Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről

Teljes szövegű keresés

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről
Tisztelt Ház! Ismételten csak szomorú kötelességemnek kell eleget tennem azzal, hogy bejelentem, Pongrácz József volt képviselőtársunk életének 77. évében elhunyt. Pongrácz József a rendszerváltás utáni első szabad országgyűlési választásokon az MDF jelöltjeként Heves megye 5. számú választókerületében szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt a párt országgyűlési képviselője. Megbízatása alatt az Alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság, illetve a Nemzetbiztonsági bizottság tagja volt.
Politikai, közéleti tevékenysége mellett elismert gyógyszerészként dolgozott, 1994-től 2000-ig a Heves megyei gyógyszerészi kamara elnöke, majd két éven át az Országos Gyógyszerészi Kamara alelnöke volt. Munkásságáért és a szakma iránti elkötelezettségéért 2005-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, 2017-ben pedig a Magyar Gyógyszerészi Kamara aranyérmét vehette át.
Kérem önöket, hogy képviselőtársunk emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem