SZABÓ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

SZABÓ SÁNDOR
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Gyakorlatilag 2010 óta zajlik az önkormányzatok leépítése, az önkormányzati jogok csorbítása, a pénzügyi helyzet átalakítása az önkormányzatoknál, ami teljesen ellehetetleníti őket. Ez a folyamat, úgy tűnik, hogy folytatódni fog a következő évben is, hiszen kormányzati körökben már egyértelmű tényként kezelik, hogy 150 milliárd forintot ismét el fognak venni az önkormányzatoktól.
Elvették a gépjárműadó 60 százalékát először 2012-ben, majd elvették a 40 százalékát is a járványhelyzetre hivatkozva a tavalyi évben. Ez 35 milliárdot jelentett a településeknek, ami azért fájó, mert nagyon sok önkormányzatnak ez volt az egyetlen bevétele, ebből tudtak bármiféle működésen túl, esetlegesen valamilyen mozgástér kapcsán fejlesztéseket megvalósítani, és leginkább a kistelepüléseket érintette ez.
2017-ben, amikor bevezették a szolidaritási hozzájárulást, azzal a címszóval vezették be, hogy ezzel majd segíteni fogják az önkormányzatokat. 2020-ban ez az összeg 40 milliárd volt, ebben az évben 160 milliárdot fognak elvenni a településektől, csak azért, mert az egy főre jutó adóerő-képességet drasztikus mértékben leszállították 22 ezer forint/fő határig.
Itt volt a helyi közösségi közlekedés támogatása. Költségvetési tételként értelmezhetetlen 2 milliárd forintról beszélünk, ami a vidéki közösségi közlekedés támogatását jellemzi; „csak” 3 milliárdot fordítottak a Groupama Arénába, csak hogy összehasonlítsam a tételeket. Ugyanakkor ez a 2 milliárd forint közel egymillió ember közlekedését segítette volna, támogatta volna; Szeged esetében 328 millió forintot vettek el.
Itt volt a közművezetéket sújtó adók megemelése is. Szeretném fölhívni a figyelmüket, önök vezették be egyébként ezt az adót 2013-ban, önök adóztatták meg a közműveket, majd 2020-ban egy szorzóval elkezdték ezt megnövelni. Az elvonás egyébként természetesen elsősorban a nagyobb településeket fogja érinteni, az eddigiek többszöröse is lehet.
Itt van a helyi iparűzési adó felének az elengedése, amely egy kormányrendelet értelmében, szintén a járványhelyzetre hivatkozva, a kis- és középvállalkozások esetében legfeljebb az árbevétel 1 százaléka lehetett az eddigi 2 százalék helyett.
A félreértések elkerülése végett: nem a kis- és középvállalkozások ellen vagyunk, sőt, azt mondtuk az első perctől kezdve, hogy tessenek őket kormányzati eszközökkel támogatni. De ne az önkormányzat kontójára, az önkormányzat kárára tegyék ezt meg! Mind a két szektor nehéz helyzetben van, mind az önkormányzatokat, mind a kis- és középvállalkozásokat támogatni kell.
Egyébként az MSZP-nek megvolt a javaslata, a múlt héten tetszettek leszavazni a Gazdasági bizottságban a minimálbér emelése kapcsán, ahol bruttó 321 ezer forint nagyságrendig igenis jelentős mértékben tudtuk volna emelni a béreket, a minimálbéreket pedig adómentessé tudtuk volna tenni, és ez sem a kis- és középvállalkozásoknak, sem az önkormányzatok számára nem okozott volna terhet.
Most itt van egy újabb tétel a helyi iparűzési adó kapcsán, most nem a járványhelyzetre, hanem a kis- és középvállalkozások kapcsán a minimálbér megemelésére hivatkozva próbálják az önkormányzatokat ismét nehéz helyzetbe hozni.
Bizony az önkormányzati szektorban is megérett a kormányváltás. Az új önkormányzati törvény megvitatását fogjuk kezdeményezni a 2022-es választások után, hiszen a ’10-ben létrehozott túlzott centralizáció teljes egészében kiszolgáltatottá tette a falvakat, a városokat, de a megyéket is. Az átalakított helyi iparűzési adó az önkormányzatok saját bevétele kell hogy legyen, vissza kell adni a gépjárműadót és még a jövedéki adó egy jelentős részét is, hogy az önkormányzatok az áldatlan állapotban lévő útjaikat meg tudják javítani.
Javasolni fogjuk, hogy szüntessük meg a rendkívül igazságtalan közművezeték-adót, és fel fogjuk számolni a szolidaritási hozzájárulást is, amely egyébként csak a nevében hasonlít vagy van köze a szolidaritáshoz.
A városok fontos feladata lesz továbbra is a helyi közösségi közlekedés megszervezése, a községek és a kisvárosok pedig mindazon feladatokat, amelyeket indokolatlanul államosítottak, vissza fogják kapni, hogy számukra is megoldható legyen az, hogy önállóan végezhessék feladataikat.
(11.50)
Mert bizony azt gondoljuk, hogy a döntéseknek ott kell megszületniük, ahol nemcsak rendelkezésre állnak a szükséges információk és felmérhetők a helyi igények, hanem a helyi közösségeknek lehetőségük is van az akaratukat érvényesíteni. Egy kormányváltás után drasztikusan át fogjuk alakítani az önkormányzati szektort is. Köszönöm. (Taps az MSZP és a DK soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem