FÖLDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

FÖLDI LÁSZLÓ
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarország erős, jól fejlődő gazdasággal rendelkezik, a válság ellenére is kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytat. A Fidesz-KDNP-kormány, szemben a korábbi, baloldali kormányokkal, mára komoly eredményeket ért el; ennek alapja a családok támogatása, az adócsökkentés politikája, a beruházás ösztönzése. Az adócsökkentések idén további 600 milliárd forintot hagynak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál, mert lehet így is kormányozni vagy épp válságot kezelni. És még hogyan lehet? Megszorításokkal, elvonásokkal. A Gyurcsány-kormány idején 12 százalékos volt a munkanélküliség, elvettek egyhavi nyugdíjat, megszüntették az otthonteremtési programot, emelték a gáz és az áram árát, csődközeli helyzetbe kényszerítették az önkormányzatokat.
Ehhez képest hogy állunk most? 2010 után a Fidesz-KDNP-kormány egymillió családot szabadított ki a devizacsapdából a hitel forintosításával, a kedvezményes végtörlesztéssel, az árfolyamrögzítéssel és a Nemzeti Eszközkezelővel. A hitelmoratórium valós segítséget nyújtott a munkahelyek és a családok életszínvonalának a megvédésében.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ezeket az intézkedéseket a baloldal nem szavazta meg, nem támogatta a bankadót vagy a multik különadóját (Z. Kárpát Dániel: Miről beszélsz? Miről beszélsz? Amikor becsicskultatok a bankoknak…), ahogy a jóléti intézkedéseket, az elesett rétegek felemelését szolgáló döntéseinket, az adócsökkentési politikát sem - ehhez konzekvensen ragaszkodott. Nem volt olyan régen, amikor pénzügyi összeomlásba kormányozta a baloldal Magyarországot; a KDNP frakciója nevében is remélem, hogy ez nem ismétlődhet meg. Most a valós problémákra adhatunk hiteles megoldásokat.
Ezért kérdezem tisztelettel államtitkár urat, hogy milyen további gazdaságpolitikai intézkedésekkel segíti a magyar kormány a magyar embereket. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem