HAJDU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

HAJDU LÁSZLÓ
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A „Merrefelé hajlik Orbán Viktor keze?” címet adtam a hozzászólásomnak. Van egy szólásmondás, amely szerint minden szentnek maga felé hajlik a keze. Azt gondolom, református lévén a miniszterelnök úr valószínűleg ezt nem teszi magáévá, hiszen a reformátusoknál nincsenek bálványok, tehát szentek, ilyen értelemben nem nyúlhat a keze maga felé, legfeljebb valami más esetében igen.
Azért gondoltam, hogy szót emelek, mert az önkormányzatokról lesz itt szó, az önkormányzatokról, a fővárosi kerületeket illetően az önkormányzatról, a fővárost illetően és minden megyei jogú és nagyobb önkormányzatról, amelynél a testületi többség nem kormánypárti, tehát az úgynevezett ellenzéki önkormányzatokról, noha nincs ellenzéki település, de ebben a gyakorlatban, a kormányzás gyakorlatában mégis van ilyen.
Amikor ma is itt többször az államtitkár urak válaszaiban azt hallottuk, hogy a baloldal mindig a megszorításokkal kezdi, szeretném én is kezdeni azzal, hogy mivel kezdte az Orbán-kormány, tehát az a bizonyos kéz merre nyúlt. Már 2016-tól elvették az önkormányzatoktól, minden települési önkormányzattól, mind a 3180-tól az országban a személyi jövedelemadó helyben maradó részét, amely a rendszerváltás óta mindig megillette az önkormányzatokat. Ezt a forrást azonnal elvették az önkormányzatoktól, tehát személyi jövedelemadó nincs. Fokozatosan elvették, és száz százalékban most már nincs gépjárműadó, amely rendkívül fontos. Tehát ez is egy megszorítás; lehet más nevet is adni neki, de ezt is elvették tőlünk, ezt a sarcot. Tehát nem a lakosságot direktben szorítottuk meg, hanem az önkormányzaton keresztül vettük el, végül is sújtottuk az ott élő lakosságot.
Ugyanez a probléma jelenik meg a 27 százalékkal emelt áfa esetében. Az önkormányzatok nem tudnak számla nélkül dolgozni, tehát az önkormányzatok esetében a költségvetésből 4-5 milliárd forint az az összeg egy kerületi önkormányzatnál, amit áfaként visszafizetünk a magyar államnak. Annak a megemelt része igen jelentős megszorításnak számít, úgy gondolom. Ilyen megszorításként kell számontartanom azt, hogy amikor az államosított iskolák esetében elvették az önkormányzatoktól a 32 éve működtetett, nagyon sok közpénzt és lakossági önerőt beépített iskolákat, és államosították a gyerekekkel, a pedagógusokkal együtt, tehát a települési önkormányzat megkérdezése nélkül államosított iskolák esetében a pénzét és a vagyonát elvették lényegében az önkormányzatoknak, de emellett még bevezettek egy új adót. Az új adó neve szolidaritási hozzájárulás, a lényegét tekintve adó, amely évente emelkedik, és most már milliárdos nagyságrend egy budapesti kerület esetében, össz-Budapestet illetően pedig 10 milliárdos nagyságrendekről van szó. Szintén elvonás vagy sarc, vagy bárminek nevezhetjük, magyarul magszorítás, tehát a kezünk, ami valamerre hajlik, az már megint ehhez a pénzhez.
Emellett szeretném megemlíteni azt, hogy be van vezetve egy különleges támogatás, egy különleges normatíva, ez az orbáni normatíva, amely azokat a kerületeket támogatja, amelyek kormánypárti többségűek. A Magyar Közlöny mostani számában, a 173-as számában megjelent, hogy 15 milliárd forint támogatást kaptak Budapesten, egy közigazgatású városban nyolc kerületi önkormányzat kapott 15 milliárd forintos támogatást. Nem volt kiírva pályázat, nincs kiírva konkrét cél rá, megkaptak egy olyan támogatást, amelyet a főváros nem kaphat meg, noha ott van a Lánchíd felújításához a 6 milliárd forint támogatás, a mai napig nem kapta meg a főváros, és nem kaptak a kerületek semmilyen támogatást. Kaptak viszont közvetlen, mondjuk úgy, a fővárost megkerülve a kormánytól a kormánypárti kerületek.
Úgy gondolom, hogy kormányváltásra van szükség, és a Dobrev Klára vezette kormány, azt hiszem, normatív módon, politikai hovatartozástól függetlenül fogja támogatni ezeket az önkormányzatokat. Köszönöm a szót. (Taps a DK soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem