DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én nagyon sokat foglalkozom gyermekvédelemmel, úgyhogy egy kicsit a tapasztalataim alapján is szeretnék most önökkel beszélni és az ország nyilvánosságával is természetesen.
Ott kell kezdenem, hogy bizonyára önök is ismerik, hogy vannak olyan újságcikkek, amelyekben - az alján jellemzően - azt írják, hogy pontosan a téma érzékenysége miatt ebben a cikkben hirdetést vagy reklámot nem helyeznek el annak a cikknek a szerzői. Én nagyon komolyan azt gondolom, hogy a magyar parlament akkor jár el helyesen, hogyha, ahogy önök is rengetegszer mondták itt a megelőző órákban, pontosan ezen ocsmány bűncselekmények miatt, amikről beszélünk, és pontosan azért, mert gyermekekről beszélünk, akik mindezt elszenvedik, semmilyen szinten nem kívánják pártpolitikai, sőt politikai célokra felhasználni azt, hogy ez a törvény megszületik. Ez nagyon fontos lenne.
Magyarországon szörnyű állapotban van a közélet, mindenkinek érdemes magába nézni ezzel kapcsolatban. De ez legyen már egy olyan törvény meg egy olyan helyzet, ahol nem azt kell nekem is hallgatnom itt órákon keresztül, olyan vitákat, amiket teljesen máshol kellene lerendezni. Legyenek kedvesek és tartóztassák meg magukat! Erre kérem a tisztelt államtitkár urat és a benyújtó Kocsis képviselőtársunkat is, hogy figyeljen oda arra, hogy ez ne mehessen el abba az irányba, ami tulajdonképpen egy politikai pedofíliát jelentene, a gyermekek kihasználását és felhasználását politikai célokra. Ha ez megtörténik, én minden erőmmel és maximálisan tiltakozni fogok ez ellen.
(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Én arról szeretnék most beszélni, ami ebből a törvényből kimaradt, és itt most kifejezetten Kocsis képviselőtársunkra nézek, mert az ő interjújával fogom indítani ezt a felszólalásomat. Nagyon megtisztelő, ha egypár percet rám szán, képviselő úr, mert fontos, amit mondani szeretnék, és szeretném, hogyha a téma miatt érdemben tudna erre reflektálni. Figyelni fogom, amit mond!
Egy interjúban megkérdezték öntől, hogy a szigorú büntetésekre mindenképpen szükség van, de segítheti-e vajon a megelőzést ez a törvény. Erre ön azt a választ adta, hogy ha elkapják az elkövetőt, akkor rémálom lesz az élete, ha ez nem elégséges visszatartó erő, akkor semmi sem az. És én pontosan erről szeretnék önnel beszélni. Nagyon fontos, amit mondott, hogy „ha elkapják az elkövetőt”, ugyanis van egy nagyon borzalmas statisztika, amit önnek ismernie kell: a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeknek hatalmas a látenciája. Ez magyarul azt jelenti, hogy ezeket az embereket jellemzően nem kapják el.
Rengeteg civil állásfoglalást elolvastam, szakértői állásfoglalást - és legyenek kedvesek, mellőzzék azt, hogy ki sorosista meg ki nem, semmi köze ehhez az egész témához -, száz esetből tíz derül ki, egy kerül bíróság elé, és 0,7 esetben születik elmarasztaló ítélet. Magyarul: egészen kicsi töredéke az az eseteknek, ami egyáltalán kiderül, és ami után rémálom lehet bárkinek is az élete. Nekünk itt, a parlamentben nemcsak azokkal van dolgunk, amik kiderülnek, hanem meg kell védenünk a gyermekeket, hogy ne is tudjanak ilyen helyzetbe kerülni.
Politikusként én először akkor foglalkoztam a pedofíliával úgymond szakértői mélységekben, amikor Strasbourgban voltam az Európai Tanács országos delegáltjaként a magyar parlament delegációjával. Ott egy csapat ember arról beszélt, hogy hogyan kell a gyermekeket felkészítenünk arra, hogyan tudják ők magukat is megvédeni egy ilyen helyzetben. Ez egy nagyon érdekes megközelítés, én is fogok erről beszélni. Tudunk segíteni ugyanis a gyerekeinknek is. Ott olyan könyveket adtak a kezünkbe, amelyek például az adott életkornak megfelelően magyarázzák el, hogy mit lehet megtenni meg mit nem. Volt például az úgynevezett kézszabály, hogy a kéz hozzáérhet a fejünkhöz, a vállunkhoz, és hogy hova nem érhet hozzá. Én azóta foglalkozom ezzel a témával, és nagyon örülök neki, hogy ott tartunk, hogy végre szigorítjuk a tételeket, meg vannak más fontos intézkedések is ebben a törvényben. De muszáj beszélnünk arról, hogy tulajdonképpen száz esetből tíz derül ki. És mi van a többi kilencvennel? Mi történik azokkal a gyermekekkel?
Tudják, hogy ha arról beszélünk, hogy áldozatokat akarunk védeni, megelőzni, vagy segíteni az elkövetőt felelősségre vonni, mindig erről a hármas felosztásról beszélünk: megelőzés, áldozatsegítés és az elkövető felelősségre vonása. Ez a hármas felosztás nagyon hasonlít egyébként a kapcsolati, párkapcsolati, családon belüli erőszak kezelési módjához is, ott is az isztambuli egyezmény kapcsán nagyon hasonló felosztásról beszéltünk. De sajnos ott is az történt, hogy gyakorlatilag a Btk.-s megfelelő törvényhely megszületett, és mivel politikai okok miatt nem történt meg az egyezmény ratifikációja, vagyis végrehajtása, a másik kettő láb az háttérbe szorul. És mit látunk? Nem látunk jó statisztikákat, borzalmas statisztikákat látunk. Én mint volt statisztikus mondhatom, mert mindig ebben a szemléletben végeztem a munkámat, hogy a statisztikák mögött mindig emberek vannak, pokoli szenvedések vannak.
Pontosan a párkapcsolati erőszakban tett politikai tapasztalatunk alapján kell azt mondanunk, hogy itt sem szabad megállni azzal, hogy ezt a törvényt meg fogja szavazni a magyar parlament. Nekem ezzel kapcsolatban nincsen kétségem, igazából az ellenzéki oldallal kapcsolatban sincs, tehát ebből is fölösleges bármilyenfajta pártpolitikát csinálni. De nem fogjuk tudni eredményesen végezni a munkánkat, ha a másik két lábhoz nem nyúlunk hozzá, és nem intézzük azt, amit hatalmunkban áll intézni.
Az egyik, amiről beszélni akartam önöknek, az a társadalom tudatosítása. Szükség van egy nagyon erős társadalmi tudatosságra azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudunk segíteni, hogy kiderüljenek ezek az esetek vagy megelőzzük ezeket az eseteket. Itt is van egy borzalmas statisztika, hogy a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények 90 százalékát - tízből kilenc esetről beszélünk - közeli rokon, ismerős és a gyermek szűkebb környezetében élők követik el, azok, akik valamilyen hatalmi, függőségi, alá-fölé rendeltségi viszonyban vannak a gyermekkel.
Innentől kezdve én azt mondom önöknek, hogy használjuk fel a magyar Országgyűlés hatalmát arra, hogy mindenhol szembejöjjön, az utcán, a buszon, a gyógyszertárban az, hogy mik a gyermekek jogai, és mit tudunk tenni, mit kell tennünk abban az esetben, ha már a gyanúja fölmerül annak, hogy itt valaki megengedhetetlenül nyúl gyermekekhez. És muszáj a gyermekeinket is fölkészíteni arra, hogy velük nem lehet bármit megtenni, hogy mi az, ami rendben van, és mi az, ami nincs rendben.
Az előbb említettem önöknek ezeket a strasbourgi kiadványokat. Tényleg nagyon fontos volt, hogy életkornak megfelelően, nagyon szemléletesen és nagyon gyermekbarátan magyarázta el a gyermekeknek például ezt a kézszabályt, hogy egy kéz hol nem nyúlhat hozzá. Nagyon-nagyon fontos! Segítenünk kell a saját gyermekeinknek is ebben!
A harmadik az intézményrendszer fölkészítése. A védőnőtől elkezdve a gyermekorvoson át, a gyámhivatalon keresztül a pedagógusig, a rendőrségig egy együttműködő hálózatot kell létrehozni, és önnek, tisztelt képviselőtársam, ebben mostantól kezdve kiemelt szerepe kell hogy legyen. Nagyon fontos ez a törvényjavaslat, amit letett a Ház asztalára, de nem állhatnak meg itt, és az idő az nem vár, és a politikai támogatás megvan hozzá a magyar parlamentben. Információcsere, jelzőrendszer, esetmegbeszélés, eljárásrendek, képzések, protokollok, megvan ennek a maga know-how-ja, tudása, hogy ezt hogyan kell jól megcsinálni. A Fidesz és a KDNP lépjen előre, és tegye meg ezt, és az ellenzéket ne ellenségként fogja fel, hanem együttműködő partnerként ebben a fontos kérdésben!
Volt egyébként olyan jó gyakorlat, amit itt most a magyar parlamentben is el kell hogy mondjak az intézményi szintű védelemmel kapcsolatban, pontosan egy borzasztó eset kapcsán, a Kiss László-eset után az Úszószövetség felkért egy gyermekjogi szakértőt, hogy dolgozzon ki egy intézményi szintű gyermekvédelmi jelzőrendszert.
(12.10)
Ez tényleg olyan lett, amilyennek lennie kell. Készült sportolóknak, szülőknek, edzőknek, mindenkinek egy magatartási kódex. Kialakították az intézményen belüli jelzőrendszert, a panasztételi rendszert, kijelölték a szükséges gyermekvédelmi felelőst, aki megkapja ezeket a panaszokat, és felállítottak egy testületet is, amely teljesen függetlenül ezeket el tudja bírálni, és úgy jó az egész, ahogy van. Ez egy intézményi szintű protokoll, mindenhol kellenek ilyenek.
Én most úgy tudom, de javítsanak ki, ha tévedek, mert az mindig benne van a pakliban, hogy bántalmazási ügyekre vonatkozó eljárásrend csak a gyermekotthonokban van, és ott sem működik jól. Ezt sajnos magam is tapasztaltam. Nem független testületek végzik ezeket a belső vizsgálatokat, és ilyenkor bejön az a klasszikus dolog, aminek nem szabadna bejönnie, de rendre tapasztaljuk, ez az eltussolás, aminek az a vége legjobb esetben, hogy kirúgják az illetőt, és utána ki tudja, hogy mi lesz vele a következőkben. Tehát ezt nem szabad ennyiben hagyni. Nem lehet, nem tudja magát az elbírálni és kontrollálni, akinek bármilyen szinten is érdekeltsége van abban, hogy úgymond az intézmény reputációja ne sérüljön. Tehát ez így nem működik.
És ott van az áldozatsegítés is. Ez már a második láb, de erről is beszélnünk kell. Kevés a gyermekpszichológus az országban, kevés a traumák feldolgozását segítő szakember, a terapeuta, hiányzik az ingyenes pszichológiai szolgáltatások köre. Ez egy hatalmas problémája ennek az országnak. Most a Covid kapcsán is előtérbe került ez pontosan, hogy megviselte az országot mentálisan az, ami velünk történt, sajnos azért még történik is, de a lényeg az, hogy itt is hatékony segítségre van szükség, az emberi lelkekkel foglalkozni kell - ez egy szakma -, és azok a gyermekek, akik ennek az ocsmány bűncselekménynek az áldozataivá váltak, a legjobb szakembereket érdemlik. Itt is előre kell lépnünk, és hozzá kell tennem azt is, hogy a bírósági eljárások sem gyermekközpontúak tipikusan.
Navracsics Tibor, aki minisztere volt ennek az országnak, elkezdett egy nagyon jó kezdeményezést, a gyermekbarát meghallgatószobákat. Elkezdte, de sajnos az utódja nem folytatta - kérdés, hogy miért nem -, és folytatnia kell, és amik vannak, azokat pedig használni kell. Én nagyon sok olyan esettel találkoztam, ahol, bár ott volt ez a szoba, nem használták, és ezzel önöknek dolga van; nem állhatnak meg itt, menni kell tovább. Menni kell tovább!
Szeretnék még valamit elmondani: a gyermekprostitúció. Pár évvel ezelőtt még azzal hadakoztunk az illetékes miniszterrel, hogy van-e Magyarországon gyermekprostitúció. A prostitúcióba való bekerülés átlagos életkora ebben az országban az általam ismert statisztikák szerint 14 év, és borzalmas módszerekkel veszik rá a gyermekeket arra, hogy áldozataivá váljanak ennek a borzalomnak. Szeretném azt is elmondani, hogy most volt egy statisztika, amely azt mutatja, hogy Európában a gyermekprostituáltak fele magyar származású, és mélyszegénységből jön. Dolguk van ezzel is. Szeretném, ha ezen a területen is folytatnák a munkát. Igen, szó volt itt a gyermekotthonokról, szó volt az ott dolgozókról is.
Nekem ez a vesszőparipám, és minden létező helyen elmondom, itt is elmondom, hogy fizessék meg, legyenek kedvesek, a szociális szakembereket. Dolguk van ezzel. Adjuk meg azt a támogatást mindenkinek, aki gyermekekkel dolgozik, ami ahhoz kell, hogy ki tudjon tartani a hivatalában, ugyanis nagyon nagy a fluktuáció ezeken a területeken, és nem ez a gyerekek érdeke. Mindig kiállok ezért, mindig kiálltam, most is kiállok, és mindig ki fogok állni azért, hogy a szociális dolgozók megkapják a támogatást. A gyermekeknek biztonság kell. A gyermekvédelmi rendszerben jelenleg 7 ezer gyermek van otthonokban. Nagyon fontos, hogy ők kiemelten sérülékenyek. Mindig nagyon figyeljenek rájuk oda!
Még egyszer kérem önöket, hogy amit elmondtam, azt kvázi politikamentesen mondtam el, nem véletlenül tettem pozitív megjegyzést egy volt miniszterre, aki elkezdett egy jó irányt, és kérem folyamatosan önöket a folytatásra. Visszautasítok minden olyan politikát, amely arról szól, hogy a gyermekek eszközök legyenek. Ez sem lehet az. Nagyon kérem önöket, adják meg a méltóságot egy kicsit a magyar parlamentnek is, de leginkább a gyermekeknek, és fogják vissza magukat azzal kapcsolatban, hogy a politikai csatákat hol játsszuk le, meg hol nem. Ezt nem szabad, ez nem lehet kérdés!
Több olyan pontja volt a vitának, amit örömmel hallgattam, és volt olyan is, amit meg egyáltalán nem. Az öröm az előrelépésre meg a várakozásokra vonatkozik, hogy végre történik valami, ami fontos és jó. A politikai csatáknak meg nem itt van a helyük. Legyenek kedvesek, ne várjanak őszig, ne várjanak semmire, menjenek elöl, kétharmados hatalmuk van, de szerintem ebben a kérdésben háromharmad van a magyar parlamentben. A gyerekeknek szükségük van a segítségre, adjuk meg nekik! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a függetlenek padsoraiból)
