Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Parlamenti általános, illetve második körös viták tekintetében az a szokás, hogy különböző frakciók, képviselőcsoportok praktikus, gyakorlati okok mentén kifejtik, hogy miért tudnak támogatni vagy nem támogatni egy törvényjavaslatot.
Én egy ritkább műfaj egy-egy nyomát szeretném ide becsempészni, és azt megvilágítani, hogy a mi frakciónk filozófiai megközelítésből miért nem tudja támogatni azt a javaslatot, ami előttünk fekszik, hiszen a Nemzeti Eszközkezelő maradékának szétbombázása, az ügyfelek kezébe akár kedvező körülmények között visszaszolgáltatni lakásokat, ugyanakkor ezzel párhuzamosan egy klasszikus állami feladatot átadni magánkezekbe, és aztán hátradőlni és megnyugodni, ez tökéletesen elfogadhatatlan.
(18.40)
Ami ebben a javaslatban szerepel, és ami kikerül a karitatív szférába, viselje az a tiszteletemet vagy bírja a tiszteletemet bármennyire, mindenféle állami garanciától mentesíti a lakhatás területét, és azt látjuk, hogy ami klasszikusan az állam feladata lenne - a lakhatási kataklizma elhárítása, a lakhatási biztonság kialakítása, a szociális háló egy részének visszafoltozása -, erre Magyarország Kormánya, talán kijelenthetjük és egyetérthetünk ebben, 11 év alatt nem volt képes, hiszen most nem kerülne elénk ez a törvényjavaslat, ha képes lett volna.
Látják, hogy a feladat óriási, felteszik a kezüket, hátradőlnek, és azt mondják, hogy majd a karitatív szervezetek megoldják. A helyzet az, hogy Magyarország adófizetői, állampolgárai nem ezért fizetnek minket, nem azért ülünk itt a parlamentben kiemelt fizetéssel, és viszonylag kényelemben gondolkodhatunk azon, hogy hogyan javítsunk emberek sorsán, nem azért tehetjük mindezt, hogy a karitatív szférára áttoljuk a felelősséget, és majd elvárjuk ezektől a szervezetektől, hogy helyettünk megoldják azt, amiért egyébként mi itt ülünk. Éppen ezen alapállás mentén, bár a javaslat egyes részleteivel kapcsolatban nyilván tudnánk konszenzust találni, és azt kell hogy mondjam, hogy lesz olyan eszközkezelős család, amely azt mondja, hogy azért a mindennapjai tovább tudnak így haladni, mégiscsak el kell utasítanom azt, hogy egy klasszikusan állami feladatot lényegében kiszervezzenek.
Most azt látom, hogy ahol nem tudtak zöld ágra vergődni - most éppen az autópályák, már egyszer kipróbáltuk, hogy koncesszióba adjuk, és nem működött, de most még egyszer megteszik, mert éppen nem tudnak menedzselni egy gazdasági területet, ahol kellemetlen, ahol sokba kerül -, azt nagyon-nagyon sokszor kiszervezik, akár a magánszféra irányába, akár most karitatív szervezeteknek, akár idegen befektetőknek, akár külföldieknek, és ahol viszont lennének feladataik, ott valamiért bátortalanul meghátrálnak.
Éppen ezen alapvetések okán kell hogy azt mondjuk, hogy ez a javaslat ebben a formában nem lesz támogatható, az állam és Magyarország jelenlegi kormánya pedig nem háríthatja el annak a felelősségét, hogy egy szociális lábbal is bíró, de nemcsak szociális bérlakás-, illetve lakásprogramot valósítson meg. Mi ebből nem fogunk engedni, és a reményeim szerint 2022-ben felálló nemzeti egységkormány is olyan közös hatpárti hozzáállással áll ehhez a kérdéshez, hogy ami az állam feladata, és ahol segítő kezet kell nyújtania, ott nem hátrál meg. Ugyanezt a lélekbátorságot kívánom önöknek is, akár ezen javaslat kapcsán is, ha még felül kívánják vizsgálni. Köszönöm a figyelmet. (Ander Balázs tapsol.)
