POGÁCSÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön fenyegeti itt az önkormányzatokat. Ön fenyegeti, hiszen önök kormányoztak már ebben az országban, és talán ön is ebben a Házban ült akkor, amikor az Állami Számvevőszék 2008-ban szembesítette a kormányt azzal, hogy az önkormányzati rendszerből az addig eltelt hat év alatt közel 2000 milliárd forintot vont ki. Ezt a 2000 milliárd forintot, amit önök akkor kivontak az önkormányzati rendszerből, az önkormányzatok részben vagyonfelélésből, részben pedig hitelek felvételével pótolták.
Önök voltak azok, akik folyamatosan terhelték az önkormányzati költségvetéseket, az államháztartás hiányát - amiről egyébként nagyon jól tudjuk, hogy rekordmagasságig tudott szökni - úgy próbálták csökkenteni, hogy a feladatok egy jelentős részét önkormányzati feladatnak titulálva, forrás nélkül az önkormányzatokra hagyták. Hogy csak a legelejére emlékezzünk, amikor önök olyan dicsőségesen meghirdették az 50 százalékos pedagógusbér-emelést, azt arra a három hónapra, szeptembertől novemberig biztosították, amely évben bejelentették, utána pedig magukra hagyták az önkormányzatokat. Önök, tisztelt képviselő úr, eljuttatták oda az önkormányzatokat, hogy 2009-2010-re gyakorlatilag a fizetőképtelenség határára jutottak az önkormányzatok.
Tisztelt Képviselő Úr! A megyei önkormányzatoktól egyetlen tollvonással elvették az illetékbevételeket, amikor nagyon jól tudták, hogy a fennmaradó állami támogatásuk arra sem elegendő, hogy az önkormányzati hivatal dolgozóinak kifizessék a bérüket, tehát a megyei önkormányzatokat is belehajszolták a hitelfelvételbe. Ne fenyegesse az önkormányzatokat azzal, hogy ha önök visszajönnek, akkor önök majd itt bármit is tesznek, mert ebből jól nem jöhetnek ki! Emlékezzen vissza a miniszter asszonyára, aki azzal kampányolt a saját frakcióülésükön, hogy tudják, mit kell tenni, tudják, kiket kell odaültetni a fejlesztési tanácsokba, hogy az önkormányzatok számára, amelyek 2006-ban alapvetően Fidesz-KDNP-s többségű választási sikert értek el, akkor önök majd megváltoztatják az európai uniós támogatások felosztását, és majd megmutatják, hogy az önkormányzatok közül csak az akkor önök által sebtében összetákolt baloldali önkormányzatok szövetsége fogja majd a támogatásokat megkapni. Ön, képviselő úr, ha 2010 után szétnéz, akkor láthatja, hogy mindezeket a torziókat, mindezeket a torzításokat felszámoltuk. Visszafizettük, illetve átvállaltuk az önkormányzatok teljes adósságállományát, függetlenül attól, hogy azt az önkormányzatot milyen színű önkormányzati vezetés vezette, hiszen az önkormányzatok a magyar polgárok jólétét szolgálják, és ezt segítjük 2010 óta folyamatosan. A teljes adósságállományt átvállaltuk.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön a helyi iparűzési adó elvonásáról beszél? Nem vontuk el a helyi iparűzési adót az önkormányzatoktól. 150 milliárd forintot otthagytunk a vállalkozóknál, és a magyar kormány biztosította az önkormányzatok döntő többségének, mindazoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek valóban nem volt lehetőségük arra, hogy az eltelt időszakban, a korábbi időszakokban megjelent iparűzésiadó-növekményből átvészeljék ezt az egyéves adóeltérítést, illetve azt, hogy a helyi vállalkozásokat támogassák, ezt a kormányzat biztosította. Minden olyan önkormányzat, 25 ezer lakos alatti önkormányzat, amelynél ez a támogatás, ez az 1 százalékos adócsökkentés megjelent, az megkapta a támogatását teljes egészében. A megyei jogú városok, illetve a nagyvárosok is támogatást kaptak, méghozzá nagyobb arányban kaptak a baloldal által vezetett önkormányzatok támogatást, mint a kormánypárti önkormányzatok. 27 önkormányzat - 27 városból 13 ellenzéki vezetésű - kapott támogatást, és el lehet mondani azt, hogy az ellenzéki vezetésűek 11,4 milliárd többletforráshoz jutottak, míg a kormánypártaiak 11,3 milliárd forint többlettámogatáshoz jutottak.
Amikor ön az iparűzési adó elvonásáról beszél, azt is figyelembe kellene vennie és meg kellene értenie, hogy az eltelt hat évben, az elmúlt hat évben az iparűzésiadó-bevétel több mint 50 százalékkal nőtt az önkormányzatoknál, és mindezt a gazdaság teljesítménye, mindezt az itt dolgozó emberek munkája tette lehetővé. Tehát nem romlott az önkormányzatok pénzügyi helyzete, mint azt megelőzően. Ön a kistelepülésekért aggódik, közben persze otthagyná az iparűzési adót.
Ön arról beszél, hogy a szolidaritási hozzájárulást bevezettük, de arról nem beszél, hogy a szolidaritási hozzájárulás előtt az adóerő-képesség számításával csökkentett normatívákat kapták az önkormányzatok, és azoktól az önkormányzatoktól, amelyek később áttértek, áttértünk náluk a szolidaritási hozzájárulás fizetésére, kevesebbet vont el az állam, mint azt megelőzően önök. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem