DR. ORBÁN BALÁZS,
DR. ORBÁN BALÁZS,
DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az előttünk álló törvényjavaslat ugyan egy összetett címet visel, „A felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról, valamint egyes vagyongazdálkodási, kormányzati igazgatási és büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról”, ez a címe, de valójában egy nagyon egyszerű, világos és nyilvánvaló tartalommal rendelkezik. És én azért örülök ennek a törvényjavaslatnak, mert én azt gondolom, hogy ez egyrészt egy nagyon fontos szakpolitikai kérdésben tett nagyon komoly előrelépés, másrészt egy meglehetősen méltatlan, az elmúlt egy évben zajló, alapvetően szerintem pártpolitikai indíttatású vitát képes lezárni arról, hogy miről is szól a magyar felsőoktatás átalakítása, és ennek az anyagi feltételeit hogyan és miképpen kívánja biztosítani a kormány.
Ha megengedik, egy picit távolról kezdenék. Alapvetően kétfajta, szinte azt lehet mondani, hogy a rendszerváltoztatás óta a magyar politikatörténetben kétfajta felfogás küzd egymással. Azt hiszem, hogy abban nincs különbség a kétfajta felfogás között, hogy a magyar felsőoktatás, a magyar tehetség, a magyar ambíció kibontakozásának, kibontakoztatásának intézményrendszere úgy általában fontos, az úgy általában nemzetstratégiai kérdés.
A filozófiai különbség igazából ott szokott előjönni, hogy mit tegyünk akkor, amikor egyébként a magyar gazdaság állapota nem megfelelő, amikor válságban vagyunk, amikor nem forrásbőség van, hanem forrásszűke van, ilyenkor mit kell tennünk. Van egy iskola, ez a 2010 előtti szocialista-szabad demokrata kormányzást jellemezte, de a ’90-es években, ha emlékszünk a Bokros-csomagra, akkor ott is voltak ennek előképei, amely azt mondja, hogy ha válság van, ha gazdasági nehézségeink vannak, akkor a humán szektorok - kultúra, oktatás, egészségügy és a kapcsolódó területek -, ahonnan a legkisebb fájdalommal a forrásokat ki lehet vonni, ahonnan be lehet gyűjteni a pénzt, és aztán más területekre ezeket a pénzeket át lehet allokálni.
Mi mélyen nem értünk egyet ezzel a felfogással, és a mostani válságkezelésünk ennek a felfogásnak a tagadásán és - ezzel ellenkezőleg - egy másik felfogásnak az érvényre juttatásán alapul. Tudniillik mi azt gondoljuk, hogy amikor nehézségek vannak, amikor válság van, akkor, ha igazán van olyan szektor, ahova többletforrásokat kell tenni, azok a szektorok, amelyek az emberek jövőjét alapvetően határozzák meg, és ilyen az oktatás és ilyen az egészségügy.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Churchillhez szokták kötni - a forrását nem tudtam ellenőrizni - azt az anekdotát, aki a második világháborúban, amikor meg akarták a kultúrára vonatkozó költéseket a háborús költésekre hivatkozással ritkítani, akkor azt mondta, hogy emberek, ha megkurtítjuk a kulturális költéseket, akkor mi végre háborúzunk. Valahogy így van ez az oktatással és az egészségüggyel is. Éppen ezért mi sok energiát tettünk bele arra, és a magyar parlament is sok munkaórát tett be az elmúlt években arra, hogy a rendszerváltoztatás egyik adósságát, a magyar felsőoktatás léptékváltását és versenyképességi fordulatát előkészítsük, és ez a törvényjavaslat ennek a folyamatnak, ennek az egy éve tartó folyamatnak egy következő, fontos lezáráshoz közelítő lépése.
A törvényjavaslat tehát arról szól, hogy megtörtént 21 egyetem esetében a modellváltás, ezzel a modellváltással egy másik igazgatási, gazdálkodási, intézményirányítási rendre tértek át. Ez a rend, ami, mondom, intézményi, igazgatási, intézményirányítási és gazdasági rend, nagyobb függetlenséget biztosít az intézmények számára, mint a korábbi költségvetési, állami fenntartói rendszer volt. Ez a modell ismert, tőlünk nyugatra található, és egyébként tőlünk keletre található a felsőoktatási rangsorokban előrébb álló egyetemek esetében is.
Az, hogy alapítványi formátumban működnek ezek az egyetemek, Magyarországon ez egy speciális formátumot jelent. Közérdekű vagyonkezelő alapítványokról beszélünk, tehát nem a magánszektor körébe tartoznak ezek az egyetemek, nem az a célja ezeknek az egyetemeknek, hogy valaki számára, a fenntartó számára többletforrásokat teremtsen, hanem ez egy olyan működési modell, amelyben az egyetem egy önálló, független gazdasági és felsőoktatási egység, amely vagyonnal rendelkezik, amely megfelelő, több csatornából érkező rendszeres jövedelemmel rendelkezik, és képes az évről évre a vagyonkezelésből, illetőleg a különböző jövedelemszerzési csatornákból rendelkezésekre álló forrásokat mindig visszafordítani a felsőoktatásba. Tehát minden bevétel, ami keletkezik, minden jövedelem, ami keletkezik, minden vagyon, ami az egyetemnek rendelkezésre áll és hasznot termel, az utána visszafordítandó és visszaforgatandó abba a felsőoktatási alaptevékenységbe, amit ezeknek a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak az alapító okirata, illetőleg kétharmados törvények is rögzítenek.
Ez a konstrukció tehát azért szerencsés, mert egyrészt ad egy rugalmasságot az egyetem vezetésének, ad egy függetlenséget, önállóságot, de ad egy rugalmasságot is, hogy be tudja játszani az egyetem azt a pályát, ami számára adatik. Természetesen, mondjuk, egy Semmelweis Egyetem perspektívája más, mint mondjuk, egy MOME művészeti egyetemnek, vagy mondjuk, egy miskolci regionális egyetemnek, de mindegyik stratégia, mindegyik pálya és mindegyik perspektíva fontos. Másféle taktikát kell követni ahhoz, hogy sikeresek legyenek a maguk területén ezek az egyetemek, és most megkapták az ehhez szükséges erőt, fölhatalmazást, intézményi önállóságot és vagyont.
A másik, ami fontos, ahonnan kezdtem, hogy mi van akkor, ha baj van. Ez a rendszer, ami most kialakult, alkalmas arra, hogy ne lehessen egyik jövőbeli kormány által sem - sem jobboldali, sem baloldali kormány által - olyan döntést meghozni, hogy ha baj van, ha válság van az országban, akkor nem pluszpénzt rakunk a felsőoktatásba, hanem kivesszük a forrásokat a felsőoktatásból, úgy, ahogy ez egyébként a 2006-2010 közötti ciklusban meg egyébként a Bokros-csomag kapcsán is történt Magyarországon.
(12.00)
Tehát garantálni tudja azt, hogy olyat lehet csinálni, hogy egy kormány azt mondja, hogy neki más közpolitikai prioritások vannak. Még egyszer felhívnám Churchillre a figyelmet, hogy akkor mi végre vagyunk a világon, mi végre háborúzunk, ha oktatásra meg kultúrára nem adunk. Ilyet lehet csinálni, de azt, hogy a magyar jövőt elzálogosítjuk és hogy kivesszük a forrásokat a felsőoktatásból, ebben az új rendszerben, még egyszer, egyik kormány által sem lehet ezt megcsinálni.
Miután ezeket a jogi, alkotmányos alapokat megteremtettük, az egyetemekkel megismertettük ennek az új működési modellnek a lehetőségét, az egyetemek önként döntöttek. Az a 21 egyetem, amely ennek a törvényjavaslatnak a mellékletében is fel van sorolva, önként, nagyon nagy szenátusi támogatottsággal - átlagban közel 90 százaléka a szenátusnak támogatta a felsőoktatási modellváltást -, önként döntött arról, hogy részt vesz az átalakulásban, és ők is közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában szeretnének vagyont kapni, és szeretnék az állam és az egyetemek közötti viszonyt újraszabályozni.
Magának a jogi struktúrának az átalakítását követően került sor egy külön törvényben - ezt külön tárgyalta a veszélyhelyzet ellenére is hosszan a magyar Országgyűlés - a vagyonátadásokra. Különböző számítások vannak, de nagy bizonyossággal azt tudom önöknek mondani, hogy ha úgy számolunk, hogy körülbelül 2000 milliárd forintnyi vagyon az, amit kaptak a felsőoktatási intézmények ezen vagyonátadások révén, akkor az nagy bizonyossággal komoly szakértők által nem kikezdhető adat, tehát szerintem ezt kiindulási pontnak érdemes elfogadni.
Tehát megtörténtek a vagyonjuttatások 2000 milliárd forint értékben, majd az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével jött az a szakasz, amelyben azt kértük az újonnan felálló egyetemektől, hogy akkor most határozzák meg a saját stratégiájukat; adjanak le egy tervet, hogy mit szeretnének elérni a következő években, és ehhez milyen finanszírozási forrásokra van szükség.
És ekkor az egyetemek egy körülbelül 2700 milliárd forintnyi fejlesztési igényt tettek le az asztalra. Ezeket a fejlesztési igényeket Magyarország Kormánya megtárgyalta és elfogadta. Ezek az egyszeri fejlesztések részben infrastrukturális fejlesztések; nagyjából 50 százalék az infrastrukturális fejlesztés benne, a többi az egyéb, a hosszú távú, nem a mindennapi működésről szóló, hanem hosszabb távon meghatározó, elsősorban szakmai, szellemi típusú fejlesztési igény, amelynek nyilván van egy anyagi alapja is.
Tehát ez a 2700 milliárd forint az egyetemeknek még rendelkezésükre fog állni részben uniós, részben pedig magyar költségvetési forrásból. Az erre vonatkozó kormányzati döntések megszülettek, és ezek végrehajtásának az előkészítése zajlik jelen pillanatban egyetemi oldalról.
De ugye, küzdöttünk az elmúlt évben egy olyan típusú váddal vagy inkább azt mondom, hogy rágalommal is, hogy akkor itt arról van szó, hogy a magyar állam kivonul a felsőoktatás finanszírozásából, és magára hagyja az egyetemeket. Mi ugyan az első pillanattól kezdve elmondtuk, hogy nem erről van szó, de közel van a jövő tavaszi választás, tehát értjük azt, hogy a baloldalon az észérveknek és a rációnak nem sok tere van, de mégis aki valamilyen módon bármennyire is konyít nemzetközi összehasonlításban a felsőoktatás működtetéséhez és a felsőoktatás finanszírozásához, az pontosan látja, és pontosan látta azt is, hogy még a legjobban működő, legsikeresebb Ivy League-egyetemek is, noha alapítványi formában működnek, noha eredetileg pont olyan konstrukcióban jöttek létre, mint amilyeneket a magyar átalakítás tartalmaz, de még most is a legnagyobb finanszírozója ezeknek az egyetemeknek különböző kutatási és egyéb oktatási együttműködéseken keresztül a szövetségi állam, illetőleg az amerikai adott tagállam, ahol ezek az egyetemek találhatóak.
Tehát még, mondom, nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban is, az Amerikai Egyesült Államokban, vagy Nyugat-Európában, ahol a top 100-as egyetemekről beszélünk, amelyek alapítványi formában működnek, ott is az állam komolyan részt vesz finanszírozóként, természetesen az egyetem bevételi rendszere diverz, tehát több forrás is van. Az alumni rendszer is visszatölt forrásokat, a magánszektorból is hoznak be forrásokat, illetőleg a különböző állami szervek is finanszírozzák az egyetemet, és így jön össze egy olyan büdzsé, ami a szükséges, de nem elégséges előfeltétel a sikerhez.
Itt zárójelet tennék. Egy kicsit a felsőoktatásról, bár nem sokan szoktunk erről beszélni: a felsőoktatás is kicsit olyan, mint a foci. Tehát ha a Bajnokok Ligájában szeretnénk szerepelni, ahol olyan csapatot szeretnénk, amely képes a Bajnokok Ligájában szerepelni, és megnézzük, hogy a Bajnokok Ligájában, mondjuk, az elmúlt tíz évben szereplő klubok éves költségvetése hogyan alakul, és azt látjuk, hogy ehhez képest a mi klubunk költségvetése a béka feneke alatt van, akkor gyakorlatilag nincs esély arra, hogy a Bajnokok Ligájába a csapat bekerüljön.
Tehát a feladat, a siker szükséges, de nem elégséges előfeltétele, hogy a rendelkezésre álló forrásokat bővíteni kell, és fel kell hozni az egyetem költségvetését, és ugyanígy fel kell hozni a futballcsapat költségvetését is arra a szintre, hogy Bajnokok Ligája-képes legyen.
És akkor ott jön a humántényező, az emberi tényező számításba, mert akkor kell jó edzőt, jó játékosokat igazolni, jó felkészülés és szerencse. Ugyanez az egyetem esetén: akkor kell jó kutatói bázist csinálni, akkor kell olyan hallgatói minőséget produkálni, akkor kell az infrastruktúrát rendbe rakni, és a többi.
A magyar felsőoktatási intézmények - ezt csak azért szerettem volna elmondani minden ellenkező híresztelés és sugalmazás ellenére az ellenzék oldaláról -, nos a magyar felsőoktatási intézmények nem azért nincsenek benne jelen pillanatban a világ legjobb felsőoktatási intézményei között, mert a magyar oktatói, felsőoktatási kutatói, egyetemi tanári gárda ne lenne egyébként világszínvonalú, vagy ne lenne alkalmas arra, hogy kiválóan teljesítsen. Éppen ellenkező a helyzet, az anyagi feltételek biztosítása és az anyagi alapok megteremtése az, ami a rendszerváltoztatás óta hiányzott. Ezért kulcsfontosságú az, hogy az egyetemek egy új struktúrába rendeződtek, közérdekű vagyonkezelő alapítványként jöttek létre, ezért fontos az, hogy a kormány elköteleződött a vagyonátadás mellett, és az Országgyűlés támogatta a kormány ez irányú szándékait.
Ez egy 2000 milliárdos vagyonátcsoportosítást jelentett már eddig is, ezért fontos az, hogy az egyetemek által benyújtott terveket, amelyek az infrastrukturális és az egyéb hosszú távú fejlesztésekről szólnak2700milliárdforint értékben, támogatta Magyarország Kormánya, és az ezzel kapcsolatos előkészítések folyamatban vannak. Az előttünk álló törvényjavaslat pedig azért fontos, mert ennek az új rendszernek igazából az utolsó zárókövét helyezi el, mégpedig rendezi annak törvényi lábát, hogy az állam és az egyetemek közötti viszony, illetőleg annak finanszírozási oldala hogyan alakul a következő években, a következő évtizedekben.
Ezzel a törvényjavaslat arra tesz kísérletet, és ahhoz kéri a parlamenti képviselők támogatását, hogy az állam tudjon minden ilyen modellváltó egyetemmel hosszú távú, akár több évtizedre is szóló finanszírozási szerződést kötni. Ezek a finanszírozási szerződések kétfélék legyenek a törvényjavaslatban részletezett módon.
A finanszírozás egyik része az alapfinanszírozás legyen, a második pedig teljesítményalapú finanszírozás, tehát az állam megrendelői pozícióban marad továbbra is, meg tudja határozni azokat a minőségi és egyébként mennyiségi követelményeket is, ahol ez felmerül, amelyek nemzetstratégiai szempontból jelentősek.
Az egyetem ehhez tudja az erőforrásait hozzáigazítani, és akkor tud a finanszírozás második feléhez - ez, ahogy megyünk előre az években, egyre nagyobb százaléka lenne a finanszírozásnak -, tehát a finanszírozás második feléhez akkor tud az egyetem hozzájárulni.
(12.10)
Most azt szeretném még végezetül jelezni, hogy én azt gondolom, hogy ezzel az a szerintem - mondom még egyszer - méltatlan politikai vita, ami az elmúlt egy évben a magyar nyilvánosság előtt zajlott, hogy vajon ez csak egy struktúraátalakítás, vagy tényleg lesznek-e többletforrások a magyar felsőoktatásban, ez a vita lezárult. Ez most már tényalapon többet nem vitatható. (Arató Gergely közbeszól.)
Azt lehet mondani, hogy a felsőoktatásra fordított költések 200 milliárd forint környékén alakultak egészen eddig. Most összességében, ugye, nemcsak azokról a tételekről tudunk beszélni, hanem például PPP-konstrukció kiváltása és egyéb, nem modellváltó intézményeknek juttatott fejlesztési források is, azt lehet mondani, hogy ami a költségvetési törvényen keresztül fut, az több mint 400 milliárd forint lesz, ami a magyar felsőoktatásba megy. Önmagában ez a törvényjavaslat egy 330 milliárdos többletet eredményez, ez most csak a többlet, amit belerak a rendszerbe az Innovációs és Technológiai Minisztérium a következő években, ráadásul hosszú évekre lebontva.
Mi úgy számolunk, hogy ennek nagyjából az lesz a következménye - 2019-es adataink vannak, ugye, Eurostat-adatok -, hogy GDP-arányosan melyik uniós ország mennyit költ a magyar felsőoktatásra, a felsőoktatási költések aránya, ez, ugye, megint egy magasabb szám, ez GDP-arányosan 0,8 százalék volt, ez egy magasabb szám, mint ami a költségvetési törvényben van, mert ebben az egyszeri támogatások és egyéb más tételek is benne vannak, de itt egy egységes uniós elszámolás van. Tehát összehasonlíthatóak a számok. Ez a 2019-es, legutolsó rendelkezésre álló adatok szerint Magyarország esetében 0,8 százalék volt, ezzel nagyjából az uniós átlagnál voltunk. Tehát az átalakítást megelőzően az uniós átlagnak megfelelően alakultak a magyar felsőoktatási költések GDP-arányosan, és mi úgy számolunk, hogy 2022-re az egyetemek képesek lesznek azokat a projekteket elindítani és menedzselni, amelyeknek a költségvetési fedezete így biztosított, ez a szám nagyjából a 2 százalék köré kúszhat fel.
2019-ben Finnország vezetett 1,8 százalékkal. Nem látjuk, hogy a többi ország hogyan alakul. Azt látjuk, hogy az uniós forrásokból a többi ország kisebb arányban költ felsőoktatásra, mint azt Magyarország teszi, tehát megalapozottan tehetjük fel azt, hogy ha sikerül valóban 2 százalék köré feltornázni és ott tartani hosszú évekig a felsőoktatásra fordított költségeket GDP-arányosan, akkor ezzel Európa három legjobb országa közé fogunk kerülni.
Tehát innentől kezdve azt tudjuk mondani, hogy anyagi korlátai a magyar felsőoktatás sikerének, a versenyképességi fordulatnak és annak, hogy minél több magyar egyetem minél előkelőbb helyen szerepeljen a nemzetközi rangsorokban, tehát ennek a céltételezésnek anyagi korlátai nem lesznek, és innentől kezdve az egyetemek, mind a 21 egyetem, amik a modellváltó egyetemek, ők azok, akiknek élni kell ezzel a történelmi lehetőséggel.
Én arra szeretném kérni önöket, hogy az Országgyűlés részéről önök is éljenek ezzel a történelmi lehetőséggel, és támogassák a modellváltó intézményeket, és támogassák a magyar felsőoktatás megújítását. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
