TORDAI BENCE

Teljes szövegű keresés

TORDAI BENCE
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy miről beszélek napirend előtt az Országgyűlésben, a kijelölt fideszes államtitkár úgyis heveny gyurcsányozással fog válaszolni. Ha közpolitikai ügyeket hozok szóba, ha szóvá teszem az alacsony béreket, az alacsony nyugdíjakat, a száguldó inflációt, a romokban heverő oktatást, egészségügyet, szociális szférát, akkor önök azzal jönnek majd, hogy: bezzeg a Gyurcsány-korszakban mennyivel rosszabb volt minden.
Amikor előhozom az előválasztás témáját, akkor önök azzal jönnek, hogy hát, mit nekünk az a 630 ezernél is több választó, aki kinyilvánította az akaratát, ez az egész csak egy Gyurcsány-show; függetlenül attól, hogy a választók kétharmada nem rá és nem a pártja jelöltjeire szavazott, önök ehhez a nonszensz állításhoz tartják magukat, sőt azt is elmondják, hogy mindannyiunknak a főnöke Gyurcsány Ferenc, ami megint csak egy nyilvánvaló képtelenség.
Ha fideszes botrányokkal, ha a Fudan-üggyel, a Pegasus-üggyel, a vadászati világkiállításra elköltött közel százmilliárd forinttal, az ezermilliárdos lopásokkal jövök, akkor megint csak azzal jönnek, hogy: Gyurcsány. Kedves fideszes Kollégák! Meg kell mondjam önöknek, hogy ez szánalmas; ez tökéletesen szánalmas, és az alkalmatlanságukat, a teljesítményük hiányát leplezi csak le.
Másrészt viszont érthetetlen is, hogy ha ennyire minden kizárólag Gyurcsány Ferencről szól önök szerint az ellenzéki oldalon, akkor mégis miért Karácsony Gergelyt támadják. Ez egy elég meglepő fordulat, hogy százmilliókat költenek Karácsony Gergely lejáratására, a vele kapcsolatos hazugságok terjesztésére, és mégis Gyurcsánnyal riogatnak. Ez nem tűnik nagyon logikusnak. Ha az előbbi lenne az ellenzék vezére, akkor miért az utóbbit próbálják a sárba döngölni?
Nos, megfejtem a rejtélyt, kedves polgártársak: a fideszesek nem teljesen őrültek, nem buták. Kettő dologhoz nagyon is jól értenek: a lopáshoz vagy a tolvajláshoz, ahogy tetszik - nekünk egyáltalán nem tetszik, és meg is lesz ennek a következménye. (Dr. Völner Pál: Miért hazudsz?) A másik dolog, amihez értenek, az pedig a hatalomtechnika. Márpedig az egyik hatalomtechnikai ökölszabály az, hogy: válaszd meg a harcaidat. Orbán Viktor pedig megválasztotta a maga harcát, ő a múlt harcait akarja újra és újra megvívni, mert Orbán Viktor tudja, hogy ő csak a múlt harcait képes megnyerni. S ezért fél nagyon a jövő emberétől, Karácsony Gergelytől; és ezért fél nagyon a jövő harcaitól, mert tudja, hogy azt el fogja veszíteni a Fidesszel együtt.
Orbán Viktor a megosztásra játszik, és ehhez nagyon jól jön neki a korábbi miniszterelnök személye, aki szintén egy megosztó szereplője a politikának; és nagyon fél az ellenzéki egységtől, mert tudja, hogy az egységes ellenzék le fogja, le tudja győzni jövő tavasszal a Fideszt az országgyűlési választáson. Ezért fél Karácsony Gergelytől, mert ő a közös nevező, mert Karácsony Gergely most is azon dolgozik, hogy felépítse a jövő szövetségét. A jövő szövetsége az, amelyben egyesülni tud az ellenzék. A jövő szövetsége az, amely jövő tavasszal le tudja győzni a múlt emberét, Orbán Viktort, aki még mindig a múlt harcait próbálja vívni. És a jövő szövetségének az élén Karácsony Gergely Magyarország következő miniszterelnökeként lesz az, aki újra egyesíti Magyarországot (Dr. Rétvári Bence: Mint Budapestet! Pont, mint Budapestet!), mert önök az elmúlt időszakban teljesen szétszakították a nemzetet: politikai értelemben átjárhatatlan árkokat ásva; szétszakították gazdasági értelemben, amikor a kiváltságos kevesek, a fideszes felső tízezer milliárdokkal gazdagodik, miközben az ország nagy többsége hónapról hónapra él, és nincsenek valódi kilátásai. És önök szétszakították az országot morális értelemben is, hiszen az az erkölcsi mélység, ahova önök süllyedtek, az sehogyan máshogy nem igazolható, mint ha megpróbálják elhitetni, hogy az ellenzék is hasonló mélységekben van.
Úgyhogy önök nagyon félnek a jövő szövetségétől; nagyon félnek attól, hogy egyesül az ellenzék, és hogy egyesíteni fogja Karácsony Gergely Magyarországot is, mert kiderül, hogy az a filozófia, amit Orbán Viktor követ, az „oszd meg és uralkodj!” elve felváltható az „egyesítsd és szolgáld!” elvére, amit Karácsony Gergely képvisel.
Úgyhogy a jövő szövetsége, élén Karácsony Gergellyel, ezt a politikát fogja képviselni, és most várom államtitkár úr válaszát, amelyben minden bizonnyal elmondja majd, hogy: Gyurcsány - ezzel is megerősítve az igazamat. Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem