DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Lehet ön bármilyen hangos itt a parlamentben, tisztelt képviselő úr, de: mégiscsak kivel politizál ön együtt, tisztelt képviselő úr? Mit mondott Fekete-Győr András pár nappal ezelőtt (Z. Kárpát Dániel: Éld át jobban, Bence!) az önök előválasztásnak nevezett Gyurcsány-show-jának a kampányában? (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Mit mondott? Hogy túl sok az iskola Magyarországon. Beszélt vele az utóbbi hetekben? Tudja, az ő támogatásával fog ön országgyűlési képviselőként (sic!) indulni, és Fekete-Győr András is a Jobbik támogatásával lesz valamelyik listának majd az első helyén. És ő azt mondta, hogy Somogyban is túl sok az iskola. (Ander Balázs: Hülyeséget…) Kevesebb iskolára lenne szükség, felső tagozatra pedig a járásközponton kívül sehol nem lenne szükség, mert csak a járásközpontban tudnak európai uniós ismereteket tanítani a diákoknak. Ezt mondta Fekete-Győr András, nézze meg a Mérce nevű oldalon, kifejtette ezt az álláspontját, és nem előzmények nélküli.
Akikkel önök együtt akarnak kormányozni, azok 381 településen tettek lakatot az ottani iskolaépület ajtajára, és oda se diákok, se tanárok nem tudtak visszamenni. (Csányi Tamás: Koncentráljon a kérdésre, államtitkár úr! - Az elnök csenget.)Önök ezeknek az erőknek, és ezen erők új generációjának a Momentumban a hatalmi visszatérésén fáradoznak. (Balczó Zoltán: Nem térhet vissza a hatalomba, ha még nem volt!) Önök kaptak egy epizódszerepet, önöket kihasználták. Kihasználták, hogy hozzák be a jobbikos szavazókat, és szépen ledarálták önöket, hogy utána semmilyen beleszólásuk ne legyen a jövő alakításába a Gyurcsány-show második körében, tisztelt képviselő úr.
Mégiscsak önök azokkal léptek szövetségre (Z. Kárpát Dániel: Magatok miatt aggódj már! Nézd meg, hol tartotok!), akik 15 ezer pedagógust bocsátottak el. Ezek az emberek most is azt mondják, hogy túl sok az iskola, be akarnak zárni iskolát. Iskolákat akarnak bezárni - hozzáteszem, kórházakat is -, és korábban is megtették ezt, és pedagógusokat bocsátottak el, meg persze elvettek egyhavi bért a pedagógusoktól, ez csökkentette igazán a pedagóguspálya anyagi elismertségét.
Mi a válság idején is 10 százalékos pedagógusbér-emelést hajtottunk végre - az ön szövetségesei válság idején elvettek a pedagógusoktól egyhavi bért -, és a korábbiakban is a pedagógusokkal kezdtük a béremelést, egy 50 százalékos, többéves béremelési programmal. És mi ezt folytatni is fogjuk. De ha önök kerülnek hatalomra, akkor iskolabezárások és fizetéscsökkentés fog következni, ahogy ez a korábbiakban is megtörtént. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem