DR. KÁLLAI MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. KÁLLAI MÁRIA
DR. KÁLLAI MÁRIA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Tisztelt Ház! Szolnok azok közé a megyeszékhelyek közé tartozik, amely a polgári kormánynak, az Orbán-kormánynak köszönheti azt, hogy gyorsforgalmi út éri el. Azt gondolom, pontosan tudjuk ebben a Házban mindannyian, hogy mit jelent ez egy város fejlődése, gazdasága szempontjából. Szolnok számára ugyanolyan fontos a 4-est elkerülő út is, hiszen meg kell mondani őszintén, hogy balesetek során a 4-es számú főútról a forgalom Szolnok belvárosába terelődik, ami adott esetben valóban kaotikus helyzetet idéz elő, ezért mindenképpen ezt a terhet is le kell venni. A gazdaság fejlesztésén, a város fejlődésén túl nagyon komolyan meghatározó a mi városunk szempontjából, hogy az áthaladó forgalom is megszűnjön, és egy Szolnokot elkerülő úton Szolnok belvárosa mentesüljön ez alól a teher alól is.
Megragadom az alkalmat - mindig meg szoktam tenni -, hogy ez az útfejlesztés, az M4-es fejlesztése a „Modern városok” program része. Azt gondolom, hogy Szalai Ferenc polgármester úr, Szolnok polgármestere és a Miniszterelnökség közötti megállapodás azért is nagyon értékes, mert Szolnok ebben az esetben egy olyan fejlesztésre tartott igényt, amely természetesen jó Szolnoknak, de jó az agglomerációnak, jó a Szolnok környéki településeknek, és egy közös fejlesztési pontot tesz lehetővé.
Éppen ezért tisztelettel teszem fel azt a kérdést, hogy az M4-es szolnoki elkerülő út átadására mikor számíthatunk, mikor vehetik birtokba az ott élők. Ha pedig az elkerülő út átadásra kerül, akkor - mivel természetes az út elkopása, elhasználódása - a 4-es főút fejlesztésére és felújítására is szükség lesz. Válaszait a szolnoki és Szolnok környéki lakosok nevében tisztelettel megköszönöm, és köszönjük szépen ezt a fejlesztést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem