DR. ORBÁN BALÁZS,

Teljes szövegű keresés

DR. ORBÁN BALÁZS,
DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön a dicsőséges triumfáló felszólalásában tulajdonképpen bejelentette, hogy a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc megnyerte az előválasztást. Szerintem ez fedi a valóságot. A kommunisták egy dologban mindig is nagyon-nagyon jók voltak, ez az egy dolog pedig a leszalámizás volt. Ez nem valamifajta gonosz hentesek fondorlatos művelete, hanem egy olyan politikai manőver, aminek a végén mindenkinek a szalámivég jut. Valóban, ez történt most is az előválasztáson, önök leszalámizták a többi ellenzéki pártot, és odaadták nekik a szalámivéget. Ez kétségtelenül egy politikai teljesítmény, ilyen értelemben tehát csak gratulálni tudok.
Egy dolgot viszont szeretnék egyértelművé tenni, azt, hogy mi a polgári oldalon nem fogjuk hagyni azt, hogy Gyurcsány Ferenc és az ő pártja visszatérjen a hatalomba, és mindent meg fogunk tenni, hogy ezt megakadályozzuk. Miért fontos az, hogy ezt megakadályozzuk? Azért, mert sok ígéretet is hallottunk itt az ön felszólalásában, de egy dolgot a kommunisták sosem értettek, azt, hogy az ígéretek attól ígéretek, hogy nem hat rájuk a körülmények megváltozása. Ezt önök sosem értették és sosem tudták megtartani. Önök ígértek már 15 évvel ezelőtt is fűt-fát-virágot, ígértek most is a magyar embereknek fűt-fát-virágot, csak aztán a valóság egészen másként alakul.
A valóságban 15 évvel ezelőtt az történt, hogy Gyurcsány Ferenc még miniszterelnökként beismerte, hogy államcsőd szélére kormányozta az országot, és hogy a kampányban becsapták az országot. Kiderült, hogy a baloldal akkori ígéretei helyett IMF-hitelek, adóemelések és megszorítások következnek. Önök beszélhetnek bármit nyugdíjemelésről, családi adókedvezményekről, fiatalok támogatásáról, ez mind csak mese. Amikor kormányon voltak, elvették a 13. havi nyugdíjat, megszüntették a családtámogatási rendszert, elvettek egyhavi fizetést, elvették a bért a magyar emberektől. Itt ülnek az Országgyűlésben a baloldalon olyan parlamenti képviselők, akiknek szintén elvették a fizetését például akkor, amikor egyetemi alkalmazottak voltak. Kétszeresére-háromszorosára emelték a gáz és a villany árát, fizetőssé akarták tenni egy válsághelyzetben az egészségügyet és a felsőoktatást. Az önkormányzatok kapcsán pedig csak annyit lehet mondani, hogy 800 milliárd forintot nem kaptak meg az önkormányzatok, amiket a kötelező állami feladatok ellátására kellett volna fordítaniuk.
(11.30)
Pont az ellenkezőjét, pont azt csinálták, önök, kommunisták egyébként is mindig azt csinálják, amivel az ellenfeleiket vádolják. Ugyanez volt akkor is, és ugyanez van most is. Az önkormányzatok kapcsán például 800 milliárd forintot vettek ki az önkormányzatok zsebéből, és akkor arról még nem is beszélek, hogy milyen szégyenteljes kampányt folytattak a kettős állampolgársággal és a határon túli magyarokkal szemben. Tehát az a helyzet, tisztelt képviselő úr, hogy lehet itt különböző politikai blöfföket megfogalmazni, mi is pontosan tudjuk és a magyar emberek is pontosan tudják, hogy ebből önöknek semmit nem szabad elhinni. Azt sem szabad elhinni önöknek, amit kérdeznek. Egyébként pedig ahogy szép kommunista tempóban leszalámizták az ellenzék többi pártját az előválasztásnak nevezett Gyurcsány-színjátékban, ahhoz gratulálni szeretnék.
Végezetül egy utolsó megjegyzést, hogyha megenged: azt mondta képviselő úr - ezen itt nagyon jót derültünk -, hogy nem akarják megadóztatni az ellopott vagyont. Ezt megértem, mert ha megadóztatnák az ellopott vagyont, akkor ki kellene költözni az Apró-villából. Az önöknek nagyon nem lenne jó. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem