ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának szakpolitikai ülésén két héttel ezelőtt került napirendre a Minority SafePack ügye mint fő napirendi pont. A Jobbik mint nemzeti párt álláspontját ott pártunk delegáltjaként elmondtam, azonban ez egy olyan téma, egy olyan terület, amit most is és minden egyes alkalommal, amikor erről csak lehetséges beszélni és - hozzáteszem - tenni, elő kell adni, hiszen hogyha egy kicsit megnézzük a történeti, demográfiai tényeket, akkor látjuk, hogy iszonyatos a baj.
Ha megnézzük azt, hogy a rendszerváltás idején a népszámlálási adatok szerint az elszakított területeken még 2 millió 700 ezernél valamivel több magyar testvérünk élt, és hozzávesszük azt, hogy mostanra ez a szám alig 2 millióra olvadt, évtizedenként 10 százaléka eltűnik a felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi vagy éppen a délvidéki magyarságnak, akkor azt kell mondanunk, hogy nincs hova tovább hátrálni. Igen, ezért lenne többek között fontos ennek az ügynek a sikerre vitele, és ehhez a Jobbik minden segítséget, minden támogatást meg fog adni, ugyanis hiszem azt, valljuk azt, hogy mélyen igaza volt Wass Albertnek, amikor azt mondta, hogy „Trianon árnyékában élve feledjünk el minden személyi sérelmet, pártoskodást és nyújtsunk testvérkezet mindenkinek, aki szívében és szándékában magyar még, még akkor is, ha nézeteink sok mindenben nem egyeznek”.
(13.20)
Bizony, ezt tapasztaljuk, sok esetben, nagyon sok mindenben nem értünk egyet itt e Ház falai között sem, de azt hiszem, ez egy olyan terület, egy olyan téma, egy olyan valóban nemzeti ügy, amelyben nem lehet ellentét pártok és országgyűlési képviselők között.
Az előbb itt utaltam a demográfiára. Ha megnézzük azt, hogy mondjuk, 1941-ben kincses Kolozsvár lakosságának 88 százaléka magyar volt, ami mostanra 15 százalékra olvadt, ha megnézzük azt, hogy Kassa, ahol még 1910 táján 75 százalékos volt a magyar többség, mostanra csupán 2,6 százalékos törpe magyar minoritással bír, akkor valóban azt kell látnunk, hogy nincsen hova hátrálni.
Amit az Európai Bizottság ebben az ügyben művelt, az messze több mint felháborító. Az emberek Európája helyett itt a háttéralkuk Európája győzedelmeskedett. Több pontban is bebizonyították azt, hogy amiről oly magasztosan beszélni szoktak, a demokráciáról, a kisebbségvédelemről, az állampolgári jogokról, az ebben az esetben valamiért nem számít. Már az is elképesztő, hogy ötödik alkalommal utasították el az állampolgári kezdeményezést, ami a polgári önszerveződés ethoszán ejtett egy olyan sebet, ami Európa jövőjét is megpecsételheti, hiszen ha Európa polgárait elidegenítik az európaiság szellemiségétől, ha nem veszik őket komolyan, akkor nem beszélhetünk polgárok Európájáról, amiért egyébként a Jobbik is küzd.
Ha hozzávesszük azt, hogy semmibe vették az Európai Parlament háromnegyedes határozatát, amely arra vonatkozott, hogy kezdődjön el a jogalkotás ezen a területen, akkor erre is csak azt tudjuk mondani, hogy felháborító és nonszensz. Ha megnézzük azt, hogy azok az elvek, azok az eszmék, amelyekről beszélnek, hogyan kerültek a senki által meg nem választott bürokraták által a fiókok mélyére elsüllyesztésre, akkor ki kell mondanunk, hogy óriási a baj. Nem véletlenül nyilatkozott úgy a FUEN elnöke, Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, aki az RMDSZ színeiben szerzett mandátumot, amikor elítélte ezt az egész hercehurcát, ezt a gyalázatos és valóban botrányos hozzáállását az Európai Bizottságnak - azzal maximálisan egyet tudunk érteni.
Azt is látni kell, hogy nem csak magyar ügyről van szó. Elmondta itt államtitkár úr is, elmondta Balczó képviselőtársam is korábban, hogy 50 millió európai polgárt érint ez a kérdés, minden tizedik európai ember valamilyen őshonos nemzeti kisebbségnek a tagja. Az Európai Bizottság, amikor lesöpörte ezt a kezdeményezést azzal, hogy nincsen jogköre beavatkozni, és ez tulajdonképpen csak egyfajta belügye az európai államoknak, magával is ellentmondásba keveredett, hiszen jól látjuk, hogy a bevándorlók vagy éppen a bizonyos szexuális orientációval rendelkező kisebbségek tekintetében igenis vindikálja magának azt a jogot, hogy beleszóljon az európai államok életébe. Ebben az esetben, amikor őshonos nemzetiségekről van szó, akkor ezt mégsem tartja fontosnak. Irtózatos, óriási ellentmondás, amit valahogyan fel kellene oldani, nevezetesen úgy, hogy nem nyugszunk bele ebbe az ítéletbe. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)
Jól tudjuk, hogy sokkal több mindent kellene tenni, hiszen fogy az időnk… Elnézést, elnök úr, de hadd utaljak még a végén Esterházy Miklósra, a XVII. század elejének híres politikusára, nádorára, aki a három részre szakított Magyarország vezető politikusaként mondta azt: „Őrültség semmit sem tenni, ha mindent nem tehetünk is.” (Az elnök ismét csenget.) Ez a lépés is egy ilyen: meg kell lépni, meg kell tenni, mert elfogyunk, elveszünk, ezt pedig nem akarjuk megvárni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
