek, egyházi célokra naponta 422 millió forintot, és az egészségügy pedig napi 167 millió forintot kapott pluszforrásként a központi költségvetésből.
Én azt hiszem, hogy ezek a számok magukért beszélnek, és nagyjából megmutatják azt, hogy önöknek mi a viszonya a magyar társadalomhoz, mi a viszonya a magyar egészségügyhöz, és minden más, amit önöktől hallunk, az nem más, mint ócska propaganda, amivel nagyjából törölgethetjük a szemünket. Köszönöm szépen.
