DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azért szembeötlő a különbség, hogy a baloldali kormány hogyan viszonyult válság idején a gyógypedagógusokhoz, és a szociális ágazatban dolgozókhoz hogyan viszonyult ez a kormányzat. Ők akkor elvettek egyhavi bért minden szociális dolgozótól. Az a kormány, amelynek a visszakerüléséért ön dolgozik, fizetést csökkentett, fizetést vont meg a válságra hivatkozással a szociális dolgozóktól, mi pedig a válság évében is 14 százalékkal emeltük a szociális dolgozók fizetését. Ez a különbség: az egyik kormány csökkentett, a másik emelt. Sőt, még hogy az utánpótlásnak is elvágják a lehetőségét, még kötelező általános tandíjat is bevezettek azoknak, akik felsőfokon szeretnének gyógypedagógiai, szociális képzettséget szerezni, hogy még attól is elvegyék a kedvüket, hogy továbbtanuljanak.
2006 környékén, tisztelt képviselő úr, egyetlenegy intézményben képeztek gyógypedagógusokat Magyarországon, ma pedig kilenc egyetemen - egy helyett kilenc egyetemen - folyik gyógypedagógus-képzés, a Semmelweis Egyetem Pető András karán pedig konduktorképzés folyik. Most már a gyógypedagógia és a konduktív pedagógia is önálló MA-képzéssel rendelkezik. Az alapképzésre felvett hallgatók száma a kormányzásunk elején 930 környékén volt, most 1700 környékén jár. A Klebelsberg-ösztöndíj kiemelt területe a gyógypedagógus-hallgatók köre, 375 ezer forintos szemeszterenkénti támogatással. Amikor elkezdtük a kormányzásunkat, akkor 5700 gyógypedagógus volt Magyarországon, most 9800 gyógypedagógus van Magyarországon, tisztelt képviselő úr. Tehát sikerült javítanunk ezen is. Az iskolapszichológusok száma is 998-ról 1838-ra emelkedett. S igyekeztünk gyógypedagógiai pótlékkal is a gyógypedagógiai asszisztensek számára is többletjuttatást nyújtani.
Az biztos, hogy ha önök kormányoztak ebben az országban, akkor a gyógypedagógusok is rosszabbul jártak, amikor mi kormányoztunk, akkor pedig évről évre igyekeztünk segítséget és előrelépést biztosítani számukra. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem