ALEXOV LYUBOMIR

Teljes szövegű keresés

ALEXOV LYUBOMIR
ALEXOV LYUBOMIR nemzetiségi szószóló: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! Mint az önök előtt is ismert, október 18-án a szerbiai Horgoson a felújítandó Szeged-Szabadka vasútvonal ünnepélyes és jelképes alapkőletételére került sor.
Mint ahogy a helyszínen megjelent több ezer ember üdvözölte az eseményt, így azt bátran állíthatom, hogy az ünnepélyes pillanatban osztozott a magyarországi szerb közösség is.
Tudjuk, hogy valójában a már 150 éve megépült vasútvonal felújítási munkálatai kezdődtek el, az alapkőletétel pedig annak a szimbóluma, hogy a szerbek és a magyarok egy új jövő építésébe kezdtek. A környék lakói nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül nagy reménnyel várják a vasútépítést, ettől várva sorsuk jobbra fordulását is.
(15.30)
A térség, talán maga Horgos település is akár Szeged elővárosa lehet.
2015 nyarán a vasútvonal határszakasza a Magyarország felé irányuló menekülthullám egyik legfontosabb határátlépési pontja lett. A síneken gyalogló emberek miatt a vasúti közlekedés biztonságosan nem volt fenntartható, ezért 2015 szeptemberében lezárásra került. A közúti átkelőkön uralkodó helyzet, a többórás várakozás lehetetlenné tette vagy legalábbis súlyos nehézségek elé állította a határon átnyúló munkavállalást is.
A vasút most erre a problémára is megoldást jelenthet, de abban is bízhatunk, hogy üzemek létesülnek a térségben, hiszen az infrastruktúrája kiváló lesz. A közelben húzódik a Belgrád-Budapest autóút, épül a Szabadka-Szeged vasút. A vasútvonal felújításával Szeged és Szabadka és ezen városok térségei is közelebb kerülnek egymáshoz. A tervek szerint 40 perc alatt el lehet jutni majd egyik városból a másikba, ami nagy öröm a határon inneni és a határon túli magyaroknak, szerbeknek egyaránt. Nekünk, nemzetiséghez tartozóknak kiemelten fontos a két ország közötti szoros és jó irányba mutató kapcsolat, valamint a stratégiai együttműködés. Az együtt gondolkodás visz előre, és ezáltal valósulhat meg az, hogy mind a magyar, mind a szerb lakosok a nyerteseivé váljanak ennek a beruházásnak. Ez a beruházás megkönnyíti nemcsak a hazai szerbek anyaországba való eljutását, hanem a vajdasági magyarok utazását is.
Ezért is üdvözöljük, hogy fontosnak tartotta a két ország vezetősége, hogy felújítsa és korszerűvé tegye a másfél évszázados útpályát, a felüljárókat és a pályaudvari megállókat. A két ország közös döntése a szerb és magyar polgárok javát szolgálja. Az első lépést reményeink szerint követi a többi, és mi várakozással tekintünk a jövőbe, ahol a már megvalósult Budapest-Belgrád útvonalon utazhatunk a kornak megfelelő feltételekkel. Én magam nagy híve vagyok a vasútfejlesztésnek, ugyanis napjaink legnagyobb kihívása a mobilitási igények és a környezetvédelem összhangba hozása. Meglátásom szerint mindez a korszerű vasútfejlesztés előrelépés a környezetszennyezés felszámolásában is, ezért is tölt el örömmel, hogy Szeged és Szabadka között újraindul a vasúti közlekedés. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem