DUNAI MÓNIKA,

Teljes szövegű keresés

DUNAI MÓNIKA,
DUNAI MÓNIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány kiemelt célja a Covid-19-járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdaság újraindítása, a magyar vállalkozások támogatása, a magyar munkahelyek vé-delme. Ebben mi, a Fidesz képviselőcsoportja minden lehetséges támogatást megadtunk eddig is a kormánynak, és ezután is így fogunk cselekedni.
A magyar cégek nemcsak hazánkban fejtik ki gazdasági tevékenységüket, hanem külföldön is. Ehhez a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaságon és a Magyar Exporthitel Biztosító zártkörűen működő Részvénytársaságon keresztül nyújt a magyar állam segítséget, melyet az Exim-törvény szabályoz. Természetes az, hogy a jogszabály a megalkotása óta eltelt 17 (sic!) esztendőben, a gazdasági környezet változása miatt, időről időre módosításra vagy pontosításra szorult. Most is ez történik ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásakor és tárgyalásakor.
A most benyújtott javaslat szerint az Exim-törvény 1. § (5a) bekezdése egy új 5. ponttal egészülne ki, amelyben egy új fogalmat, a magyar befektetők külföldi befektetését definiálja a jogalkotó. Erre azért van szükség, mert az Exim-törvény jelenleg nem határozza meg, hogy milyen ügyletek tartozhatnak a magyar befektetők külföldi befektetése körébe. A módosítási javaslat az érintett vállalatokkal történt egyeztetés alapján készült, így a jelenlegi külföldi befektetési gyakorlatot, praktikát tükrözi.
Gyakran előfordul, hogy az adott országban a helyi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a magyar cégek közvetlen befektetését. Ilyenkor a magyar vállalkozásnak az érintett országban létre kell hoznia egy leányvállalatot, amely már közvetlenül végrehajthatja a befektetést. A javaslat szerinti módosítás egyértelművé teszi, hogy a befektetés akkor is finanszírozható, biztosítható, ha a befektetést nem egy belföldi gazdálkodó szervezet, hanem az annak tulajdonában lévő külföldi vállalkozás valósítja meg.
A jelen törvénymódosítás 2. §-a az Exim-törvény technikai pontosítását tartalmazza. Mivel az uniós állami támogatási szabályok alapján nem minden esetben kötelező az adott intézkedést bejelenteni az Európai Bizottság részére, jogharmonizációs lépésnek tekinthető, ha az Exim-törvény előírásait is ehhez a gyakorlathoz igazítjuk.
Az Eximbank Zrt. és a MEHIB Zrt. a költségvetési lehívásokat követően a magyar állam nevében jár el a követelések behajtásakor. A befolyt követelésekből eddig is megillette a sikeres behajtások utáni jutalék. Mivel a gyakorlatban a behajtások magas behajtási és ügyvédi költségekkel járnak, a 3. §-ban szereplő javaslat szerint a sikeres behajtások utáni jutalék mellett az igazolt ráfordításaival arányos költségátalány is megilletné a bankot, illetve a biztosítót a részben vagy teljesen sikertelen behajtások után és azon ügyletek esetében, ahol tevékenységének köszönhetően nem került sor az állami kezességvállalásra.
A módosító javaslat 4. §-a is a gyakorlati tapasztalatokon alapul. A jelenleg meghatározott két munkanap helyett mind az MNB-eljárásnál, mind a kinevezési dokumentumoknak az érintett személytől való beszerzésénél az egyes jogviszonyokban bevált nyolcnapos határidőt javasoljuk.
(10.50)
Amennyiben az előbbiekben levezetett indokolás alapján elfogadjuk azt, hogy a sikeres ügyletek utáni jutalék mellett a kevésbé sikeres ügyekben jár a ráfordítással arányos költségátalány, úgy azt nem csupán az Exim-törvényben, hanem a 26. § (2) bekezdésében is rögzíteni kell, tehát nemcsak egy korábbi szakaszpontban, hanem a javaslat szerint a 26. § (2) bekezdésében is.
A jogszabály technikai módosításának tekinthető az is, ha pótoljuk a korábbi mulasztást, és a 2016. január 1-jétől hatályon kívül helyezett, a viszontbiztosítókról szóló törvényre való hivatkozást töröljük az Exim-törvényből.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében elmondható, hogy az előttünk fekvő javaslat elfogadásával segíthetjük a Covid-19-járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdaság újraindítását, átláthatóbb jogszabályi környezetet teremtve, így arra kérem tisztelt baloldali képviselőtársaimat is, hogy ezt tartsák szem előtt, amikor majd döntésre kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja nevében jelzem, hogy el fogjuk fogadni, támogatjuk a benyújtott törvényjavaslatot, hiszen azokat a célokat, amelyeket kitűzött maga elé, és azokat a célokat, amelyeket a frakciónk is nagyon fontosnak tart a gazdaság újraélénkítése és újraindítása kapcsán, ez a törvény segíti, és hozzájárul ehhez. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem