DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Hát, ha a Ház színvonalát közösen akarnánk emelni, akkor talán érdemes lenne Jakab Péterrel beszélni elsők között, hogy mondjuk, ne üljön be a miniszterelnök székébe, mert nem hiszem, hogy a Ház színvonalának az emelése az ilyesfajta bohóckodás a részéről. De hát ezt láthattuk, hogy az elmúlt hetekben a saját támogatói sem értékelték. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.)
Tisztelt Képviselő Úr! Abban egyetértünk, hogy a magyar szociális dolgozókat a járványhelyzet alatt elvégzett munkájáért elismerés illeti, hiszen láttuk, más országokban a vírustól való félelmükből a szociális dolgozók otthagyták, magukra hagyták az időseket, a beteg embereket, és nem segítettek nekik a koronavírus-járvány alatt, és többen, akár több tucatnyian is egy intézményben elhunytak sajnálatosan a gondozás elmaradása miatt, miközben Magyarországon mindenhol kitartottak. Valóban voltak, akik beköltöztek. Elismerés illet mindenkit, aki ebben a munkában részt vett.
Ugyanakkor az önök megítélése a szociális dolgozók iránt mint baloldali pártok mégiscsak szembeötlő akkor, amikor megnézzük, hogy akkor, amikor önök válságot kezeltek, azzal foglalkoztak elsők között, hogy elvettek a szociális dolgozóktól egyhavi bért. Nem a multiktól, nem a rezsicégektől, hanem a szociális dolgozóktól. Ezzel szemben mi most a válság ideje alatt 14 százalékkal emeltük a szociális dolgozók bérét. Önök csökkentették, mi emeltük - ez egy óriási különbség, tisztelt képviselő úr.
Hogy tovább kell emelni ezen a béren? Teljes mértékben egyetértek. De azt is azért vegye figyelembe, hogy mégiscsak volt egy szociális ágazati bérpótlék, ami 90 ezer embernek érintette a bérét 12 milliárd forint értékben, a rákövetkező évben egy bérkiegészítés, ez már 16 milliárd forint volt, 66 ezer embernek a szociális szférában megemelte a bérét. Volt egy összevont pótlékemelés: ez is 14 ezer embernek átlagosan 35 ezer forintot jelentett. És ahogy említettem is, a válság idejében is, a koronavírus-járvány alatt is volt egy 14 százalékos emelés, nem egy egyszeri juttatás, hanem egy beépülő, minden évben meglévő 14 százalékos juttatás. (Az elnök csenget.) Mi ezt szeretnénk emelni. De el szeretnénk kerülni azt, amit önök tettek, hogy egyhavi bért elvettek a szociális dolgozóktól. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem