Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem hiszem el, hogy nem érzik. Tehát, amikor azt mondják el, hogy egy civil vagy karitatív szervezetnek kiadnak állami közfeladatokat, akkor ezzel beismerik azt, hogy ezeket a közfeladatokat kudarcosan látták el az utóbbi tíz évben. Nem épülnek bérlakások, és most örülnek annak, hogy egy karitatív szervezet tervezi és megígéri, hogy felújít és épít bérlakásokat. Az én szememben ez egy beismerő vallomás, és bárcsak ne lenne így, mert 11 évet sikerült elvesztegetni a magyar jövőből a lakhatási kataklizma megtűrésével, amikor egy piacon látszik egy kínálati szűkösség, látszik egy lakhatási kataklizma, látszik egy kényszerű kivándorlási spirál, amivel szemben ellenerőt lehetett volna támasztani a lakhatási program terebélyesítésével. Nagyon sajnálom, hogy ez a történelmi lehetőség elúszni látszott ebben az évtizedben.
Azt viszont ki kell mondanom, és sajnálom, hogy Nacsa képviselőtársam már nem várt meg engem, de egészen elképesztőnek tartom azt az érvelést, hogy őszerinte ne legyen kilakoltatási moratórium sem, ha nem támogatjuk a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Hát, a kettő közé nemhogy egyenlőségjelet nem lehet rakni, de különböző műfajokról beszélünk. A veszélyhelyzet meghosszabbítását, amikor nem támogatja, mondjuk, politikai közösségem, a Jobbik, akkor egy modern típusú, fideszes deep state-nek, egy mélyállamnak a kiépítését nem támogatja, nem támogatja azt, hogy a veszélyhelyzet mögé bújva folyamatosan mentse ki a nemzeti vagyont saját maga részére ez a kormányzat. De ettől még, hogy folyik egy vita közöttünk, mert természetesen fog folyni egy vita, az utolsó vagyonelem visszaszerzéséig fog tartani ez a vita legalább, és egy tisztességes visszarendeződési folyamatig, ezenközben ugyanakkor magyar embert szerintem nem szabad, hogy kilakoltassanak Magyarországon, de ezt viszont én nem tudom keresztülvinni parlamenti ellenzékből.
A kormány kutya kötelessége, hogy erről rendelkezzen, én viszont itt a vitában még mindig nem hallottam arra vonatkozó ígéretet, hogy magyar embert nem fognak a járvány alatt kilakoltatni. Várom és elvárom az ezt illető válaszukat. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem