SZABÓ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

SZABÓ SÁNDOR
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A fogyatékossággal küzdő személyek fokozott támogatást kell hogy élvezzenek a magyar állam részéről. Ennek egyik megnyilvánulási formája a személyijövedelemadó-kedvezmény, amelynek értelmében külön kormányrendeletben meghatározott betegségben szenvedők számára a törvény a minimálbér egyharmadának összegéig adókedvezményt biztosít. Sajnos, sok más betegséggel együtt ebben az epilepszia sem szerepel, noha egyébként közel 150 ezer embert, 150 ezer családot érint a dolog.
A rendeleti hiányosságra egy szegedi állampolgár hívta fel a figyelmet. Közel két és fél évvel ezelőtt megkereste az illetékes szakminisztériumot, az EMMI-t, hogy a rendelet kerüljön felülvizsgálatra, egyébként az EMMI ez elől nem zárkózott el, majd levelet írtKocsis Máténak, Lázár Jánosnak, akik egyébként személyes támogatásukról biztosították a szegedi állampolgárt.
Az MSZP álláspontja és meggyőződése ebben a dologban az, hogy az epilepsziában szenvedők jelentős száma, valamint a betegség tüneteinek gyakran igen súlyos volta, valamint a gyógyszeres kezelés anyagi vonzata valóban indokolttá teszi, hogy maga a betegség, az epilepszia bekerüljön ebbe a nevesített kormányrendeletbe. Ezért a magam részéről országgyűlési határozati javaslatot nyújtottam be a parlamentbe, hogy a kormányrendeletbe, annak mellékletébe a betegség bekerüljön, illetve maga az adókedvezmény 2021. január 1-jétől visszamenőleg járhasson az érintettek részére.
Mindezek miatt kérdezem az államtitkár urat, hogy mikor kerül be a hivatkozott rendeletbe az epilepszia mint adókedvezményre jogosító súlyos, fogyatékosságot okozó betegség, és mikor kerül felülvizsgálatra az érintett rendelet a tekintetben, hogy más, hasonló súlyos, fogyatékosságot okozó betegségekre is kiterjedhessen az adókedvezmény intézménye. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem