BŐSZ ANETT
BŐSZ ANETT
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenekelőtt vissza kell utasítanom a miniszter úr expozéjában elhangzottakat, miszerint az ellenzék nem vett részt a járványkezelésben. Tisztelettel hívom fel az önök figyelmét újfent arra, hogy 2019. október 13-a óta közel hárommillió honfitársunk él olyan településen, amelyet ellenzéki polgármester vezet, és ők is kiválóan helytálltak a járványkezelésben, kivették a részüket abból, amit a kormány közös teherviselésnek nevez, meghúzták a nadrágszíjat, bármilyen elvonások sújtották is őket. Erre még szeretnék majd kitérni a felszólalásom további részében.
Varga Mihály miniszter úr elmondta, hogy hazánk nem vesztegette el az elmúlt évtizedet. Engedjék meg, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy liberálisként idézzem az eszmetörténeti és gazdaságelméleti értelemben hozzám közel álló Surányi Györgyöt, volt jegybankelnököt, aki a válság előtt elmondta, hogy a kiváló nemzetközi gazdasági környezet ennél magasabb gazdasági növekedést és szélesebb lehetőségeket is tárt volna hazánk elé, hogyha azokat megfelelően használjuk, így ilyen értelemben tehát, idézet következik: „Ha Németországhoz vagy Ausztriához viszonyítunk, már semmiféle felzárkózást nem lehet kimutatni ebben az évtizedben.”
Abban nincs köztünk vita, tisztelt államtitkár úr, hogy az anticiklikus gazdaságpolitika folytatása üdvözlendő. Az elmúlt évek költségvetési vitáiban pedig én mindig elmondtam önöknek, hogy elsősorban elosztási vitában vagyok a Pénzügyminisztériummal, túl azon, hogy a kétharmad rendkívül jól érzi magát sérült jogállam és sérült demokratikus intézményrendszer között, amit demokrataként szintúgy elítélek, és abban bízom, hogy a jövő évi választások egy fordulatot hoznak, amelynek során ezt is helyre tudjuk majd állítani.
A miniszter úr expozéjában elmondta, hogy a 2022-es költségvetés szemléletét tekintve nem tér el az eddigiektől, amelyeket a kormánytöbbség 2010 óta elfogadott. Nem pusztán az intézményrendszeri, valamint a jogegyenlőségi sérüléseket, de azt is társadalomrombolásnak tartom, amilyen szemléletben a kormány elosztja az adófizetők és ily módon hazánk összes polgárának közös pénzét. Varga Mihály méltatta ezenfelül a törvény ismételt tavaszi elfogadását, de mi sem mutatja jobban azt, hogy a kormány nem tanult a hibájából, mint hogy még nincsen 2020. évi zárszámadási törvényünk, és akkor került benyújtásra a 2022. évi költségvetési törvény, amikor mi magunk ott ültünk a Költségvetési bizottságban, és tárgyaltuk a 2021-es költségvetési törvény módosítását. Tévedés ne essék, államtitkár úr, újfent el kell hogy mondjam, hogy a világ számos kormánya szorult korrekcióra, azonban arra felhívta a figyelmet az ellenzék már tavaly tavasszal, hogy amennyiben nem várjuk meg az őszi ülésszakot a költségvetés tervezésével, úgy a külső externális sokkok meg fognak bennünket lepni, és olyan újratervezésre kényszerülünk, ami egyébként páratlan mértékű is, amiről az elmúlt hetekben itt vitáztunk önnel. Ennek részleteire most nem térek ki.
Azt gondolom tehát, hogy elbaltázott lépés ismételten májusban megkezdeni a 2022-es költségvetés tervezését, illetve ennek a törvénynek a vitáját, hiszen semmi garancia nincsen arra, hogy a világjárvány következtében nem szorulunk majd újbóli korrekcióra, és nem állunk majd itt a tavaszi ülésszakban ugyanolyan helyzetben, mint amilyen helyzetben álltunk most néhány héttel ezelőtt a 2021-es költségvetéssel. Akkor sem kívántak velünk sem szakmai, sem politikai értelemben érdemben szóba állni a kétharmad képviselői, sem a Költségvetési bizottság ülésein, sem pedig itt, a plenáris ülésteremben, pedig ha valamikor jó lett volna a kormánynak és ellenzéknek együttműködnie a járványkezelésben, akkor az ezekben az időkben volt. A szabad világ számos ellenzéke és kormánya megtette ezt. Én magam rendkívüli módon sajnálom, hogy önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaink, nem akarták megosztani velünk a felelősségét ennek a gazdasági-társadalmi válságnak.
Az ellenzék kérte önöket egy évvel ezelőtt, hogy ne kövessék el ezeket a hibákat. Én azt gondolom, hogy újra elkövetni őket most páratlan felelőtlenség. Jó lett volna, ha a valós makroszámokhoz tudjuk igazítani a 2021-es költségvetést. Ugyanígy vagyok ezzel a 2022-es költségvetés tervezésekor is. Azt gondolom, hogy ha legalább abban meg tudtunk volna állapodni, hogy a munkanélküliek számának megállapításához milyen módszertant használunk, illetve hogy tényleg valós adatokra támaszkodjunk, akkor meglehet, hogy nem lepte volna meg önöket ez a tavasz, és nem kellett volna ilyen mértékű korrekcióra kényszerülnünk. Jó lett volna ebben tehát, ha a közjó vitákban való eldőlését mintegy alapelvként önök is elfogadják. Nagyon sajnálom, hogy erre Szűcs Lajos alelnök úr vezetésével a Költségvetési bizottság kormánypárti tagjai nem voltak készek.
Én azt tudom elmondani a 2022-es költségvetés tervezetéről, hogy a társadalmi szakadékok törvényjavaslata ez, a szerencséseké és az elfeledetteké. Az a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, azokkal számol elsősorban, és azokat kívánja támogatni, akiknek a támogatására önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, nagyban támaszkodni kívánnak. Nem csak a szavazatokról beszélek, a gazdasági növekedésről, a munkapiaci fejlődésről, a népesedési folyamatokról. És igen, van itt ebben a szavazatokat tekintve egy rendkívül csúnya történet is, hogy nemcsak a szerencsésekre tudnak támaszkodni, hanem az elfeledettekre is, rájuk egészen más formában, nem úgy, hogy ők a költségvetés szerencsés oldalán találnák magukat, kifejezetten kárvallottak: közmunkások, olyan közfoglalkoztatottak vagy akár segélyen élők, akik azt a keveset is féltik, és akikkel közli az éppen aktuális fideszes polgármester, hogy ha nem a Fideszre húzzák be az x-et, akkor jövő héten már nem kell jönni dolgozni. Ezek tehát azok az emberek sajnos, a szerencsések és a kárvallottak, akik együtt élnek a közös hazánkban. Jó lett volna a kettejük közti társadalmi szakadékokat nemcsak elméleti, de gyakorlati síkon is igyekezni összehúzni. Én azt gondolom, ez az elmúlt 11 évben látható volt, a középosztályt és a felső középosztályt támogató családpolitika, számos módon kirekesztő munkapiac folytonos hangoztatása.
Államtitkár úr, abban én önnel egészen biztosan nem vagyok vitában, hogy a válságból való kilábalásban elsősorban a munkapiacra és a helyreállított munkahelyek számára kell majd támaszkodni. Az már azonban kétségbeejtő, hogy ha már itt többször említették kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaink is az oktatásügyet, illetve az oktatási rendszer finanszírozását, hogy a mi oktatási rendszerünk egyre kevésbé nyújt használható tudást, nem beszélve arról, hogy a nyugat-európai társainkhoz képest milyen mértékben vagyunk lemaradva, de egyébként a régiós társainkhoz képest is most már jelentős elmaradást mutatunk, nem csak a tudásunkat, a munkapiacunk szerkezetét és a nemzetgazdaságunk szerkezetét tekintve is. Szép lassan lemaradtunk a V4-ekkel szemben, és most egy olyan országban találjuk magunkat, ahol hárommillió ember él a létminimum alatt, akik a gyermekeikre is átörökítik a nyomort.
Miniszter úr beszélt arról, hogy az oktatási rendszer finanszírozási kerete bővül, azonban GDP-arányosan ez szűkülést jelent. Ezt rendkívül jól meg tudja válaszolni államtitkár úr azzal, hogy volt olyan, hogy ezeknek a számoknak a bővülésénél jobban bővült az GDP, és ennek örülni kell.
(15.20)
De azt el kell mondjam önöknek, hogy azért is nevezem a szakadékok költségvetésének ezt a költségvetést, merthogy strukturális és szemléletbeli átalakulás híján mindig ott fogjuk találni magunkat, hogy az a hárommillió ember újratermeli a nyomort, a szerencsés hárommillió pedig mindig jóval kevesebb munkabefektetéssel találja majd magát a piacgazdaság és az oktatási rendszer szerencsés oldalán. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a jómódú középosztály hogyan mentette ki az állami oktatási rendszerből az egyébként sokkal jobban finanszírozott egyházi oktatási rendszerbe és egyházi iskolákba a saját gyermekeit. Olyan helyzetet találunk most már, hogy voltaképpen szinte szegregációról bizonyos leszakadó térségekben azért nem tudunk beszélni, mert a nem roma gyerekek már nem is tennének ki egy osztályt ezekben a leszakadó térségekben az állami oktatási intézményekben. Ez is azt erősíti, hogy a szakadékok társadalmává váltunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy talán a költségvetési vitáktól egy kicsit eltérő módon beszéljek önöknek arról, hogy eszmetörténeti értelemben követhettek volna egy egészen másik utat. A rendszerváltást követő első magyar kormány, amelyik elméletileg az önök politikai közösségéből került ki, igenis célként tűzte ki a szociális piacgazdaságot. Miért beszélek erről? Azért beszélek erről, mert egyébként a soziale Marktwirtschaftban mást jelent a sozial németül, mint a social vagy a szociális magyarul. Azt jelenti, hogy társadalmasították a gazdaságot, a gazdaságot igazították az emberhez, nem pedig fordítva, a gazdaságelméleti alapokat erkölcsi alapokra helyezték, azt nézték meg, hogyan építhetnek egy emberséges társadalmat, és tisztában voltak azzal, hogy nem szociálpolitikára, hanem társadalompolitikára van szükség. És hogy mi a kettő közti különbség? Az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szociálpolitika a leszakadókat kívánja segíteni. A mindenkori kormányok sikeres társadalompolitikáját viszont abban lehet megfogni, hogy nem engedünk leszakadni senkit.
Ebből a költségvetésből, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, azonban az világlik ki, hogy önök nemcsak hogy hagytak leszakadni milliókat, hanem egyébként el is engedték a válságban a kezüket. Mire gondolok? Államtitkár úr, abban sem vitázom önnel, hogy egyébként a gazdasági növekedéshez és annak fenntartásához egy magas beruházási ráta kell, azonban azt el kell mondjam, hogy a kormánypárti képviselőtársak által a nemzeti nagytőkés rétegnek nevezett réteg részesült több száz milliárdos tételben a gazdaságvédelmi akciótervből akkor, amikor egyébként a kkv-szektor hiába várt tavaly ilyenkor az állam segítségére. Olyan kisvállalatokat találunk, amelyek csak néhányakat foglalkoztattak, és ha már a saját vállalkozás fenntartására sem maradt keret, akkor el lehet képzelni, hogy mi történt az ő munkavállalóikkal. Államtitkár Úr! Ezek a nagyvállalatok kibírtak volna, mondjuk, egy nyarat úgy, hogy adott esetben elengedik az egész bevételüket vagy annak egy jelentős részét, a kkv-szektorral ez egészen máshogy történik.
Azt gondolom, teljesen másik filmet néz kormány és ellenzék akkor, amikor a költségvetés vitája elkezdődik, ugyanis önök a szerencsések felé tekintenek, mi meg szeretnénk megmutatni az egész képet, és azt mondani, hogy bizony milliók várnak arra, hogy végre kijöjjenek a szegénység ördögi köréből, amiben egyébként az oktatási rendszer, az egészségügyi rendszer, a munkapiac kirekesztő mivolta, a jogegyenlőtlenségek, mind-mind újratermelik ezeknek a honfitársainknak a nyomorát.
Meg kell hogy mondjam, azzal, hogy a győzelmi jelentések keretében hallgatjuk akár az adóelengedéseket, akár a 13. havi nyugdíjat, tisztelt államtitkár úr, azt gondolom, ez a költségvetés most csillámport szórt a nyugdíjasok, illetve a fiatal munkavállalók szemébe, de alapvetően az, hogy önök 13. havi nyugdíjnak nevezik például azokat a hetente visszaépített elemeket, nem azt jelenti, hogy az idei áprilisi infláció nem ette meg egészében az idei nyugdíjnövekményt. Attól tartok, hogy azok a félelmek, amelyekről itt már ellenzéki képviselőtársaim az inflációt illetően beszéltek, sajnos beigazolódhatnak, és ebben az esetben újra kell majd tervezni ezt a költségvetést; nem tudom, hogy akkor mit mondanak majd a nyugdíjasoknak.
Érveltem már amellett, hogy jó lett volna a szociális piacgazdaságot megteremteni, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim. Azt kell mondjam, hogy önök az általam említettek alapján az antiszociális piacgazdaságot teremtették meg, éppen ugyanolyan antiszociális piacgazdaságot, mint amilyen antiszociális a kormány maga. Amikor azokra a komplett leszakadó régiókra tekintek vagy azokra, akik egyébként számos joghátrányt szenvednek, sérül a méltóságuk nap mint nap, akkor ezekről a szakadékokról beszélek.
Amikor arról beszélek, hogy kormánypárti és ellenzéki önkormányzat között különbséget tesznek, akkor nagyon is valós helyzetet írok le. Amikor az automatikus hipa-kompenzáció megvalósult a 25 ezer fő alatti településeken, a fideszes vezetésű megyei jogú városoknál megvolt ez az 1,4 milliárd forintos kiegészítés, aztán hogy, hogy nem az ellenzékiek ebből rendre kimaradtak. Ezért mondom azt, hogy ez a költségvetés a kiváltságosaké és a hátrányosaké.
Éppen ezért nyújtottam be egy olyan költségvetési módosító javaslatot, amely egyébként elfér a nyíregyházi stadion költségvetésében, és négy Pest megyei települést érint. Egyrészt Érdtől páratlan forrásokat vontak el: a 2019-ig rendre folyósított, évente folyósított 700 millió forint elmaradt, ilyen módon mínusz 1,4 milliárd forinttal fordult rá Érd megyei jogú városa az idei évre, és erre jött még rá a gépjárműadó elvétele, a hipa megfelezése. Higgyék el, tisztelt képviselőtársaim, 2,5 milliárd forintból csodát lehetne tenni Érden, ennyire van szükség.
A diósdiak fele a mai napig földutakon jár. 2021-et írunk! Olyan városháza fogadja az embert 15 kilométerre a fővárostól, ahol egyébként a számítógépek rendre lekapcsolják az elektromos hálózatot, mert az jó évtizedekkel ezelőtt teljesen elavult már. Mindössze 1,8 milliárd forintra lenne szüksége ahhoz Diósdnak, hogy ne legyenek a városháza dolgozói életveszélyben, illetve hogy ne porban, köhögve közlekedjenek a polgárok a földutakon.
Beszélhetnénk még a tárnokiakról, akik olyan földúton közlekednek Érd és Tárnok között, amely esetében mindössze 800 millió forintból olyan teljes infrastrukturális beruházás valósulhatna meg, ahol csatorna, egyéb infrastruktúra, illetve szilárd útburkolat kerülhetne oda. Hogy miért fontos ez? Azért, mert a nehéz járművek rendre átlépik a 60 kilométer per órás sebességkorlátozást, és emiatt egyébként kifejezetten életveszélyben járnak a tárnokiak nemcsak a Szőlőhegyi úton egyébként, hanem a Sóskúti út és Szőlőhegyi út kereszteződésétől felfelé mindenki, aki gyalog indul el járda és bicikliút nélkül hazafelé.
Beszélhetnénk még a törökbálintiak zajvédő faláról, amely évek óta nem tud elkészülni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek, amiket most csak felvillantottam itt önök előtt, egy-egy példa arra, hogy néhány száz millió forintnak is örülnének bizonyos nagyobb települések, mialatt egyébként önök sorolják a kormánypárti képviselőtársak egészen apró településeikre juttatott milliárdjaikat. Nagyon jó lenne, ha végre megszűnne ez a szakadék magyar és magyar között, és az is, ha a kicsi kompországunk kiköthetne Nyugaton. Ezért dolgozunk az egész ellenzékkel. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki sorokból.)
