DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Valóban, sokkal stabilabb a helyzete ma az Országos Mentőszolgálatnak, mint volt egy évtizeddel ezelőtt. Tudja, akkor a mentőszolgálat éves költségvetése 26,7 milliárd forint volt - 26,7!. Most 65,4 milliárd forint lesz a következő esztendőben a mentőszolgálat költségvetése. Ez a több mint kétszeres, két és félszeres emelkedés mutatja, hogy mennyivel fontosabb a kormányzatnak a mentés.
Önök a kormányzásuk utolsó éveiben még mentőautót is alig vásároltak, sőt volt olyan év, hogy nem is vásároltak. Ezzel szemben mi 800-900 mentőautót vásároltunk, és a mentőautók átlagéletkorát is sikerült a 2011-es 8,3 évről 4,7-4,8 évre leszorítani, pontosan azért, hogy minél jobban felszereltek legyenek a mentőautók. De nemcsak a mentőautókra, hanem a mentőállomásokra is igyekeztünk odafigyelni. Felújítottunk 107 mentőállomást országszerte, tisztelt képviselő asszony, és építettünk 34 teljesen új mentőállomást, pontosan azért, hogy mindenhova gyorsabban ki tudjanak érni a mentők.
Ez a mentési feladatokhoz is fontos, de nyilvánvalóan akkor, amikor Hajdú-Bihar megyében átvette az ügyeleti ellátást az Országos Mentőszolgálat - azt is mondhatjuk, hogy visszavette, hiszen volt korábbi időszak, amikor a mentőszolgálat volt országosan is az ügyelet ellátója -, nos, ilyenkor is jól jön, hogy van 34, teljesen új mentőállomásunk és egy sokkal jobb költségvetésű Országos Mentőszolgálatunk, szemben az önök idejével, amikor az orvosok száma 37 295-ről lecsökkent 33 943-ra.
Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon sokan aggódnak Hajdú-Bihar megyében és máshol is az önök azon kijelentése miatt, hogy a kórházak 45 százalékát be kell zárni Magyarországon. Hiszen László Imre, az önök szakpolitikusa ezt mondta, hogy nincs szükség a kórházak 45 százalékára, emiatt valóban aggódnak az emberek.
Ugyanakkor önt meg szeretném nyugtatni, hogy mennyivel nőtt március elseje óta az új egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó orvosok száma: az orvosok száma 1881-gyel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az ápolóké 1942-vel, az egyéb dolgozóké pedig 843-mal. (Az elnök ismét csenget.) Ez összesen 4666 fő. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem