DR. STEINMETZ ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

DR. STEINMETZ ÁDÁM
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hát, teniszezzünk egy kicsit! 15-semmi, 30-semmi, 40-semmi, és hogyha így folytatódik tovább, akkor a teniszpályán game jön.
A Fidesz-módon játszott hazai teniszben viszont 60-semmi. Ugyanis már vagy 60 hete várjuk, hogy kiderüljön, hová tűnt el az a mintegy 3,8 milliárdnyi állami költségvetési pénz a Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő által vezetett Magyar Tenisz Szövetségben. De az új elnök, Lázár János fideszes országgyűlési képviselő megválasztása óta eltelt 60 hét után is semmi. Pedig a feljelentés megtörtént. No, de nem Szűcs Lajos fideszes képviselő ellen, hanem az alkalmazottai ellen. Mert a volt elnök úr nyilatkozatában szögezte le - tessék figyelni -: a szövetség elnökeként ő a gazdasági ügyekre nem látott rá, és azok nem is tartoznak az ő feladatai közé.
Néznék kérdőn most Kocsis Mátéra, a Kézilabda Szövetség elnökére, vagy éppen Németh Szilárdra, a Birkózó Szövetség elnökére, hogy vajon az általuk vezetett sportszervezetekben ez előfordulhatna-e. És igen, kérdezem én, milyen vezető, milyen elnök az, aki nem tudja, hogy mi zajlik az általa vezetett szervezetben. Akkor miért is van ott? Amikor egy sportági szakszövetség életében köztudottan az elnök által vezetett elnökség, illetőleg bizonyos ügyekben kizárólag az elnök dönt. Ő a döntéshozó. És hihető-e az, hogy nincs rálátása egy elnöknek például arra, hogy a Tenisz Szövetség az adóhatóság által visszaigényelni engedélyezett összeg közel háromszorosát számolja el, és ezzel több mint 700 millió forinttal károsítja meg az államkasszát?
Olyanokat hallani a Szűcs Lajos vezette Magyar Tenisz Szövetség működéséről, hogy jogosulatlan adóelőnyhöz jutás, hiteltelen bizonylat kiadása, teljesítés nélküli kifizetés. A szövetséggel szerződött egyes cégek részéről ugyanis mindössze számlázás történt, teljesítés nem, ami kizárólag a sportszervezet jogosulatlan adóelőnyhöz jutását szolgálta; szintén egyébként több száz millió forint értékben.
Miért nem lehet felelősségre vonni egy kormánypárti politikust, hogyha hibázik, pláne, ha esetleg bűnt követ el? Miért kell egy sportágnak szégyenkeznie egy kormánypárti képviselő elnök miatt? És egyáltalán milyen fényt vet ez a magyar tenisztársadalomra és a magyar sporttársadalomra? Miért kell továbbá a nyomozó hatóságokat kellemetlen helyzetbe hozni, amikor pártatlanul kívánják végezni a munkájukat? Egy ilyen ügy eltussolása ugyanis csak ráerősít arra, amit mi már régen mondunk, hogy a politikusoknak nincs helyük sportvezetői szerepkörben. Vagy talán Szűcs Lajosnak a kettős hiba is megengedett? Azzal, hogy leváltották, minden rendben van? A játszma mehet tovább?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-módon játszott hazai teniszben mikor ér véget a game? Vagy itt is az lesz, amit Orbán Viktor miniszterelnök úr mondott, hogy minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük?
A sportszerető magyarok meg végignézik ezt a gyalázatos játékot, és mindennek tetejébe kifizetnek érte 3,8 milliárd forintot. Egyesek ugyanakkor jól szórakoznak - velünk. De már nem sokáig. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem