BŐSZ ANETT

Teljes szövegű keresés

BŐSZ ANETT
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az érdi kollektív emlékezet élénken őrzi azt a 2018. márciusi sajtótájékoztatót, ahol a „Modern városok” program költségvetésén felül ígért öt éven belül szilárd útburkolatot Érd és térsége minden közútjára a programért felelős miniszter, Kósa Lajos és a térség országgyűlési képviselője, Aradszki András, aki akkor is az újabb újraválasztásáért kampányolt.
Igaz, alig két hétre voltunk a választástól, ám az ígéret azért tűnt hihetőnek, mert tudtommal nincs még egy megyei jogú város, ahol az utak háromnegyede burkolatlan lenne. Kiderült sajnos, hogy a kétkedőknek volt igaza: az ígéret szerint a projektnek másfél éven belül kellene befejeződnie, ám nemcsak az elmúlt három év költségvetéseiben nem szerepel ennek a fedezete, hanem a jövő évi költségvetésben sem találjuk. Úgy látszik, hogy a kormány lemondott tehát az érdi választókerületről, és már a látszatra sem ad, hogy az ígéretét betartaná. De úgy látom, hogy lemondott róla Aradszki András képviselőtársunk is, aki minekután én magam benyújtottam költségvetési módosító javaslatot annak érdekében, hogy ez a program mégiscsak elkezdődhessen, és arra kértem őt, hogy a javaslatom lesöprését követően talán ő is megpróbálhatná, mert láttam, hogy a kormánypárti képviselőtársaknak átmegy a javaslata... Én úgy látom, hogy olyan szegény tehát kormánypárti képviselőtárs még nem volt, hogy ígérni ne tudott volna. A csengeri örökösnő pénzéből bőségesen kitelt volna az a 60 milliárd forint, és kiderült, hogy a rózsafüzér sem tudta pótolni ezt a költségvetést, ami elég lett volna erre.
Az említett sajtótájékoztató nemcsak azért volt emlékezetes, mert utána nem lett belőle semmi, hanem a helyhatósági választáson később győztes demokraták akkor tüntetőkként várták a minisztert és a képviselőt, aki bátran menekülőre fogta. Pontosabban fogta volna, mert a szervizúton sikerült megpadkáznia az utat, egyúttal jól szimbolizálva azt a kutyakomédiát, ami Érden és térségében az úthálózat-fejlesztéssel folyik.
Tisztelettel kérdezem önt, hogy vajon a Dobrev-kormányra marad-e az úthálózat-fejlesztés. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem