DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT,

Teljes szövegű keresés

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT,
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden azt tudom mondani az elején, hogy legyen teljesen világos az LMP-frakció álláspontja: önök a rendkívüli felhatalmazással nem éltek, hanem visszaéltek. Ezért az LMP-frakció természetesen nem ad önöknek újra felhatalmazást a rendeleti kormányzásra, a rendkívüli jogrend fenntartására.
Először nézzük át nagyon röviden, hogy konkrétan milyen módon akarják meghosszabbítani a rendkívüli jogrendet és a rendeleti kormányzást. Az alkalmazott eljárás, amit most önök beterjesztettek az Országgyűlés elé, ez még önökhöz képest is furcsának tekinthető az önök korábbi törvényeihez képest, ugyanis nem konkrét dátumhoz akarják kötni a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, hanem az őszi ülésszak kezdetéhez.
És azt már elmondták képviselőtársaim, hogy így gyakorlatilag a házelnök döntéséhez lesz kötve, hogy önöknek meddig van felhatalmazása a rendeleti kormányzásra, meddig marad így a jogrend. Ez teljes mértékben értelmezhetetlen és egyébként felesleges intézkedés is, amint azt képviselőtársaim elmondták. Ez elfogadhatatlan, az LMP-frakció ehhez nem adja a nevét, az LMP-frakció erre nemet fog nyomni.
Ha ezt megteszik önök - márpedig nyilván illúziónk nincs, hogy meg fogják tenni -, ezáltal teljes mértékben a kormányoldalon múlik majd, hogy milyen módon működtetik a teljes politikai intézményrendszert. Ez nemcsak az Országgyűlés lehetőségeit fogja meghatározni, de az önkormányzatok működésére is rendkívül jelentős hatást gyakorol, illetve azt jól láthatjuk, hogy még a népszavazások megtartására sem lesz lehetőség. Ha tehát csak szikáran a tényeket nézzük, hogy milyen módon akarják a rendkívüli jogrendet és a rendeleti kormányzást meghosszabbítani, már csak erre is nemet mondtunk volna.
Annyi reakciót engedjenek meg, Nacsa képviselő úr; hallgattam az ön felszólalását, ez egészen borzalmas volt. Mondhatjuk úgy, hogy ez így az egész igen hosszú parlamenti évnek a legalja volt, amilyen stílust ön megengedett magának egy ilyen egészen tragikus helyzetben. Óriási tragédiát és rendkívül mély válságot él meg az ország, és ön a felszólalásának több mint háromnegyedét arra használta, hogy az ellenzéket gyalázza. Ez egészen elszomorító.
Azt gondolom, hogy felelős országgyűlési képviselőként minimum a hangvételében más módot kellett volna választani, más hangvétellel kellett volna szólni, és önkritikát gyakorolni azért a rengeteg hibáért és elmaradt intézkedésekért vagy azokért a döntésekért, amikor visszaéltek a rendkívüli jogrenddel, emiatt bármiféle módon láthatnánk legalább önkritikát a kormány részéről. Ezt önök elmulasztották.
És még egy dolgot engedjenek meg, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim! Önöknek van egy olyan visszatérő gyalázkodása, hogy bármilyen módon az ellenzék támadta volna a védekezésben részt vevő szakembereket. Én csak egy példát mondok, ami aláhúzza az önök hitelességét. Október elején az önök egyik államtitkára, Orbán Balázs támadta és riogatással vádolta az egyik virológusprofesszort, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium kutatócsoportjának vezetője felhívta a figyelmet októberben, az októberi időszakban, hogy késlekednek a kormány intézkedései, és elszaladtak a számok.
Erre a televízióban azt mondta Orbán Balázs miniszterhelyettes úr, hogy ilyenfajta riogatások az első hullám idején is voltak, és a számok stabilizálódtak. Tehát ez október elején hangzott el egy televízióban. Ez egészen elképesztő. Önök a saját maguk által felkért professzort támadták aljas módon a televízióban, és azt mondták október elején, hogy stabilizálódtak a számok. Ez mindent elmond az önök hitelességéről, és mindent elmond arról a gyalázatos hozzáállásról, amilyen módon ezt a válsághelyzetet kezelték.
És akkor nézzük konkrétan, hogy miért állítom azt, hogy önök visszaéltek a rendkívüli felhatalmazással és a rendkívüli jogrenddel. Az eredmény valóban elhangzott képviselőtársaimtól, hogy önöknek minden lehetősége és minden felhatalmazása megvolt, rendeleti kormányzás, kétharmad és minden egyéb arra, hogy megvédjék az országot ettől a tragikus helyzettől.
De azt el tudjuk mondani, hogy a gazdaságvédelem elégtelen lett, és azt is jól látjuk, hogy miért lett, tehát mik voltak azok az intézkedések, amelyek súlyos kárt okoztak, és melyek voltak azok az intézkedések, amelyeknek az elmaradása mélyítette a válságot és juttatott el minket ebbe a helyzetbe, hogy rendkívül mély és elhúzódó gazdasági válsággal kell mindenkinek szembesülni.
Önök az egyik első intézkedésként, amikor megkapták még a tél előtt a rendkívüli felhatalmazást, azonnal újabb támadást indítottak az önkormányzatok ellen. Tehát brutális megszorítások sorozatát érvényesítették, újabb forrásokat vontak el az önkormányzatoktól abban a helyzetben, amikor az önkormányzatok a védekezés első számú bástyái, és rendkívül fontos feladatokat láttak el a lakosság védelmében.
Tudjuk azt, hogy ebben a válságos helyzetben az önkormányzatoknak eleve óriási mértékben megcsappantak a bevételei, önöket ez nem érdekelte, további megszorításokkal sújtották az önkormányzatokat.
Hozzáteszem, hogy azóta sem tették helyre ezt a kérdést. Látható, hogy a 25 ezres lélekszám alatti városoknak adtak automatikus kompenzációt, az efeletti, jellemzően egyébként ellenzéki vezetésű váro-soknak már nem adtak semmiféle kompenzációt. Azóta is zsarolgatják őket. Igazából csak elmímelték egy darabig, hogy érdemi tárgyalást folytatnának, de az önök döntése világos, hogy nem adnak segítséget ezeknek az önkormányzatoknak.
Nacsa képviselő úr a mai vitanapon is már említette korábban, hogy az önkormányzatok vannak az emberekért. Ez így van, tisztelt képviselő úr. Azt ön is pontosan tudja, hogy az önkormányzatok felelősek a legfontosabb közszolgáltatások ellátásáért jellemzően, úgymint az ivóvízellátás, a szennyvízelvezetés, a közvilágítás, a közösségi közlekedés, a szociális ellátás, és sorolhatnám tovább. És önök ezeknek a közfeladatoknak az ellátását veszélyeztetik azzal, hogy elvonják az ezekhez szükséges forrásokat az önkormányzatoktól.
Tehát önöknek van egy ilyen szándéka, hogy valamiféle kicsinyes politikai bosszút hajtsanak végre azért, mert elveszítették a 2019-es önkormányzati választást, de ezzel nem az ellenzéki városok polgármestereit és városvezetőit büntetik, hanem az ott élő embereket. Tehát konkrétan a magyar embereknek okoznak súlyos károkat azzal, hogy lehetetlenné teszik a közszolgáltatások fenntartását.
Nagyon sokszor beszéltem már itt az Országgyűlésben a legfontosabb közszolgáltatás, az ivóvízellátás helyzetéről. Itt konkrétan az illetékes cégek és a szakmai szervezetek is kérték az azonnali segítséget, illetve a haladékot például a közműadó megfizetése alól. Ezt önök nem adták meg. Hoztak egy olyan intézkedést, amivel elvonták a helyi közösségi közlekedés állami támogatásának a forrásait. Ezzel a közösségi közlekedés feladatát is szinte lehetetlenné tették, hogy ezt az önkormányzatok önállóan megoldják.
A másik oldalról természetesen támadták az önkormányzatokat, amikor olyan intézkedéseket hoztak, amivel csökkenteni voltak kénytelenek a járatok sűrűségét. Egyébként így tett a Megyei Jogú Városok Szövetségének fideszes elnöke, Kaposvár polgármestere, Szita Károly, aki egészen elképesztő mértékben csökkentette a helyi járatok sűrűségét Kaposváron, ahelyett, hogy felelősséget érzett volna saját városáért és tiltakozott volna a gyalázatos kormányzati intézkedések ellen, amelyek elvonták ezeket a forrásokat.
(13.50)
De hogy konkrétan arról beszéljünk, hogy önök rendeleti úton milyen intézkedéseket hoztak: mondhatjuk, hogy az önök egész járványkezelésének az egyik legdurvább és szimbolikus esete volt, amikor Mészáros Lőrinc szállodaláncának a magyar adófizetők pénzéből 18 milliárdos támogatást adtak, miközben Mészáros Lőrinc az építőipari cégeiből 11,5 milliárd forint osztalékot pakolt ki. És ezek után még Mészáros Lőrinc szállodalánca 800 embert rúgott ki.
Tehát ebben a helyzetben, amikor önök cserben hagyták a legnehezebb helyzetbe került magyar családokat, önök Mészáros Lőrinc gazdagodását tartották fenn a magyar adófizetők pénzéből. Ez egészen gyalázatos intézkedés volt.
És hasonlóképpen, ugye, rengeteg indítványt hoztunk az Országgyűlés elé, ezeket önök rendre leszavazták; egyébként a Gazdasági bizottság ülésén nemegyszer olyan cinikus indokkal, hogy hát, sajnos nincs pénz. Mi követeltük önöktől, hogy az álláskeresési járadék folyósításának az idejét három hónapról növeljék meg kilenc hónapra. Mi ezt kiszámoltuk, hogy körülbelül 85-86 milliárd forintba került volna. Erre önök kerek perec azt mondták, hogy erre nincs forrás.
A másik oldalról: a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projektre csak a járvány, a válság kettő évében 200 milliárd forintot költenek el. Tehát a legnehezebb helyzetbe került családok, a megélhetésüket elvesztett emberek támogatására önök azt mondták, hogy nincs pénz, a másik oldalról ennek több mint a dupláját költötték a Budapest-Belgrád vasútvonal-fejlesztési projektre.
De hasonlóképpen megint csak nem az Országgyűlést járta meg az a szándék, ami már jól látható a kormány részéről, hogy 400-450-500-550, ki tudja, hány milliárdot fognak fordítani a Kínai Kommunista Párt egyetemének budapesti campusára. Tehát nem volt pénz, nem volt 86 milliárd forint arra, hogy megsegítsék azokat a családokat, akik tényleg elvesztették a megélhetésüket, helyette hatalmas összeget akarnak, készülnek elkölteni egy egészen elképesztő beruházásra, aminek természetesen a részleteit megint csak nem tárják a magyar adófizetők elé.
Hasonlóképpen, ugye, a Budapest-Belgrád vasútvonal-fejlesztési projektnek körülbelül egy éve titkosították a dokumentumait, és ez az összeg, amit csak két év alatt erre elköltenek, 175 ezer új magyar munkahely megteremtésével lett volna egyenértékű. Ehhez képest Nacsa képviselő úr is a héten, a vitán azt mondta, hogy hát, nagyon sok munkahelyet teremt ez a projekt, de konkrétan nem tudta azt semmivel alátámasztani, hogy ennél a 175 ezernél többet teremtene, amit önök feláldoztak konkrétan.
Tehát elmondhatjuk, hogy a járvány kritikus időszakában és súlyos válság idején önök szembementek a magyar nemzet érdekeivel.
Azt is láthatjuk, hogy milyen cinikus intézkedéseket hoznak a napokban. Tehát egy egészen elképesztő információ látott ma napvilágot a kormányinfón. Ugye, önök mire használták ezt a rendkívüli jogrendet? De párhuzamosan mi minden csináltak? Nacsa képviselő úr nehezményezte valamelyik ellenzéki képviselőtársamnál, hogy olyan intézkedéseket is felsorolt az önök visszaéléseinek a hosszú-hosszú listájában, amik nem rendeleti úton, hanem az Országgyűlésben történtek.
De, tisztelt Nacsa képviselő úr, nem olyan régen önöket páros lábbal kirúgta az Európai Néppárt. (Nacsa Lőrinc ingatja a fejét.) Bocsánat, bocsánat, a KDNP maradt a baloldali fertőben, ugye, az Európai Néppártban, ezt mindig a szememre olvassák a KDNP-s képviselők, a Fideszt rúgta ki, önök maradtak a baloldali Néppártban. Ez nyilván az önök közötti probléma, ezt majd megoldják egymás között. De amikor a Fideszt kirúgta az Európai Néppárt, akkor a vezető fideszes politikusok a Facebookon nem győztek siránkozni, hogy milyen gyalázatos dolog, hogy mi mindennel foglalkozik a néppárti frakció, miközben egy ilyen járványügyi helyzet van.
Hát, ezért teszik fel jogosan a kérdést a magyar emberek, tisztelt Nacsa képviselő úr, és tisztelt államtitkár úr, hogy egy súlyos járvány idején önök mivel foglalkoznak, akár az Országgyűlésben, akár rendeleti úton: például a közvagyon kiszervezésével, a teljes, majdnem teljes magyar állami felsőoktatásnak a privatizációjával és a politikai irányítás alá helyezésével.
De, tisztelt államtitkár úr, hetek óta vagy talán már hónapok óta halljuk, hogy hatalmas uniós fejlesztési források érkeznek a felsőoktatásba, és ezért kell villámgyorsan a modellváltásnak hazudott folyamattal fideszes politikai irányítás alá hajtani az egyetemeket. Ma egy ilyen laza csuklómozdulattal bejelenti Gulyás Gergely, hogy nem jut az egyetemeknek, nem jut a felsőoktatásnak az európai uniós fejlesztési forrásokból semmi. Mert önök úgy döntöttek, hogy csak egy részét használják fel, és ezért onnét nem jut, tehát nyilván a központi költségvetésből vagy nem, vagy ki tudja, honnét, tesznek majd fejlesztési forrásokat a felsőoktatásba.
Tehát önök heteken keresztül azt magyarázzák, hogy azért kell a járvány kritikus időszakában kiszervezni a teljes magyar állami felsőoktatást, hogy majd - nyilván ez is egy óriási hazugság volt - így hatékonyan lehet elkölteni az uniós fejlesztési forrásokat. Majd közlik, hogy amit felvesznek, ugye, vissza nem térítendő támogatást, abból nem fog jutni az egyetemeknek, azt majd máskor, más forrásból megoldják, vagy nem oldják meg. Ez egy jó kérdés, hogy mi lesz, de ebből is látszik, hogy milyen gyalázatos volt az, amit önök az elmúlt időszakban csináltak.
Tehát azt tudom mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy az önök felelőssége minden tekintetben az a tragédia, ami kialakult Magyarországon, és az önök felelőssége az a mély gazdasági válság is, amit sajnos érezhetünk mindannyian, és én azt gondolom, hogy az egész magyar társadalom számára ez egy nagyon-nagyon hosszú, tragikus és nehéz folyamat lesz.
Ez mind-mind az önök felelőssége, és azt kérem tisztelettel képviselőtársaimtól, hogy ezt fogadják el, kellő alázattal vegyenek részt akár egy ilyen parlamenti vitán, és vizsgálják felül azokat az intézkedéseket, amiket megtettek, azokat a gyalázatos és a magyar nemzeti érdekek ellen ható intézkedéseket, és végre fogadják meg azokat az ellenzéki javaslatokat, amelyek rendre azt célozzák, hogy ebben a helyzetben csökkenteni lehessen a nehéz helyzetbe került magyar polgároknak a terheit.
És akkor még egy dolgot engedjenek meg, tisztelt képviselőtársaim! Ugye, látható, hogy ebben az időszakban elfelejtettek nagyon sok rendszerproblémával szembenézni, miközben elképesztő mértékben lapátolták ki a közvagyont. De itt vannak azért olyan futó projektek, például a paksi bővítésnek a több ezer milliárdos projektje, az önök keleti nyitásának az egyik ilyen, nem tudom, koronaékszere, több ezer milliárdos hitelt vettek fel az oroszoktól. Párhuzamosan jegyzem meg egyébként, egyéves távlatban körülbelül 1100 milliárdos eladósodást tettek már meg, vagy készítenek elő Kína felé, de közben látszik, hogy ez a paksi bővítési projekt ezer sebből vérzik.
Egy rendkívül fontos kérdésről van szó, azt talán nem vitatják tisztelt képviselőtársaim, több százezer oldalas engedélyezési dokumentáció, orosz engedélyezési dokumentáció került a hatóságok elé, és ma olvashatjuk, hogy lemondott az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója. Hát, mi folyik ebben az országban, tisztelt államtitkár úr, tisztelt képviselőtársaim?!
Önök új atomerőművi blokkokat akarnak engedélyeztetni, és ebben a folyamatban, miközben, ugye, erről információkat már szinte semmilyen módon nem kapunk az Országgyűlésben, az engedélyező hatóság, az illetékes hatóságnak a főigazgatója lemondott. Mi történik ebben az országban? Mikor történik meg végre, hogy bejön napirend előtt, mondjuk, egy miniszter, hogy ilyen fontos ügyekben kérdéseket lehessen feltenni? Ez egészen elképesztő.
Tehát ebben a helyzetben önök nemcsak megbuktak a válságkezelés terén, nemcsak cserben hagyták az embereket, de alapvető, rendkívül fontos, a nemzet jövőjét meghatározó kérdésekben önök teljes mértékben alkalmatlanságot mutatnak, sajnos óriási károkat okoznak az egész országnak.
A hozzászólásom végén azt szeretném elmondani, amit minden alkalommal elmondok, amikor elkezdődik egy parlamenti hét: tisztelettel köszönjük mindenkinek a munkáját, aki a magyar emberek egészségének és biztonságának a megőrzéséért a mai napon dolgozik, illetve az elmúlt bő egy évben dolgozott. Látható, hogy rengeteg embernek ez óriási és hősies kötelezettségvállalás volt, olyan rendkívül nehéz körülmények között, amelyeknek a biztosítása egyébként a kormány felelőssége lett volna.
Tehát tisztelettel köszönjük mindenkinek a munkáját, akik a magyar emberek egészségének megvédéséért dolgoztak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem