BÖRÖCZ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

BÖRÖCZ LÁSZLÓ
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért gyorsan valamit tisztázzunk! Kárpótlásról beszélt képviselő asszony (Vadai Ágnes telefonál.), csak nyugodtan. Én beszéltem több száz érintettel, akik egyébként műemlék lakásokban érintettek. Több mint ötszázan töltötték ki azt a kérdőívet, amelyben megkérdeztük, hogy ők mit gondolnak erről a témáról. Ők kérték azt, hogy azokkal a feltételekkel vásárolhassák meg, ahogy egyébként azt ’94-95-ben például az önök barátai, haverjai megvásárolhatták (Nacsa Lőrinc: Így van!), ahogy egyébként mindenki más. 1994-95-ben a tanácsi lakások nagy részét ezekkel a feltételekkel megvásárolhatták. (Nacsa Lőrinc: Tehát van ellentételezés!) Ha önök szerint ez probléma, megértem. Csárdi képviselő úr sem támogatja - ha jól értem -, azt is megértem. Eddig Csárdi képviselő úr semmi mellett nem állt ki, ami az 1. vk.-ban élők ügyét szolgálta volna. Ez a helyzet.
Sajnálom, hogy elment Hiszékeny képviselő úr, mert egy dolgot még gyorsan szerettem volna mondani, ami a társadalmi mobilitást érinti, amit ő felvetett, hogy segíti a bérlakásban élőket, vagy nem. Az önkormányzati bérlakásokban élés a társadalmi mobilitást nem segíti elő, ugyanis a társadalmi mobilitásnál a lakhatás az egyik legfontosabb dolog, amihez ragaszkodnak a családok és az emberek, így, mivel nem megoldott ma az, hogy valaki Budapestről Győrbe, vagy Győrből Székesfehérvárra költözve lakást tudjon cserélni, ezért nyilván soha nem fogja feladni az önkormányzati bérlakását, míg ha saját tulajdona van, azt eladhatja, és elköltözhet a jobb munka reményében. Ezt megteheti. Erről van szó. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem