SCHANDA TAMÁS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SCHANDA TAMÁS JÁNOS
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Mindannyian pontosan jól tudjuk, hogy a nemzeti polgári kormány a települések legjobb szövetségese, ez a kormány volt az, amelyik kimentette a magyar önkormányzatokat abból az adósságcsapdából, ahová Gyurcsány Ferenc vezetésével a baloldal juttatta őket. És most ön ezt a Gyurcsány Ferencet akarja visszasegíteni a hatalomba. 1400 milliárd forintot kellett átvállalni a magyar önkormányzatoktól, a magyar településektől, mert a baloldali kormányzat ennyi pénzt vont ki az önkormányzati rendszerből, és a gazdálkodásuk fenntarthatatlan volt.
Mi védjük az önkormányzatokat, és ezt jól mutatja, hogy ha összehasonlítjuk a 2020-as és ’21-es költségvetési éveket, akkor idén 17 százalékkal több jut az önkormányzatoknak.
Azt is pontosan jól tudja mindenki, hogy épül és szépül az ország, többek között a „Magyar falu” program és a „Modern városok” program segítségével.
Minden bizonnyal így lenne Érd esetében is, ha ön és a férje saját kicsinyes politikai érdekeiket félre tudnák tenni, és valóban az érdiekkel törődnének. Nem a kormányt kellene számonkérni, tisztelt képviselő asszony, az útfejlesztés esetében sem, hanem az érdi polgármestert, az ön férjét, Csőzik Lászlót. És ezt ön is nagyon jól és pontosan tudja. (Bősz Anett folyamatosan közbeszól.) Az útépítésre szánt forrásoknak ugyanis az a feltétele, hogy elkészüljön végre az előző városvezetés által már előkészített útfejlesztési koncepció részletes tervekkel. Ennek elkészítése nem a kormány feladata, hanem az önkormányzat feladata,csak az ön férje szabotál, annak ellenére, hogy ismereteink szerint még az előző ciklusban előkészítették ezt az előterjesztést, amelyik alapja lett volna ennek a fejlesztésnek. Az erről szóló határozat egyébként még ma is érvényes. Az ön férje felelős! Az ön férje személyesen leállította ezeket az ügyeket és ezeket a fejlesztéseket. Szégyellje magát ön is, szégyellje magát a férje is! Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Dr. Rétvári Bence: Így van! - Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem