NAGY CSABA

Teljes szövegű keresés

NAGY CSABA
NAGY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A sajtóból értesülhettünk arról, hogy a baloldali előválasztás első fordulója alatt az M3-as autópályán balesetet szenvedett az ózdi választókerület előválasztási koordinátora. A szomorú esemény pikantériáját mégis az adja, hogy az összetört autóban nagy mennyiségű, 18 millió forintnyi készpénzt és temérdek előválasztási szavazólapot is találtak. A rendőrségi helyszínelést követően is rengeteg szavazólap maradt szétszórtan az út szélén, a 18 millió forint pedig a rendőrségnél van, azonban érte senki nem jelentkezett.
Sajtómegkeresésre az Országos Előválasztási Bizottság megerősítette, hogy a szavazólapok még nem voltak felhasználva, azaz nem leadott szavazatokat szállított Budapestre az ózdi koordinátor. A bizottság mindehhez hozzátette azt is, hogy a szavazólapok felügyeletéért, eljuttatásáért és koordinációjáért a választókerületi szervezők felelnek. Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon mihez kellett az a rengeteg szavazólap és készpénz. Persze, azt az opciót sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy valakinek esetleg nem állt-e érdekében az, hogy ezek a szavazólapok megérkezzenek.
Ebből is látszik, hogy a baloldal a hatalomért mindenre képes. Ha már most is ezt csinálják, mit várhatunk majd tőlük a későbbiekben? Mindenesetre a baloldali előválasztás első fordulója eredményeinek tükrében kijelenthetjük, hogy minden úgy alakult a színjátékban, ahogy azt a főnök, Gyurcsány Ferenc eltervezte. Gyurcsány ugyanis bedarálta a Momentumot, az LMP-t, megsemmisítette a Jobbikot, az MSZP-t pedig már rég lapátra tette. Láthatjuk tehát, hogy a baloldalon nincs semmilyen megújulás, nincsenek új arcok, hiszen az egyeduralkodó Gyurcsány Ferenc vezetésével a kudarcos múlt emberei próbálnak visszatérni a hatalomba.
(14.10)
Egyvalamiben biztosak lehetünk: bárhogyan is alakul a show-műsor a baloldalon, a végén biztosan Gyurcsány fog nevetni.
Az elhangzottakra tekintettel kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy indul-e eljárás az M3-as autópályán történt baleset ügyében. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem