MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azért kértem ma szót felszólalásra, mert szeretném megköszönni mindenkinek azt, hogy lehetővé tette az előválasztások lebonyolítását. Szeretném megköszönni a választópolgároknak, akik Mosonmagyaróváron, Jánossomorján, Lébényben és további 36 településen, beleértve a teljes Szigetközt és a Tóköz nagy részét, úgy döntöttek, hogy engem bíznak meg azzal a feladattal, hogy tavasszal legyőzzem a hatalom jelöltjét.
Szeretném megköszönni annak a rengeteg aktivistának, aki a saját szabadidejét feláldozva azzal töltötte az elmúlt heteket, hogy segítse az előválasztás lebonyolítását, és akár esőben, akár rossz időben és szélben - és bizony, mivel a Mosoni-síkról beszélünk, itt mindig fúj a szél, tehát ilyen körülmények között is - ott voltak a sátrakban, és ezt az egész folyamatot végigdolgozták.
Szeretném megköszönni a saját pártomnak és minden ellenzéki pártnak, hogy mindent, minden energiát beletett, a szűkös lehetőségek közepette is, hogy ez a történet úgy érjen véget, hogy végül is egy sikernek könyvelhessük el, és megfelelő erőkkel, megfelelő jelöltekkel tudunk aztán a Fidesszel szemben kiállni tavasszal.
De szeretném megköszönni a civileknek is a segítséget. Ők is rengeteg energiát tettek bele. Csak a saját választókerületem kapcsán is el tudom mondani, hogy nélkülük nagyon nehéz lett volna ezt végigvezényelni, pedig a körülmények abszolút nem nekünk kedveztek. Itt nemcsak arra gondolok, hogy az állam tudomást sem vett arról, hogy ellenzéki előválasztások zajlanak, hanem bizony még keresztbe is tett, ahol csak tudott.
A megyei napilapunknál, a Kisalföldnél például külön meetinget hívtak össze arra, hogy elmondják az újságíróknak jó előre, hogy ezt a szót, hogy előválasztás, nem írhatják le sem az újság hasábjain, sem annak online felületén. Tehát egy olyan eseményről beszélünk, ahol az ellenzéki választópolgárok jelentős része részt vett, 640 ezer ember szavazott ezen az előválasztáson, mégis a részben közpénzből fenntartott megyei napilap nem számolhatott be erről előzetesen, semmilyen formában.
Szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy bizony a pálya sokszor nem annak kedvezett, hogy a részvétel növekedni tudjon, hiszen például tőlünk, az én választókerületemből is tudok olyan polgármesterről, aki leskelődött, embereket küldött ki annak megfigyelésére, hogy mégis ki mer elmenni a sátrakhoz(Z. Kárpát Dániel: Szégyen!), és ki meri leadni a szavazatát.
(15.20)
Nem hiszem, hogy egy polgármester ennél lejjebb tudna süllyedni. Erről is vannak tehát feljegyzések, erről is tudunk. Ahogy arról is, hogy megpróbálták országos szinten is a lehető leginkább nehezíteni az előválasztás lebonyolítását.
Szeretném megköszönni ellenfelemnek, Balázs Endrének is a közreműködést, a küzdelmet. Azt hiszem, példát mutattunk abból, hogy egy normális demokráciában hogyan kellene működnie a választók kegyeiért folytatott küzdelemnek, hiszen miközben mindent beleadtunk mindketten, mindkettőnk aktivistái, segítői részt vettek a küzdelemben, mégis partnerként tekintettünk egymásra, és azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy ez az előválasztás sikerrel záruljon. Tehát neki is és csapatának is csak köszönettel tartozhatunk.
A valódi küzdelem most indul, hiszen az egész ellenzéki előválasztásnak az volt a valódi értéke és ereje, hogy a lehető legmegfelelőbb 106 jelöltet megtaláljuk hazánkban, és aztán tavasszal a Fidesz kihívóiként nyerni tudjunk, és egy új, tisztességes kormányt tudjunk felállítani.
Egy nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, de csak nehezebb vár ránk. Ezzel tisztában vagyok én is, és tisztában van a kampánycsapat is, amely immár mind a hat ellenzéki párt támogatóiból áll. Ahogy megismerhettem őket az elmúlt hetekben, biztosan állíthatom, hogy ezt a küzdelmet, bármily nehéz lesz, sikerre fogjuk vinni. Erre biztatok minden érintettet itt, a választókerületben és szerte Magyarországon, hogy aki úgy gondolja, hogy a kormányváltásért nemcsak azzal akar tenni, hogy elmegy és szavaz, hanem esetleg a munkából is részt kívánna vállalni, én biztatom erre, hiszen aki most az előválasztások során részt vett ilyen tevékenységben - legyen szó szórólapozásról vagy éppen a sátrakban való helytállásról -, az utólag mind-mind úgy számolt be, hogy élete egyik legboldogabb időszaka volt. Úgyhogy hajrá, és köszönöm még egyszer mindenkinek. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem