DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 2010-ben az újonnan alakult Országgyűlésnek egyik adóssága volt, hogy a 2006. őszi Gyurcsány-terror áldozatait kárpótolnia, kártalanítania kellett. Ezért született meg a 33/2010-es országgyűlési határozat, amely rendelkezett a 2006. szeptember 17-e és október 25-e között történt rendőri fellépések következtében vagy azzal összefüggésben elszenvedett sérelmek kártérítéséről.
2013-ig ebből összességében a rendőrség 110 millió forint, a Magyar Államkincstár pedig 270 millió forintnyi kártérítést fizetett meg. Ezenkívül Strasbourgban futott 173 károsult ügye. Megjegyzem egyébként, hogy azok az NGO-szervezetek, amelyek szeretnek Strasbourgban a magyar állam ellen pereskedni, a Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International, vagy akár a Társaság a Szabadságjogokért egyetlen esetben sem képviselték azokat a magyar állampolgárokat, akik a gyurcsányi terror következtében szenvedték el a sérelmeiket.
(14.30)
2017-ben született meg egy olyan egyezség, amelyben 120 károsulttal sikerült megállapodnunk mintegy 300 ezer forintnak megfelelő eurónyi összegű kártérítésben. Ezután még fennmaradt mintegy 53 károsult ügye, akik más jogi képviselővel rendelkeztek, és ezért az egyezség akkor nem született meg. Ez került a közelmúltban orvoslásra, hiszen egy újabb kormányhatározat született, amelynek keretében már több mint 30 károsultat értünk el, és ezeknek kifizetésre került az összeg, a többiek kiértesítése és az egyezség megkötése pedig, amennyiben lehetséges, folyamatban van. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem