ELNÖK:

Teljes szövegű keresés

ELNÖK:
ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszternek: „Hogyan fordulhatott elő az, hogy miután a pályázat nélkül helyzetbe hozott oroszok által készített tervekre alapozott PAKS2-dokumentáció engedélyét elutasította a hatóság, a kormány nem a hazai közvéleménynek adott erre világos magyarázatot, hanem Moszkvába siettek, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljanak a ROSZATOM vezetőivel?” címmel. (Derültség és közbeszólások a kormánypártok soraiban, köztük: Jó hosszú! - Ez már maga egy perc.) Öné a szó, képviselő úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem