DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Talán ön által nem ismert tény, de létezik egy 1995. évi CXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról. Ajánlom önnek is és a párttársainak is a figyelmébe, hogy olvassák el. Ami ez alapján a törvény alapján folyik ebben az országban, az törvényes.
Minden fórumon kiemelésre került, hogy 2010 óta Magyarországon a szolgálatok nem végeztek törvényellenes tevékenységet. Gyakorlatilag a bizottság, amelyről ön beszél, amelynek az ülésén volt szerencsém részt venni, minden feltett kérdésre kapott választ, gyakorlatilag megtudhatták azt is, amit a szélesebb nyilvánosság nem tudhat meg, és minden kérdésre megkapták. Az, hogy önök itt egy politikai porhintést próbálnak ebben az ügyben végezni, az a valóságnak a megcsalása.
Ezért mondom azt, hogy a 2010 előtti állapotokkal szemben, amikor láthatjuk, hogy még most is folynak perek, most is születnek ítéletek, hogy az akkori szolgálatok, amelyek Gyurcsány Ferenc irányítása alatt álltak, az alvilággal összefogva politikai kalandorként végeztek tevékenységet, aminek meg is lettek a mostani következményei, ezzel ellentétben ma ilyen állítások nem állják meg a helyüket, attól függetlenül, hogy nemzetközi szervezeteken keresztül meg miken keresztül milyen álhíreket próbálnak önök terjeszteni. Köszönöm. (Z. Kárpát Dániel: Álhírek, persze! - Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem