DR. STEINMETZ ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

DR. STEINMETZ ÁDÁM
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön decemberben azt mondta, hogy a tao sikertörténet, és hogy nincsen sport álmok nélkül. Aztán márciusban szembejött a rémisztő valóság: a hazai megrendezésű Európa-bajnokságon az U21-es labdarúgó-válogatottunk nulla ponttal, három vereséggel, 2:11-es gólkülönbséggel esett ki, pedig az elmúlt tíz évben az adófizetők pénzéből több száz milliárd forintot költöttünk arra, hogy a fiatalokat megtanítsák focizni. Ennek eredménye, mint láthatjuk - sportszakmai eredményt mondok -, nulla, illetve 2:11. A taopénzek felhasználása tehát nem sikertörténet, hanem rémtörténet.
Az NB I.-ben ma már 60 százalékban külföldiek játszanak, ők veszik el a helyet a magyar tehetségek elől, és ön még azt is megengedi, hogy évi 500 millió forint bevételig kedvezményesen adózzanak. Nos hát, a „nagy pénz, kis foci” jelenség irritálja a magyar embereket, és sajnos, miniszterelnök úr, azt kell mondanom önnek, hogy a Takács Mihály-féle tanácsadói önt becsapják, a magyar embereket pedig meglopják; mert ha ez nem így lenne, ha ez nem így lenne, akkor jutna pénz például gyermekosztályra a marcali kórházban és a megígért CT-készülékre is - igaz, Móring képviselő úr?
Tisztelettel kérdezem miniszterelnök urat, ön elégedett a labdarúgóklubok utánpótlás-nevelő teljesítményével? Igen vagy nem? És amennyiben nem, hajlandó-e felelősségre vonni azokat, akik eltékozolták eredménytelenül az adófizetők milliárdjait? Várjuk megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem