TÓTH CSABA

Teljes szövegű keresés

TÓTH CSABA
TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm államtitkár úrnak a részletes szakmai választ. Mint ahogy ön is említette, a MÁV tavaly levélben értesítette a garázsbérlőket, hogy felmondja a szerződést, mert úgy gondolták, úgy látták, hogy az a stratégiai döntés lesz az, ami a kialakult problémát végérvényesen rendezi, hiszen ha ezek a bérlemények ott megszűnnek, eltűnnek, akkor nem lehet már azt az illegális szemétlerakót üzemeltetni ott mögötte.
Ennek a felmondásnak az eredménye az lett, hogy ez most ilyen foghíjas, tehát néhány bérlő eleget tett a felszólításnak, és elvitte onnan az ingóságként kezelt garázst, de a többi meg nem. Tehát a foghíjakon most nemhogy javult a helyzet, hanem romlott, mert a foghíjakon most újabb lehetőség nyílt a szemét lerakására, tehát a végleges megoldás nem született így meg. Elindult valami, valóban, de ez nem az, amire ott a környékbeliek számítottak.
Úgyhogy szívesen elfogadtam volna a válaszát, hogyha a végleges megoldás megszületik. Bízunk benne, hogy meg fog, és akkor el fogom, de egyelőre ezt most így nem tudom elfogadni, államtitkár úr. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az LMP és az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem