2021. évi őszi ülésszak munkarendjének elfogadása

Teljes szövegű keresés

2021. évi őszi ülésszak munkarendjének elfogadása
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés 2021. évi őszi ülésszakának javasolt munkarendjével kapcsolatban a Házbizottság múlt heti ülésén nem alakult ki konszenzus, ezért az országgyűlési törvény 13. § (6) bekezdése értelmében a munkarendről az Országgyűlés dönt. (Zaj.) A javasolt munkarendet képviselőtársaim a honlapon megismerhették. Amennyiben kellő figyelmet tudnak tanúsítani a képviselőtársaim, akkor folytatnám a tájékoztatást, ugyanis most határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a 2021. évi őszi ülésszak javasolt munkarendjét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy 132 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a munkarendet a Ház elfogadta.
(16.10)
Tájékoztatom Önöket, hogy a kormány benyújtotta az őszi ülésszak törvényalkotási programját, amelyet az érdeklődők az informatikai hálózaton megismerhettek. Az Állami Számvevőszék ehhez előterjesztette ajánlását, amely ugyancsak elérhető az informatikai hálózaton.
Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt és a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakció tagjai számának egyezővé válása miatt a jegyzők 2020. év június 8-án sorsolással döntöttek a felszólalások sorrendjéről.
A határozati házszabály 17/B. § (2) és (3) bekezdései alapján a felszólalások sorrendje rendes ülésszakonként akként változik, hogy az addig utolsóként felszólalásra jogosult képviselőcsoport kap elsőként szót, a másik képviselőcsoport pedig eggyel hátrébb sorolódik. Tekintettel arra, hogy a létszámegyezés az érintett képviselőcsoportok között jelenleg is fennáll, a 2021. évi őszi ülésszakban az interpellációk, szóbeli és azonnali kérdések elhangzása során a felszólalás sorrendjében a KDNP képviselőcsoportja megelőzi a Jobbik képviselőcsoportját.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem